Sólyomfi-Nagy Zoltán

Budapesten születtem. Tanító, néprajzkutató – kulturális antropológus, költő, zeneszerző, regős-énekes, dob-, és csörgőkészítő vagyok.
Tát és Tokod között, a Tokodi Pincevölgy melletti domb tetején álló házban élek, mely egyben az Ősforrás Központ is. Négy csodálatos gyermekem van.
Kora gyermekkorom óta vonzódom a természet közeli népek gondolatvilágához, életszemléletéhez, tárgyi és szellemi hagyatékához. 1980 óta tanulmányozom a honfoglalás kori magyar, az észak-amerikai indián, valamint az ázsiai lovas-nomád kultúrákat.

1991 áprilisában a Jósors összeszőtte utam Jonathannal, egy akkor Dániában, ma Svédországban élő antropológussal, tanítóval, aki a sámán (táltos) hagyományok egykor mindenhol jelenlévő lényegét tanította és tanítja. Rendszeresen részt vettem csoportjain s 1997 ősze óta magam is tanítom e tudást, illetve merítek belőle. A hosszú évek alatt önálló rendszerré, iskolává (ŐSFORRÁS) vált mindaz, melyet tőle, Máté Imre bácsától, Koppány nembéli Karaultól, indián mestereimtől s másoktól tanultam. Sok saját módszer, technika is része e tanítás-sornak, mely hajdan őseink sajátja volt, amikor még szerves egységben éltek környezetükkel. Olyan tudás ez, mely az idők végtelen kútjából ered…

Merítek az ősi tudás elemeit még őrző idősektől, a tánc és zene léleknyitó hatásaiból (hosszú évekig néptáncoltam, illetve tánc-, és zeneterápiát tanultam), társaim, barátaim, tanítóim jólelkű szavaiból, tanításaiból.

Koppány nembéli Karaul Tokmak Horváth Fia János György 2002-ben koronájával Őrző Tokmak Karaul Táltossá s egyben utódjává avatott, mely eseményről videó felvétel is készült:
https://www.youtube.com/watch?v=gxEac78aW44
(Hosszabb, teljes nevem: Tarcal nembéli Karaul Tokmak Sólyom Fia Nagy Zoltán.)

2004-ben találkoztam Máté Imrével, akinek “jobb keze” lettem. Három évig a szomszéd faluban (Fehértón) éltem. 2006-ban a Yotengrit mozgalom bácsája (tátosa) lettem (Máté Imre által). Közreműködtem az egyház szervezésében és megalapításában.

2010-ben megalapítottam a TENGRI KÖZÖSSÉG-et, mely az eredendő magyar szellemiséget és világképet megismerni, megőrizni, gyakorolni és továbbadni akaró emberek közössége. Nincs szent könyvünk (csak ajánlott irodalom), nincsenek feltétel nélkül elfogadandó dogmáink. De van tiszta forrásunk: a magyar nyelv, a természet lényei és tanításai, népmeséink bölcsessége, régi ünnepeink és népszokásaink ezer évekből megmaradt üzenete, a még köztünk élő idősek tudása, embertársaink és saját lelkünk felszínre hozható lelkiismerete, jósága és szeretete.

A tanítások során, melyeket országszerte több helyen tartok, ezt a szemléletet és tudást igyekszem szelíden-határozottan, játékosan-komolyan, elmélyülten-felszabadultan átadni, miközben újra és újra elcsodálkozom a résztvevők nyitottságán, jó szándékán, kreativitásán, mélyről feltörő bölcsességén. Hiszen magam is tanulok mindenkitől.

Az élet csoda. Ezt a csodát érdemes meglátnunk, felismernünk önmagunkban is s akkor napjaink a Nap ragyogásában, Isten fényében, a Szeretet útján telnek.

Ötször utaztam az Egyesült Államokba (1996-2000. között minden évben), s egyszer Kanadába (2016.), ahol különböző indián rezervátumokon (pl. Pine Ridge, Rosebud, Northern Cheyenne, Arapaho, Navajo, Hopi, Ute, Crow, Wind River, Huron, Cree, Micmac) és azokon kívül ismertem meg az őslakók mai életét. Részt vettem izzasztó kunyhó szertartásokon (1983 óta Magyarországon is), melynek vezetésére is megtanítottak, miután teljesítettem annak feltételeit, lakota (sziú) hagyományok szerint. Négyszer táncoltam végig a lakota Naptánc Szertartást (Magyarországon 2000. óta minden évben vezetem is “Magyar Naptánc” néven), míg az ötödik évben dobos-énekesként szolgáltam a táncosokat. Lakota medicine man-től (orvosságos ember) indián nevet kaptam, és tagja vagyok egy lakota dobos-énekes csapatnak, melynek neve: Wakinyan Oyate – Mennydörgés Lények.

Háromszor utazhattam Indiába (2009.: Nagpur, 2012.: Haridwar, Rishikesh, 2018.: Mumbai), hogy egy, a vallások sokszínűségének megőrzését céljául kitűző konferencián vegyek részt. A Kurultáj küldöttségének tagjaként felejthetetlen napokat tölthettem Azerbajdzsánban (2014.) és Kazaksztánban (2012., 2015., 2016., 2018.), Kirgizsztánban (2016.), Törökországban (2016., 2017., 2018.) s Türkmenisztánban (2015.). Az a megtiszteltetés ért, hogy a kazaksztáni Saga faluban, az ottani magyarok (madjar) tiszteletére állított hatalmas Életfát avathattam.

Barátaimmal és a 2002-ben alapított NIMRÓD Együttessel közös zenélésünk eddig kilenc zenei s egy prózai anyagban jelent meg: Sólyomének (1998.), Szarvastánc (2001.), Széptüzek Lángja (2002.), Szépmezők Szárnya (2004.), Elemek Dalai (2005.), Virrasztó (2006.), Égbekiáltó (2007.), Wayra-Tate (indián dalok, 2010.), Tengerég (a NIMRÓD Együttesből alakult ALTAIR együttessel, 2011.), Eggyé válok (önálló verses CD – 2009.))
Ki kell emelnem az első pillanattól velem zenélő Keresztes Nagy Árpád kobzos barátomat, akinek zenei tudása, improvizációs képessége a kezdetektől lenyűgözött. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy együtt zenélhetek vele, immár 21 éve.

2004. márciusában “Csillagsólyom” címmel jelent meg első verseskötetem (Szenzár kiadó), melyben az ünnepeken, szertartásokon, közös összejöveteleken énekelt dalok szövegei is megtalálhatóak . 2007. végén megjelent a második kötet: “Göncöl szekerén” címmel (Püski kiadó). 2020-ban jelent meg gyűjteményes kötetem “Vártalak” címmel. 2018-ban Szervátiusz Jenő díjat kaptam a magyar őshagyomány hiteles képviseletéért, illetve költői és zenei munkásságomért.

Soha, semmilyen tudatmódosító szerrel nem éltem a szellemi úton (sem). Minden képesség megvan bennünk arra, hogy eredendő emberi adottságainkkal érjük el a kapcsolattartást a láthatón túli világgal.