+36203634076 solyom7@gmail.com
Oldal kiválasztása

Cserga (Izzasztó kunyhó)

A Cserga (Izzasztó Kunyhó, Gőzkunyhó, Verejtő, Inípi, Temazcal, Sweatlodge…) olyan ősi szertartás, mely a világ számtalan kultúrájának része volt, soknak ma is része. Leginkább Észak-, és Közép Amerikában maradt fent, ott a mai napig megőrizték és követik.

Egyértelmű jele van annak, hogy valaha a magyar (és rokon népek) szertartásai között is jelen volt. Két írott forrás ismert, melyekben megemlítik. Az egyik Hérodotosz beszámolója (ie. 425.) a Szkíták közt tett utazásáról, melyben így ír:

„Három faágat egymás felé hajlítottak, gyapjú anyagokkal (nemez) beborították, szorosan átkötözték és vörösen izzó köveket tettek a kunyhó közepén lévő edénybe.”

Hérodotosz azt is megjegyezte, hogy a szkíták gyakorta használtak gyümölcsöket a szertartás során, melyeket az izzó kövekre szórtak, hogy a felszabaduló gőzt belélegezzék.
A másik forrás a Kassai kódex, melyben XIII. századi, a mongoljárás (tatárjárás) utáni időkből származó, úgynevezett „mágusperek” jegyzőkönyvei találhatók. Fehér M. Jenő közlésében így hangzik az egyik per anyaga:

„VIZSGÁLAT LŐRINC FIA TUBA MÁGUS ELLEN KÁLNOKPUSZTÁN
A per II. Moys és Simon fráter, Muthmer királyi prépost jelenlétében folyik. A vád szerint Tuba az új kenyér ünnepén és az azt követő napokban mezítelen leányokkal gyűjtetett volna magának bizonyos gyógyfüveket, hogy azoknak nagyobb ereje legyen. A beteggyógyítással is foglalkozó sámánról a tanúk vallomásai nagy elismeréssel beszélnek. Szerintük a vádlott a vizelet szinéből is meg tudta állapítani a betegség okát.

Orvosságszerei között szerepelt egy „észveszejtő” erős ital, amelytől az ápoltak erősfokú izzadást kaptak. A legsúlyosabb vád azonban az volt, hogy az izzasztó módszert ősi szokás szerint úgy alkalmazta, hogy felhevített kövekre vizet öntve, a gőzbe ültette betegeit. Egy Kozma nevű beteg így fulladt meg, mert hozzátartozói, az ő távollétében, tovább akarták folytatni az izzasztás műveletét.

A tanúk mind a sámán érdekében szólaltak fel, még a halott Kozma fia is, akinek a vallomása szerint a mágus megtiltotta, hogy az ő távollétében gőzöljék a beteget, de az olyan állhatatosan kérte, hogy enyhítsék meg fájdalmait, és így kamrájában újra gőzölték, és azt hitték róla, hogy elaludt, pedig már halott volt. A bizottság „contra fidem nihil est” jeligével feloldotta ugyan a vádlottat, de halálbüntetés terhe alatt eltiltotta minden betegség kezelésétől.”

A szertartás (egyik lehetséges változatának) leírása

A cserga összetett gyógyító szertartás. Tisztán megélhető benne a négy elemmel való közvetlen kapcsolat. Ott van a föld, amin a résztvevők ülnek, a levegő, gőz, amit belélegeznek, a víz, amit a kövekre locsol a szer vezetője, és a tűz, melyben a köveket felforrósítják. Ha röviden összefoglalnám a cserga jelentését, az a megtisztulás és újjászületés. Mindhárom szinten (test, lélek, szellem) gyógyít. A gőz belélegezve izzadást vált ki, ezzel kiégeti a méreganyagokat a szervezetből. Az imák, fohászok, énekek a lelket tisztítják és a gondok, örömök megfogalmazása által a szellemi úton való járást is segítik.

Jelképvilág:

A szertartás a tűz megrakásával kezdődik. A szer vezetője minden követ egyenként felemel, kelet, dél, nyugat, észak felé, majd az ég és a föld felé mutatja őket, miközben fohászkodik a Teremtőhöz. Huszonnyolc kő kerül a máglyába, bár ez alkalmanként más szám is lehet. A huszonnyolcas szám a holdhónap napjainak száma. A négyes és a hetes szám szorzata, melyben a négy a négy világtájat, a hét a négy világtáj mellett az eget, a földet és a középpontot, a teremtés pontját jelképezi.

A kövek elhelyezése után fával borítják őket. Tisztelettel bánnak a fákkal, hiszen azok az életüket adják azért, hogy a cserga szertartás létrejöjjön. Miközben a kövek felmelegszenek, míg vörösre izzanak, a kunyhót takarókkal, vásznakkal, bőrökkel, nemezzel borítják. A kunyhóba való belépés előtt megfüstölik magukat zsálya, cédrus, harmatkásafű, vagy boróka füstjében. Négykézláb, a Nap járásának irányában haladva mindenki leül odabent. Négy imakör, négy menet van a szertartás során ezek a négy irány üzeneteit fogalmazzák meg, illetve minden résztvevő a saját életében fontos eseményeket szövi rá a világtájak adta jelentésekre. Mik is ezek?

Kelet: 

A keletkezés, kezdet, születés, gyógyulás iránya. Ide köthető minden kezdet: egy új kapcsolat, munkahely, lakás, terv, illetve ezekre való törekvés, vágyakozás. Ide tartozik a gyermekszületés is. Évszaka a tavasz, napszaka a reggel, eleme a levegő, színe a vörös. Ideje a jövő. Ebben az irányban – a kunyhó harmadik körében – lehet testi, lelki, szellemi gyógyulásért is imádkozni.

Dél:

 A deli szó népmeséink deli legényét juttathatja eszünkbe, a magas erős legényt. Itt süt legerősebben a Nap, itt áll legmagasabban, itt ragyog legfényesebben. A dél tehát az erő iránya. Azonban ha ha az erő sok, az erőszak. Ha kevés, az erőlködés. Ezért a dél irányához tartozik az alázat, tisztelet, köszönet, mérték is. Ebben az irányban lehet erőt kérni bármilyen feladat elvégzéséhez, illetve köszönetet mondani bárkinek, bárminek bármiért. Évszaka a nyár, napszaka a dél, eleme a tűz, ideje a jelen, színe a sárga.

Nyugat: 

A nyugvás, elmúlás iránya. Itt tér nyugovóra, szentül meg a Nap. Ide tartozik tehát mindennek az elmúlása, vége, a halál. A szülők, nagyszülők, távolabbi ősök, a bölcsesség iránya. Bármi, amin már túl kell lenni, letenni terhét. Évszaka az ősz, eleme a föld, színe a fekete, napszaka az este, ideje a múlt.

Észak: 

Az éjszaka, az álmok, látomások helye. Ezek mutatják számunkra belső igazságainkat. Ez a lelkiismeretnek, a lelkiismeret aranytükrének, a megtisztulásnak és az igazságnak iránya. Ide tartozik minden, amitől szeretnénk megtisztulni, lemosni magunkról. Évszaka a tél, napszaka az éj, eleme a víz, színe a fehér, ideje pedig az időtlenség, hiszen álmainkban „álomidő” van, ami egészen más, mint az ébrenlétünk során megszokott időkeret.

A kunyhóba, miután minden résztvevő beült, bekerül az első hét kő. A köveket az izzó parázsból vasvillával, vagy szarvasaganccsal hozza a kunyhó közepén lévő gödörbe a tűzember. Ott a Cserga Vezető illatos füveket, szárított növényeket szór rájuk – zsályát, harmatkásafüvet, borókát, cédrust, kakukkfüvet, és még többféle gyógyhatású növényt. Ezek belélegezve fokozzák a tisztulást, anélkül, hogy bármilyen tudatmódosulást, vagy káros hatást okoznának.

Ha minden kő bent van, elkezdődnek az imák, fohászok. Csak a megszólalás sorrendje kötött. A vezető szól először, majd a Nap járásával egyező irányban haladva beszélnek a többiek. A megszólalás így hangzik: „Testvéreim”. Majd az ima végeztével a befejezés: „-Minden a rokonom”. Innen tudja a sorra kerülő, hogy az előtte lévő befejezte fohászát. Fontos, hogy a ezek hangosan, érthetően, őszintén hangozzanak el, de ugyanilyen fontos, hogy később senki ne beszélje ki a másikat, hiszen akkor nem nyílnának meg egymás előtt odabent.
Ha végigért a kör, az iránynak megfelelő dalok következnek, melyeket közösen énekelnek dob, csörgő kísérettel.

Halálban születek

Halálban születek, születve meghalok
Egyszerre kigyúlnak, kihúnynak csillagok
Keletről jön a fény, nyugaton megpihen
Minden lét elmúlik, s nem múlik semmi sem
(Sólyomfi Nagy Zoltán)

Kődal

Kő hangján szól hozzánk az ég
Víz mossa át imánk tüzét
Gőz gyermek száll dalunkkal el
Földasszony méhe átölel
(Sólyomfi-Nagy Zoltán)

A négy kör során egyre forróbb a levegő, a gőz egyre erősebb, de távolról sem kibírhatatlan. Ha valaki mégsem bírja, akkor a körök közötti szünetekben kimehet, de ha kiment, már nem térhet vissza a kunyhóba, hiszen a születéskor sem közlekedünk ki-be. De a szertartás akkor is teljes, ha valaki nem marad bent végig.

Van azonban négy kizáró ok, amit nagyon fontos figyelembe venni és betartani!
Nem vehet részt az izzasztó kunyhó szertartáson az, akinek:

súlyos szív-, vagy érrendszeri betegsége,
súlyos tüdő-, vagy légzőszervi betegsége,
súlyos idegrendszeri betegsége van,
illetve azok a nők, akik menstruálnak (kivéve olyan csergában, ahol mindenki holdazó nő)

Ez utóbbi talán kirekesztőnek tűnhet, ugyanakkor egy pozitív megkülönböztetés. Ilyen időben a szerves kultúrákban a nők elvonultak, nem végeztek házimunkát, nem dolgoztak, nem neveltek gyermeket, csak a saját szellemi létükkel törődtek. Tették ezt a többi, szintén ebben az állapotban lévő nővel együtt. Ilyenkor nagy erők mozogtak-mozognak minden nőben. Erős álmokat kaptak, melyre különösen érdemes volt odafigyelni, és sokszor az egész közösség életét, jövőjét befolyásolták.
A szer végén a résztvevők a Nap járása szerint kijönnek és lefekszenek a földre. Sokszor ilyenkor jönnek a legnagyobb élmények: testelhagyás, látomások. Noha ez a kunyhóban is előfordulhat, nem ez a cél. Cél a megtisztulás.

Beavatott magyar Izzasztó Kunyhó Vezetők, akiknél biztonságosan részt lehet venni szertartáson:

www.cserga.hu

 

FIGYELEM: Olyanok is tartanak izzasztó kunyhót, akik nem kaptak hozzá tanítást és átadást! Ők nincsenek fent ezen a listán. A szertartás előtt idejében tájékozódj, arra beavatott ember tarja-e a szert, mert a nélkül testi és lelki egészséged veszélyben van!

Sólyomfi-Nagy Zoltán

Tudnivalók

Csak avatott vezetőnél vegyetek részt Izzasztó Kunyhó Szertartáson! Ennek (az avatásnak) meglétét – szükség esetén – kérdezzétek meg a szertartótól (avató személye, jelkép). Nem avatott vezetőnél (tehát aki nem járta végig az utat, ami által képessé vált a szertartás megtartására) nem vagytok biztonságban!A Vezető kéréseit, tanácsait szeretettel, jó szívvel, figyelemmel kövessétek, tartsátok be.Mi, akik ezt az oldalt létrehoztuk nem szeretnénk „indiánkodni”, mint ahogy „magyarkodni” sem. Az Izzasztó Kunyhó Szertartás, ahogyan mi azt tanultuk és ma használjuk, legalább annyira indián, mint amennyire magyar. Mai formájában indián gyökerekre támaszkodunk (lakota, cree, maya, mohawk stb., ki hol tanulta közvetve, vagy közvetlenül), – ettől indián, magyar pedig attól, hogy magyarok ülnek benne, ahol magyarul szólunk, fohászkodunk és éneklünk, ugyanabból a célból, amelyből magyar őseink is tették évszázadokkal ezelőtt. Azt, hogy őseink pontosan hogy is tartották e szert, ma már sajnos nem tudjuk.

Éppen ezért kell hálásnak lennünk a Nagy Vizen túl élő testvéreknek, hogy önzetlenül hajlandóak voltak megosztani tudásukat, tapasztalataikat velünk, hogy általuk visszatanulhassuk elveszettnek hitt, becses hagyományunkat.Az, hogy mennyire értékeljük, becsüljük az indián testvérek irántunk való bizalmát és ezt a szent ajándékot, azzal fejezhetjük ki leginkább, hogy igyekszünk tisztelettel , alázattal, a tőlünk telhető legjobb módon elsajátítani es felelősségtudóan használni az általuk megosztott tapasztalatokat, tanításokat. A hagyomány tisztelete nem egyenlő a merevséggel. A hagyomány ismerete biztos tudáson és szívbéli bizodalmon alapul. Meggyőződtem róla és érzem, hogy az őrzők tudták és tudják miért jó ez így.

Ezek a tanítások többszáz, többezer év összegyűjtött spirituális tapasztalatát bölcsességét, ismereteit tartalmazzák, amelyeket azért tettek a kezünkbe, hogy nekünk ne kelljen nulláról kezdenünk mindent.Ha bárki úgy gondolja, hogy neki nincs szüksége semminemű tanulásra, vagy tapasztalatszerzésre ahhoz, hogy kunyhót vezethessen, illetve, ha bárki úgy gondolja, hogy beül olyan valaki kunyhójába, aki önjelölt módon kívánja azt vezetni, tapasztalat nélkül, az gondolkodjon el a következőkön: Ha gyors orvosi beavatkozásra, műtétre van szüksége, kinek a keze alá feküdne?

Egy képzett (tanult, diplomás), tapasztalt sebész, vagy egy olyan ember keze alá, aki tegnap még postás volt, de úgy döntött, hogy mától felveszi a szikét. Szeretném, ha tudatosulna minden kunyhóvezetőben és résztvevőben, hogy a kontár módon vezetett alkalmon való részvétel veszélyes lehet. Komoly lelki, szellemi, vagy akár testi sérüléseket szerezhetünk, extrém esetben a kaland akár halállal is végződhet.

(Tordai Zsuzsa)

Öltözködési szabályok

• NŐK számára hosszú (térd alá érő) szoknya és vállakat takaró póló, vagy ruha az elvárt viselet.
• FÉRFIAK sortban, vagy rövidnadrágban kunyhóznak

A MEZTELEN RÉSZVÉTEL NEM ELFOGADOTT!!!

KÉRJÜK NE A SZERTŰZ MELLETT ÖLTÖZZETEK ÁT! ( = TILOS MEZTELENKEDNI A SZERTŰZ ÉS A KUNYHÓ KÖRÜL ! )

HOZZ MAGADDAL:
• Pipadohányt a szertartás vezetőjének, ill. a tűzember számára
• Törülközőt
• Dobot/csörgőt (ha van)

Azt javasoljuk, hogy a szertartás előtt ne egyél. Esti kunyhószertartáson való részvétel esetében egy könnyű étkezés megengedett. Igyekezz minél több folyadékot (vizet) inni aznap a szertartás kezdetéig.

ALKOHOL, DROGOK HASZNÁLATA NEM MEGENGEDETT SEM A SZERTARTÁS ALATT, SEM ELŐTTE!!!

HOLDIDŐBEN LEVŐ (MENSTRUÁLÓ) NŐK SZÁMÁRA a VEGYES (FÉRFI-NŐI) KUNYHÓ SZERTARTÁSON VALÓ RÉSZVÉTEL NEM JAVASOLT. Női kunyhó esetében érdeklődj a szertartás vezetőjénél a részvételed illetően.

HA GYÓGYSZERT SZEDSZ, FELTÉTLENÜL GONDOLD ÁT A KÖVETKEZŐKET:
A FORRÓSÁG felerősítheti bizonyos gyógyszerek hatását , amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek számodra !!!
Saját biztonságod érdekében kérdezd meg az orvosod, hogy az adott gyógyszerek szedése mellett mehetsz-e szaunába. Ha nem vagy biztos a gyógyszereid mellékhatását illetően, bölcsebb dolog kihagyni ezt a szertartást.

AZ IZZASZTÓKUNYHÓ SZERTARTÁS NEM JAVASOLT SZÁMODRA, AMENNYIBEN:

• Súlyos szív és érrendszeri problémától szenvedsz
• Súlyos légzőszervi problémád van
• Súlyos idegrendszeri/pszichés/mentális betegségtől szenvedsz

Kérjük vedd figyelembe, hogy egy szent helyen fogsz tartózkodni – Földanya Méhében, Templomában.
Légy tisztelettel minden és mindenki iránt a szertartáson ill. a szertűz körül.

Legyen áldott tisztulásod, gyógyulásod!

(Tordai Zsuzsa)

Magyar Cserga Vezetők tanácsa

A Magyar Izzasztó Kunyhó Vezetők Tanácsa megalakulásával jelzi, hogy tagjai szívükön viselik e gyönyörű és fontos szertartás hazai útját. Segítő tanácsot adnak azoknak, akik keresik a szertartásban való részvétel lehetőségeit, megbízható, avatott szertartás vezetők által…

Olyan segítő csoport vagyunk, akik rendszeresen összeülnek tanácskozni egy közös ügy, cél érdekében. Az egyszerűség kedvéért választottuk ezt az szót a tevékenységi körünk megjelölésére. Nem vagyunk különbek, mint mások, ha igen, legfejjebb abban, hogy kicsit több tapasztalatunk, feladatunk van.
Kezet nyújtunk azoknak, akiknek szintén fontos, hogy szeretetben kovácsolódjunk egységbe a közös célok eléréséért, és hajlandók tenni azért, hogy magunkat, tevékenységeinket újból és újból megvizsgálva a jóra, a jobbra törekedjünk, mindannyiunk javát szolgálva. Várjuk azokat, akik avatott Izzasztó Kunyhó Vezetők és tenni akarnak azért, hogy ez a nemes szertartás megőrizze eredeti mondandóját, alapjait, tanításait.
A Tanács megerősítette a szertartás vezetővé válás lépéseit, követve a hagyomány útját, és segít azok számára, akiket ez az út kiválasztott. Ez az út a szolgálatról, felelősségvállalásról, annak tanulásáról, nem pedig a címek, rangok kereséséről, megszerzéséről szól. Alázatban, önzetlenségben legyünk a legnagyobbak. Mi, akik ezt a weboldalt létrehoztuk, az összefogásban, az együtműködésben hiszünk, azt szorgalmazzuk.

Áldás

Köszönet, hála az előző nemzedékek, népek szellemi vezetőinek, akik megőrizték ezt a szertartást! Köszönet a Nagyanyáknak és Nagyapáknak a Nagy Vízen túl, ahol a legélőbben maradt meg ez a hagyomány! Köszönet a világ más tájain élő mestereknek, tanítóknak, szertartás vezetőknek! Köszönet azoknak, akik Magyarországon újra élővé tették és teszik ezt a hagyományt! Köszönet azoknak, akik a tisztelet, alázat, türelem útján egy végtelen lánc részeiként a jövő nemzedékeket szolgálják! Áldás!