Állj fényben, mikor beszélni akarsz.

Varjú indián nemzet

Versek, Dalszövegek

Árnyékba bújt lelkek
Kolostor rejtekén dobol az alkohol
Arctalan mosolyok sebzik a falakat
Árnyékba bújt lelkek szűkölnek valahol
Szép szavak hazugok, csillog a kirakat
 
Úgy mutatja minden, mintha igaz lenne
De a bús valóság sötét ködben oson
Hűvös a levegő, majd megfagyunk benne
Szívek rossz szögeken, fátyol csillagokon
 
Odakinn kőtenger, sziklák éles éle
Méltatlan lábnyomok porfelhője alatt
Őstelen ösvénynek sehol nincs szegélye
Aki arra indult, mind egyedül maradt
 
"Szertüzek" rejtekén hörög a rettegés
Tágra nyílt szemekkel bámul a hatalom
Vér csurog a kézen, megremeg az a kés
Céltalan verejték álcázott homlokon
 
Felhők takarják el izzadtan a Napot
Szemhéjra odafagy jéggé vált fájdalom
Szomorú szél lenget süveget, kalapot
Igazság szertehull görbülő állakon
 
Száműzött harcosként kullog az alázat
Sötétben fölfakad ostoba nevetés
Valóság sietve elhagyja a házat
Gondozatlan kertben nem sarjad a vetés
 
Kolostor rejtekén dobol az alkohol
Arctalan mosolyok sebzik a falakat
Árnyékba bújt lelkek szűkölnek valahol
Szép szavak hazugok, csillog a kirakat
Tengri Hun-Magyar Naptár 2014

Tengri-Naptár-2014-Fedő-tervezet Fedőlap

 

A hónapok eredeti, hun neveivel, csak magyar női és férfi névnapokkal, Tengri hitű bölcsességekkel és gyönyörű képekkel...

 

2.000 forint + postaköltség (500 Ft)

Hajdani nagy tettek
Hajdani nagy  tettekről
senki nem beszél
Hajdani nagy tettek nyomát
elfújta a szél
Hajdani nagy tettekről
nem szárnyal a szó
Hajdani nagy tettek nyomát
belepte a hó

Héj héjjá hó
Belepte a hó
Héj héjjá hó
Most épp így jó

Hajdani nagy tettekről
énekel az Ég
Hajdani nagy tettek nyomát
őrzi a Mindenség
Hajdani nagy tettekről
szól Fehér Atya
Hajdani nagy tettek nyoma
nem múlik soha

Héj héjjá hó
minden ható
Héj héjjá hó
Mindenható
Édes hazám
Édes Hazám, Magyarország
Szívemen viselem sorsát
Áldja meg az ég

Véle lenni zivatarban
Véle lenni fénylő Napban
Szép kötelesség

Őseim, ha megidézem
Végtelen erőmet érzem
Áldás, tisztesség

Kárpát haza koszorúja
Ölel engem szomorúra
Szétvágva, de fáj

Forrjon össze újra lelke
Vezess minket győzelemre
Atilla király

Őseim, ha megidézem
Végtelen erőmet érzem
Sólyom, égre szállj
Túl, túl mindenen
Túl, túl mindenen
Elenyészik a félelem
Maggá csiszolva magamon
Nem markol semmi hatalom

Túl, túl mindenen
Az idő eltűnik hirtelen
Jelenné olvad múlt s jövő
Elérhetetlen elérhető

Túl, túl mindenen
Megpihen Isten a szívemen
Vándorlás vágya elrepül
Mert megérkeztem legbelül

Túl, túl mindenen
Istened az én Istenem
Egyben minden s mindenben egy
Az Egyből jő s az Egybe megy
Alszik anya
Alszik anya, aluszik
Úgy, ahogy a hal úszik
Teste mélyen, lelke fent
Bejárja a végtelent
Az vagyok
Az vagyok, aki voltam
Az vagyok, ki leszek
Hiába fekszem majd holtan
Nem vesztek életet
Hajlataid
Hajlataid előtt meghajlok
Ölelés részeddé öl
Két karunk, két lábunk kavarog
Lelkünk egymás felé tör

Melleid az élet forrása
Öröklét lánca kemény
Csábít és játszik és nincs mása
Szomjat olt véle remény

Combjaid árkában eltűnök
Aranykapud a világ
Nincsenek itt vétkek, sem bűnök
Csak egy szép csokor virág
Hajnali ködben
Hajnali ködben most rejtez
Látható arca a tájnak
Küzdelmek horgas nyilai
Szívemben égőbben fájnak

Szakadó esőben állva
Szorítja torkom a kétség
Lesz-a magyar kikelet, ha
Nem épül várnak szövetség

Erőnket feldarabolja
Parttalan indulat ökle
Életünk értelme hullik
Forgáccsá válunk örökre

Nem hiszem el, hogy ez lenne
Tengri ránk szabott szándéka
Próba ez inkább és benne
Útjaink por-maradéka

Lelkem, ha távolba révül
Nincs bennem semmilyen kétség
Azokkal, kik készen állnak
Köttessék meg a szövetség
Itt fekszel
Itt fekszel mellettem
Elcsitulva alszol
Senkitől sem félsz most
És nem is haragszol

Itt fekszel mellettem
Hajad sugarában
Álmaid élednek
Könnyű tollpárnában

Itt fekszel mellettem
Csend békéje borít
Szíved nem keserű
Semmi nem szomorít

Itt fekszel mellettem
Mint egy árva lepke
Röpke pillanat ez
Még sincs eltemetve
Medvedal (Erdőn, mezőn)
Erdőn, mezőn ballagok
Fűvel, fával gyógyítok
Csillagok utamon
Felragyog homlokom

Erdő, mező élete
Gyógyerővel van tele
Földanya áldása
Boldogság forrása
Medvedal (Oltalom)
Oltalom dombokon át
Mormogom zsálya dalát
Négy mancsom támogat
Szárnyaló álmokat
Hoznak a barlangon át
Minden pillanat
Minden pillanat az utolsó
Minden pillanat az első
Ami volt, többé nem múlik el
Ami volt, többé el nem jő
Soha nem hagyom el
Soha nem hagyom el
hitemet
hogy felébred még
bennünk az ősi erő
s a hangunkat meghallja
a Végtelen Ég

Soha nem hagyom el
szívemet
hol lángol a tűz
s a kezdetlen kezdet a
folytonos pillanattal
egységbe fűz

Soha nem hagyom el
népemet
hol értik szavam
Szállnak a darvak
Szállnak a darvak az égen
Hurrognak szívemben
Szállnak, hol én szálltam régen
Emléke él bennem

Útunk a kék
Végtelenség
Éber álomban
Olvadunk szét
A Föld közepén állok
A Föld közepén állok
Ég, szólj hozzám
A Föld közepén állok
Föld, szólj hozzám

Szél szárnyán szállok
Ég, szólj hozzám
Föld hátán járok
Föld, szólj hozzám
Ha megtisztít
Ha megtisztít a víz
Ha csontot csíp a hó
Égő ég éneke
Tisztán hallható

Ha megtisztít a tűz
Ha szívből szól a szó
Égő ég éneke
Tisztán hallható
Kék ég
Kék ég
Mi a végtelenbe lángol
Kék ég
Amit semmi nem határol
Jöjj, szállj ősi paripán
Jöjj, szállj őseink nyomán

Síkság
Mi a végtelenbe szárnyal
Síkság
Tele számtalan csodával
Jöjj, szállj ősi paripán
Jöjj, száll őseink nyomán
Néztelek
Néztelek
Megláttalak
Ölelkezünk
Oldó ének
Kilenc úton
kilenc erő
kilenc felé húzott
Őseim, családom
vére ereimben
Őseim, családom
tette sejtjeimben
Őseim, családom
terhe szívemben
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok

Nyolc úton
nyolc erő
nyolc felé húzott
Őseim, családom
vére ereimben
Őseim, családom
tette sejtjeimben
Őseim, családom
terhe szívemben
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok


Hét úton
hét erő
hét felé húzott
Őseim, családom
vére ereimben
Őseim, családom
tette sejtjeimben
Őseim, családom
terhe szívemben
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok

Hat úton
hat erő
hat felé húzott
Őseim, családom
vére ereimben
Őseim, családom
tette sejtjeimben
Őseim, családom
terhe szívemben
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok

Öt úton
öt erő
öt felé húzott
Őseim, családom
vére ereimben
Őseim, családom
tette sejtjeimben
Őseim, családom
terhe szívemben
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok

Négy úton
négy erő
négy felé húzott
Őseim, családom
vére ereimben
Őseim, családom
tette sejtjeimben
Őseim, családom
terhe szívemben
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok
Három úton
három erő
három felé húzott
Őseim, családom
vére ereimben
Őseim, családom
tette sejtjeimben
Őseim, családom
terhe szívemben
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok

Két úton
két erő
két felé húzott
Őseim, családom
vére ereimben
Őseim, családom
tette sejtjeimben
Őseim, családom
terhe szívemben
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok
Egy terhet lerakok

Egy úton
egy erő
egy felé hív engem
Őseim, családom
magam útját járom
Őseim, családom
magam útját járom
Őseim, családom
magam útját járom
Összeért
Összeért, most forrjon össze
létünk megfeszített ökle
dobunk múlt-zengető hangja
lélekerőnk összeadja

Összeért, most forrjon össze
ősök lánca összekösse
négy égtáj felől négy patak
folyóvá nő, együtt halad

Összeért, most forrjon össze
négy nyílvessző fénylő röpte
cél felé együtt suhanjon
jövendőnek erőt adjon
Sok sötét könny
Sok sötét könny
vélt vétkeim ára
nagy folyam
már négy éve szegélyezik az útat
mely fiamhoz visz
s elszakít tőle egyszerre
újra s újra
újra s újra
nem, ott nincs aszály
fájdalom fonta folyó
locsolja a földet
újra s újra
újra s újra
fájdalom fonta kötélen
ereszkedek alá
hogy a röpke gyógyír után
ismét a mélybe hulljak
nincs az a tett
melyért ez járna fizetségül
hej, legyen, ki néked megbocsát…
hej, legyen, ki néked megbocsát…

Most csend van
alszik a táj
szerelmem s fiaim közelemben
de mint őszi viharban levelek a fák ágaiba
úgy kapaszkodik szívembe a fájdalom
s szögez az ágyhoz
fekszem álmatlanul
legyen, ki megbocsát
szenvedek, ártatlanul
s érzem fiam lelkében az égő sebet
szemében látom a kétségbeesést
s hallom ki nem mondott kérdését:
Miért jár ez nekem?

Csak legyen, ki megbocsát nekünk
újra s újra
jaj, legyen, ki megbocsát
Álmodtál
Álmodtál
Ébredtél
Hozzám fenyvesek szivéről
Dalt zengtél

Ébredtél
Álmodtál
Álmod végtelen kertjéből
Dalt hoztál
Észak farkasa
Hej, hejo, heeejj
Átsuhanok árdeli erdőn
Hej, hejo, heeejj
Átsuhanok holdszínű felhőn
Hej, hejo, heeejj
Átsuhanok éjszaka mélyén
Hej, hejo, heeejj
Átsuhanok csillagok fényén
Hej, hejo, heeejj
Átsuhanok összetört álmon
Hej, hejo, heeejj
Átsuhanok parttalan vágyon
Hej, hejo, heeejj
Átsuhanok szívtelenségen
Hej, hejo, heeejj
Átsuhanok útkeresésen
Farkas nép
Emlék képeken
Örvénylő mélyeken
Hallom az Ősök dalát

Farkas létemen
Nem szorít félelem
Értem az erő szavát

Úúúú, úúúú
Hegyekben hangzik
Úúúú, úúúú
Égig hallatszik
Úúúú,úúúú
Tenger ködébe
Kiáltom lelkem
Csillagösvénybe

Farkas arcomon
Küzdelem szülte nyom
Viselem büszkén jelét

Szellem-harcomon
Segítő oltalom
Terítem áldás terét

Úúúú, úúúú
Hegyekben hangzik
Úúúú, úúúú
Égig hallatszik
Úúúú,úúúú
Tenger ködébe
Kiáltom lelkem
Csillagösvénybe
Fényes ébredés
Sólyom, szállj a szélben
Isten kék egében
Útunk tiszta légyen
Fényes ébredésben
Hova mész
Hova mész
Itt van, mit keresel
Hova mész
Ne menj tovább
Vándorolsz sötét erdőn
Úttalan hegyeken
Pedig szívedben ott
Az egész világ

Hova mész
Itt van, mit keresel
Hova mész
Ne menj tovább
Merülj a csend-folyóba
Ússz égi tengeren
És hallgasd szívedben
Isten dalát

Hova mész
Itt van, mit keresel
Hova mész
Ne menj tovább
Múlt és jövő között
Jelened végtelen
Tárd ki az idő
Kék csarnokát

Hova mész
Itt van, mit keresel
Hova mész
Nem menj tovább
Ne gondold, életed
Egyszeri s védtelen
Isten vagy s benned
Minden tudás
Kődal
Kő hangján szól hozzánk az Ég
Víz mossa át imánk tüzét

Gőz gyermek száll dalunkkal el
Földasszony méhe átölel
Lassan elmúlik
Lassan elmúlik minden
öröm, bánat, szenvedély
elsímul
mint vihar után a tenger
mint gyászhír után a jó kedély

Lassan elmúlik minden
béke, harag, indulat
elnyugszik
min hajnali pára a völgyben
mint fénybe forduló pirkadat

Lassan elmúlik minden
gondolat, terv, nagy álom
elporlad
mint magányos szikla a vízben
mint hűség unalom-ágyon

Minden elmúlik lassan
büszkeség, félelem, kétség
tovaszáll
mint futó felhő a magasban
mint évek terhében a szépség

Minden elmúlik lassan
papírcsónak zúgó tengeren
elsüllyed
mint nyugvó Nap a hegy mögött
leteszem céltalan fegyverem

Minden elmúlik lassan
hogy visszaforduljon az Egy-be
kilép és belép
újra eljátszik
s nevetve fut föl a hegyre
Létünk résein
Létünk résein
Mint felhőrostán a Nap
Átszűrődik a remény
Talán jobb lesz holnap

Talán a lépésben
Több lesz az erő
S a láb, mely annyit dolgozott
Jó utat talál

Lesz értelme ölelésnek
Mosolynak és szenvedésnek
S bár kinn a levelek hullanak
Az csak kis halál

Táplál, éget
Lelkünk közepén az élet
Egy örök parázs,
Mely sosem alszik el

Egy névtelen erő
Kozmikus, végtelen
S míg dolgunk van itt
Nem megyünk addig el
Megrakták a tüzet
Megrakták a tüzet
El sosem aluszik
Tengerég mezején
Gyújtatlan gyulladik

Rakd meg, szívem, rakd meg
Ragyogó tüzedet
Hadd erősítsem meg
Vándorló lelkemet

Megrakták a tüzet
Mindenek közepén
Onnan kiáradott
Göncöl fény-szekerén

Rakd meg, szívem, rakd meg
Ragyogó tüzedet
Érezzük, hogy minket
Boldogság betemet
Minden múlandó
Minden múlandó
Ami megfogható
Ami nem fogható
Csak az maradandó
Minden út véget ér
Minden út véget ér
És nincs vége sosem
Minden út véget ér
Ahol véget ér végtelen

Minden út összeér
És nincs vége sosem
Minden út összeér
Fenn az égbe nyúló hegyen

Kék fenn az ég
Szállok feléd
Négy irányból jönnek
Négy irányból jönnek
Vörös Hús az egyik
Fejszével kezében
Felém közeledik

Négy irányból jönnek
Zöld Fenyő a másik
Tüskéi tüzelnek
Elégek egy szálig

Négy irányból jönnek
Harmadik Kara Kar
Szigonnyal kezében
Napsütést eltakar

Négy irányból jönnek
Negyedik Arany Úr
Lélekzetem szakad
Szívem földbe csitul

Négy út eggyé válik
Kezdet kezdetében
Találkozik Ég-Föld
Lelkem erdejében

Erdő, erdő vezess
Forrás forrásáig
Forrás csermellyé lesz
Az patakká válik

Kövekkel beszélget
Mohás martot mélyeszt
Fehéren habozik
Ősi hangot éleszt

Hét patak ér össze
Kilenc kanyar múltán
Utolsó kanyarban
Fehér Ló a sziklán

Fehét Ló a sziklán
Éneket énekel
Ének hálójában
Nevetve égek el

Testem por és hamu
Létem tűnik, fordul
Torkomból lett torkon
Medve-Asszony mordul

Az, mi leszek, vagyok
Az, mi vagyok, voltam
Eleven csillagok
Közé megyek holtan

Holtomban Holdomban
Holdba lőtt szív dobban
Szívem bal karomban
Bal karom jobbomban

Vérből kötélt kötök
Holdból ereszkedem
Véres, verítékes
Földre merészkedem

Magamat áldozom
Áldozatom számít
Medve-Asszony Oltárt
Fehér Ló Nép állít

Medve-Asszony Oltár
Magokat fogadja
Medve-Asszony Oltár
Magokat megtartja

Medve-Asszony Oltár
Ereje virágzik
Ereje virágzik
Ereje virágzik…
Nyomot hagyni
Nyomot hagyni
e nyomtalan eltűnő
fájó vilgában

Tudatlan énünk
szánalmas kapaszkodása ez
szeressük mégis alázattal

A mindenben-minden
végső bölcsessége
mely mosolyt csal szánk szegletébe

Csak az, csak az
simítja lelkünk ráncait

Engedjük szívünkbe a madarak dalát
Repülök
Repülök, hova hív a vérem
Repülök, tudom és elérem
Segítőm hangja hív a mélyben
Régen utazok már

Repülök, hova hív a vérem
Repülök, tudom és elérem
Tanítóm vár az égi réten
Régen utazok már

Repülök, hova hív a vérem
Repülök, tudom és elérem
Rejtezek magam rejtekében
Régen utazok már
Sarkcsillag
Látom délben
Látom éjjel
Életfán, hogy ég a láng

Imák szállnak
Tiszta fénnyel
Fúrúcsillag résén át
Szarvasok futnak az égre fel
Szarvasok futnak az égre fel
Szívükre Nap szíve vár

Szaladnék innen vélük el
Erre csak önzés jár

Szarvasok futnak az égre fel
Kőszobor ráncaiból

Szaladnék innen vélük el
Mögöttem falka csahol

Szarvasok futnak az égre fel
Agancsuk hulláma hív

Nem menekülök, de innen el
Oda, hol igaz a szív
Szép szemeidben
Szép szemeidben remény rak fészket
Szép szemeidben vágy tüze ég
Csendesen tombol halk szavaidban
S őrült erővel szólana még

Szép szemeidben táncol a lelked
Táncához illő társat keres
Összefonódva hajnali ködben
Hallanád tőle: engem szeress

Szép szemeidben teremtés rendje
Várja a végső teljesülést
Újjászületve világok végén
Őrzi az ősi egyesülést
Valaki az úton
Valaki az úton találkozott vélem
Lobogó szegélyű, bő kabátja volt
S hegyek fölé néző, révülő szemével
Szívembe markoló komor dalt dalolt

Hallottam, hogy hangja néha mélyre tompul
Emlékek formázzák a szomorú imát
Tekintete sűrűn az ég felé fordul
S lelkét nem szorítja semmi földi gát

Meglengette sötét, karimás kalapját
Búcsút intett véle, mint az őszi szél
Elrejtette mélyen szívdobbanás-dobját
Többé e világban nékünk nem zenél

Hosszú útra indul, végtelen ösvényre
Onnan küldi majdan lelkéből a dalt
S ha nyílt szívvel nézünk fel a magas égre
Érezzük, szemünkbe öröm-könnyet csalt
Velem egy ős jött
Velem egy ős jött közénk el
Szívem egy ős emlékű szív
Szemem a régmúltból figyel
Dalom egy ős hangjával hív

Velem a jövő indul el
Szívemben örvénylik a vér
Szemem a jövőbe kémlel
Dalom a jövőről regél

Múlt és jövő
Jelekként jelenben
Ősök és utódok
Lelke virágzik bennem
Ahová hívsz
Talán nem jártam még ott
ahová hívsz
de bízom szavadban.

Ha ugranom kell
szakadék széléről,
nem a lenti mélységet,
de a repülést, a szárnyalás
diadalát látom.

Talán nem jártam még ott
ahová hívsz
de szemed fénye bíztat.

Erőm az égig ér,
tudok Rólad.
Türelem, egy hosszú úszás
Sarti partjainál.
Nyugalom, Tánc a Világért

Talán nem jártam még ott
ahová hívsz
de bízom szavadban.

Őrzöm a virágot,
mely hajadban virult
a szikrázó Napban,
amikor a pálmafát ölelted..
Akkor láttalak igazán…

Talán nem jártam még ott
ahová hívsz
de szemed fénye bíztat.

Kép készült szobám falára.
Mosoly önti el szívem,
ha nézem…
Tenger, lelked virága,
sziklák, szél símogatása.

Talán nem jártam még ott
ahová hívsz
de bízom szavadban.

Lelkem nyitva
Csendben, nyugodtan…
Ajkaim közé
Ajkaim közé
szemérmed
juharszörpje csordul

Nyelvem a kulcs
mely kisajkad
zárjában megfordul
Akarás Nélkül
Itt maradok
akarás nélkül
mederben áramolni jó
Tovább lépek
akarás nélkül
útját követi a folyó

Itt maradok
gyökér a földben
kapaszkodásom az erő
Továbbadom
életem örömben
általam éled a jövő

Hét színű húr pendül
ég kék szövetén
Dallá vált csend csendül
végtelen közepén
Áldás rá
Éj-sötétben
csillagfényben
ég és föld között
Tiszta testem
átöleltem
Istenné öltözött
Áldás rá, áldás rá

Éj-sötétben
csillagfényben
ég és föld között
Tiszta tested
átöleltem
Istenné öltözött
Áldás rá, áldás rá

Napsütésben
arany fényben
ég és föld között
Tiszta lelkem
átöleltem
Istenné öltözött
Áldás rá, áldás rá

Napsütésben
arany fényben
ég és föld között
Tiszta lelked
átöleltem
Istenné öltözött
Áldás rá, áldás rá
Aranyom
Holdfonatú
Nyakadon
Csillagokká
Változom
Aranyom

Lágyivű
Melleiden
Visszatér
Ősi hitem
Kedvesem

Selyemhíd
Vállaidon
Szivárványba
Utazom
Aranyom

Bronzerejű
Szíveden
Föld szive
Dobban velem
Kedvesem

Táncoló
Karjaidon
Mozdulatod
Megiszom
Aranyom

Nap tükörű
Térdeden
Életre kel
Énekem
Édesem

Rózsaszín
Ajkaidon
Mosolyod
Égbe csiszol
Aranyom
Átkelés
Anyám éj-öléből
Világra könnyeztem
Élet szűk kapuján
Közétek születtem

Nem tudtam, mi vár rám
Tudtam, hogy mit hozok
Nem baj, bármi vár rám
Tudom, hogy ki vagyok.

Apám Nap-öléből
Világot itt hagyom
Halál bő kapuján
Visszahív csillagom

Nem tudtam, mi vár rám
Tudtam, hogy mit hozok
Nem baj, bármi vár rám
Tudom, hogy ki vagyok
El sem kezdtük
El sem kezdtük
Bús véget ért
Ziháló lelkű torzó
Kezem, lábam
Megkötözve
Szívem szerelem-koporsó

Fel sem épült
Már leomlott
Szerteszét szakadó sziklák
Jégveremben
Elhamvadó
Születő szerelem-szikrák

Ki sem virult
Már elhervadt
Virágzásakor elszáradt
Létem tépett
Kis kertjében
Földre hullott rózsaszálak

Sas az égen
Magányosan
Párját türelmesen várja
Bölcsen figyel
Amíg egyszer
Felismeri végre párja

Idő szalad
De nem számít
Végtelennek sosincs vége
Egymást látva
Szabadulunk
S együtt repülünk az égbe
Félreértés
Félreértés volt, már tudom
Beléd szerettem és hagytad
Lelkem mélyén megszületett
Izzó kövek jéggé fagytak

Félreértés volt, tudom már
Nem érezted lángolásom
Tenyeremből tűnő homok –
Sírva ébredt csalódásom

Nem is sírva, sokkal inkább
Fájdalmasan felüvöltve
Hazugság volt minden óra?
Egy percünk sem volt őszinte?

Félreértés volt, hazugság
Mindketten más filmet néztünk
Úgy tűnt, mintha együtt lennénk
Pedig egymás mellett éltünk

Most már tudom, ami történt
Szeretettel elengedlek
Mosolyogva látnám, kedves:
Szív-tündérek megölelnek

Magamnak is megbocsájtok
Szeretetből tettem mindent
S újra tisztult szép lélekkel
Keresem a párom, Istent.
Fény az éj ölében
Fény, fény az éj ölében
Örökké születő fény
Átölel az Istennő méhe
Benne mi gyermekeként

Minden úton lesben állnak
Tükör mögül megpróbálnak
Minden úton örvény forog
Meghátrálni sosem fogok

Fény, fény az éj ölében
Örökké születő fény
Átölel az Istennő méhe
Benne mi gyermekeként

Minden úton segítenek
Őrállatok, óvó kezek
Minden úton megvédenek
Végtelenből őrző szemek
Gyűrt párnák
Olyan kedves képek jönnek
S nehéz, szívbe markolóak
Emlék-vászonra vetített
Szép remények összerogytak

Fogtam kezed – mily kevés volt
Öleltelek – mily kevés volt
Csókoltalak, szerettelek
Neked szólt pedig, Neked szólt

Észre vetted? Észre vettél?
Magad burkán át sem láttál
Szerelem parázsa előtt
Fagyott szívvel, vakon álltál

Betöltötted minden percem
S Te lélekben ott sem voltál
Csak mikor gyűrt párnák fölött
Karjaim között aludtál
Hajnali rohanás
Nagy, hajnali rohanásban
menedéket kerestem másban
hej, menedéket…
Belém vágott éket
ég-föld kettősséget
gyógyította
közös takaró
múltunk simította
lendültünk egyszerre
föl-le, jobbra-balra
Jégeső mosta arcunk
tisztítva lélek-harcunk
Hűs víz moss
Nyugvást hozz
Hűs víz moss
Nyugvást hozz

Nagy, hajnali rohanásban
menedéket találtam másban
hej, menedéket…
de közben utánad vágytam
szüntelen
Nem volt kapaszkodó
amivel oldható
lett volna ez a szép
gyötrelem
Életem hozzád szólt
hajlott föl-le, jobbra-balra
keserűn, üresen
Keserűn, üresen
vonaglott a szívem…
Tűz, égess
Lángoljak
Tűz, égess
Lángoljak
Imadal
Istennel egy vagyok
Magamból rámragyog
Istennel egy vagyok
Lelkemben csillogok

Istennel egy vagyok
Völgyekben hegycsúcsok
Istennel egy vagyok
Éjjelek, nappalok
Látni akarom
Látni akarom
amikor nyakadon
megfeszülnek az inak
Tenyerem rátapad
földhöz szorítalak
s végül megadod magad

Hallani akarom
duzzadó ajkadon
kiszakadó nyögésed
Ritmusra zihálva
szabadon kiáltva
sikító remegésed

Érezni akarom
amikor karodon
görcsbe rándul az izom
Magadhoz szorítasz
húsomba hasítasz
csorduló nedved iszom

Látni akarom
amikor combodon
minden sejt vörösen ég
Feneked megfeszül
ölemben elmerül
s nem elég, nem, nem elég

Érezni akarom
mikor bimbóidon
tüzessé izzik a bőr
Nyelvem ott körbejár
omlik minden határ
s létünk az ég felé tör

Hallani akarom
szűnő önmagadon
át Isten saját dalát
Tested hangszer, melyen
elénekelhetem
a legszebb egység-imát
Lelkedből áradó
Lelkedből áradó végtelenbe
Vándorló csillagként olvadok
Hova hívsz, hova hívsz, kérdezem, de
Látom már, látom, hogy hol vagyok

Kezdetek nélküli tengerekben
Öröktől örvénylő viharok
Hova hívsz, hova hívsz, kérdezem, de
Látom már, látom, hogy hol vagyok

Szemed mély tavába csalogattál
Jelenlét öröme átölel
Itt vagyok, érzem már, hova hívtál
Istenhez hajoltunk ily közel
Magasság és mélység
Mégiscsak véríze van
elmúlt, vége, értem
torkomban ég, torkomban
érzem, bár nem kértem

Mégiscsak szakad a seb
- enyhült, gyógyult, heggedt –
emléke mégsem lett szebb
bár horga engedett

Nagy, sötét varjúként ül
szorítja szívemet
csőre mélyembe mélyül
rengeti lelkemet

Varjú, múlt sötét sátra
utadra engedlek
vér íze édesüljön
többet nem szenvedek

Sebeim gyógyuljanak
mosoly visszatérjen
kitárt karokkal állok
titkok tengerében

Elfogadom, bármi volt
öröm, kaland, kétség
elfogadom, bármi jön
magasság és mélység
Ne állj elém!
Belül égek, tombolok
Tépek, szakítok
Ne állj elém!

Belül égek, rombolok
Szállok, rohanok
Ne állj elém!

Belül égek, tisztulok
Rosszat elhagyok
Ne állj elém!

Belül égek, nem vagyok
Isten felragyog
Ne állj elém!

Ne állj elém, az utamat
Szabadon végig kell járnom
Ne állj elém, az igazat
Ki vagyok, meg kell találnom
Nem az hiányzik
Nem az hiányzik, ami volt
Százszor inkább, mi nem
Gyakran beborult az égbolt
Fájón és hirtelen

Nem az hiányzik, mi elmúlt
Többé nem keresem
Elvetélt, mielőtt feldúlt
S űrt hagyott szívemen
Nem oly nehéz ez
Nem oly nehéz ez:
Csak szeress.
Ha nevetek
Velem nevess.
Ha sírok
Jaj, ne sírj velem
Könnyem szárítsd
Fel könnyeden.

Nem oly nehéz:
Szeretnélek
Hogyha sírnál
Ölelnélek
Ha nevetnél
Csókolnálak
Mosoly útján
Megóvnálak.
Nem ragaszkodom
Nem ragaszkodom
Megélem
Elmerülök
Istengerében

Nem ragaszkodom
Megélem
Szabadon szállok
Szíved szelében

Nem ragaszkodom
Megélem
Elfogadom, ha
értem, megértem
Nem tudom, ki voltál
Nem tudom, ki voltál,
ki vagy.
Nagy, zúgó viharnak
láttalak,
mely láncokat
tépve zúdul át
lelkemen s elsöpör
mindent, mi múlt
nyűge, terhe.

Nem tudom, ki voltál,
ki vagy.
Selymes homokú
tengerpartnak
láttalak, melyen
megpihenve
ragyogó Nap
bronzzá békíti
bőröm.

Ki vagy, ki voltál,
nem tudom.
Tán csak egy mosoly
arcomon,
mely sziklák
szabdalta
borongós dombokon
bíztatta lelkem – hagyom.

Hull le rólam minden
álarc.
Színjáték, hazugság,
félelem.
Tükröm, tükröm,
mondd meg nékem,
merre haladjon
életem…

Jöjjön a hullám!
Mosson át!
Csapjon át rajtam
Szilajul.
Igazgyöngyre hogy
Találjak
Óceán mélyén
Legalul.

Nem tudom, ki voltál
énnekem.
Oly gyorsan szaladtál
el, de nem
figyeltünk egymásra
igazán
vágyaink bimbózó
tavaszán.

Most jöttél, s már elmész,
nagyon fáj.
Kívánom, utadra
rátalálj.
Ki voltál, ki vagy
nem tudom.
Emléked kendőbe
csavarom.

Szélvihar tisztítsa
fújja át.
Terheink ne vigyük
már tovább
Késpenge nincs többé
szívemben
Légy boldog – borzongok
nélkülem…
Nevetek magamon
Nevetek magamon,
jaj, buta voltam
Homályos tükörbe
fejest ugrottam
Nem töröltem előbb,
hogy tisztán lássak
Szakadék szűk alján
alig találnak

Mosolygok magamon,
mert buddha voltam
Szerelem éjjének
magam megadtam
Nap fölött repültem,
zuhantam mélybe
Engedtem, áradjon
világ törvénye
Ölelésed
Ölelésed béke forrása
Szomjazó lélekkel iszom
Kérdésekre válasz
Kétségekben támasz
Erőmben újra bízom

Ölelésed éget, felzaklat
Örvénylőn repít az égbe
Forrongva megtisztít
Önmagamba taszít
S itt állok őszintén végre

Ölelésed mindig más ízű
Megunni nem tudom soha
Nedveid nedveim
Sejtjeid sejtjeim
Kertedben öröklét bora

Ölelésed által megszűnök
Belehalok a gyönyörbe
Külvilág elcsitul
Minden gond elsimul
S Istené vagyok örökre
Örök Isten
Szívemet önti el
A világot nem értem
Magyarázni nem kell
Csak létezni a létben

Szívemet önti el
Érzem a világot
Eltölt szeretettel
Így hoz boldogságot
Régi erőnket
Régi erőnket
Ősi hitünket
Őrzi a Végtelen Ég

Csillagok szórják
Szelek dalolják
Istenger ős énekét

Régi erőnkből
Ősi hitünkből
Forrásként forr a jövő

Csillagok szórják
Szelek dalolják
Lelkünkből lobban elő
Szeretem, ahogy hallgatsz
Szeretem, ahogy hallgatsz…
Olyankor az örök óceán
bölcs csendje csendül
csukott ajkaidon át,
nyugtatva űzött lelkem
forrongó álomfonalát.
Szél csitul
s rámsimul a megérkezés
mézédes nyugalma.
Derekad átfonom,
mint hullámzó nádasban megbúvó
rigó tollait a hajnali köd.
S Te átfonod lelkem
a jelenlét legsűrűbb erejével.
Szeretem, ahogy hallgatsz,
mert akkor szívem ritmusa
egy a Föld dobbanásával,
s a pillanat végtelen kútjában
megláthatom Istent.
Szeretni, szabadon hagyni
Szeretni, szabadon hagyni
Elengedni és átkarolni
Szeretni, szabadon hagyni
Semmit sem várni, de mindent adni

Szeretni, szabadon hagyni
Elmondani és meghallgatni
Szeretni, szabadon hagyni
Feloldani és felolvadni

Szeretni, szabadon hagyni
Megtartani és túlhaladni
Szeretni, szabadon hagyni
Nevetni, sírni, csendben maradni

Szeretni, szabadon szállni
Nem keresni és megtalálni
Szeretni, szabadon szállni
Nem keresni és megtalálni
Szerettél
Szerettél,
ezt kaptam Tőled.
Ajándék
kétélű fegyver.
Láncok vasát
Hasítottam
Büszke-pajzsú
Győzelemmel.

Szerettél,
ezt kaptam Tőled.
Ajándék
kétélű fegyver.
Győztes harc
Után mit kezdjek
Porba hullott
Bús szívemmel?
Szívem visszatért honába
Szívem visszatért honába
Végső pihenő, remélem
Erdőben lángolt a fáklya
Tüzem felizzott tüzében

Szívem honába visszatért
Fájdalmas küzdelem árán
Szerelmet hozott, új reményt
Nem maradok többé árván

Szívem kitölti otthonát
Percek most órák, évek
Hallom az egység dallamát
S felhangzik bennem az ének
Teremtek néked egy világot
Teremtek néked egy világot
Véremből lesznek a folyók
Izmaimból a hegyláncok
Reggeli Napként ragyogok

Teremtek néked egy világot
Szemem színű lesz az ég
Szívemből lüktető vulkánok
Aranyban állok eléd

Teremtek néked egy világot
Sűrű erdő lesz hajam
Dalaim tengeren hullámok
Benned találom magam
Tisztulás
Tisztulás, tisztulás, áldott
Jöjj, mosd meg homlokom
Út porától szabaduljak
Lépjek túl gondokon

Ébredés, ébredés, áldott
Jöjj, mosd át tudatom
Tiszta énem táplálhassam
Felfénylő utamon
Tíz nap
Tíz nap alatt
húszszor haltam
húszszor feltámadtam
Húsz életem
mind a húszszor
újra néked adtam

Húsz életem
megszentelem
legyek újra tiszta
Léleksúlyok
oldódjanak
ne térjenek vissza

Lelkembe tapostál
Sohasem értettél
Mégis azt hazudtad,
Hogy nagyon szerettél

Hegyes körmök
szép szád mögött
mélyedtél szívembe
Őszinteség
hazug máza
vérrel összekenve

Megöleltél
megcsókoltál
odaadtad tested
De a szíved
örvénylését
megnyitni feledted

Láttam, néha
úgy érezted
szereteted árad –
Oly kevés volt
ahhoz, amit
éreztem irántad

Mert a követ-
kező percben
újra bezárultál
Szárnyalásunk
helyett magány
árkába vonultál

Szabadság ha-
mis ígéret
hűvös elme szítja
Szerelem-tűz
lángolását
megköti rabszíjra

Lelkembe tapostál
Sohasem értettél
Mégis azt hazudtad,
Hogy nagyon szerettél

Tíz nap alatt
húszszor haltam
húszszor feltámadtam
Húsz életem
mind a húszszor
újra néked adtam

Húsz életem
megszentelem
legyek újra tiszta
Léleksúlyok
oldódjanak
ne térjenek vissza
Megnyílt a föld, az ég
Megnyílt a föld, az ég
Istenger hív
Megnyílt a föld, az ég
Szárnyam repít

Hova nem, hova nézek
Hova nem, hova látok
Oda nem, oda lépek
Oda nem, oda szállok

Megnyílt a föld, az ég
Hív végtelen
Megnyílt a föld, az ég
És ég velem

Hova nem, hova nézek
Hova nem, hova látok
Oda nem, oda lépek
Oda nem, oda szállok
Mindenünk
Mindenünk minden illatú
Tűz, víz, föld, ég keveredik
Tenger alatt készül a vulkán
Útjába semmi sem áll
Vagyok
Vagyok.
Mióta, meddig, nem tudom.
Jelen gondjai homlokomon.

Ragyog.
Kezdetlen, végtelen, tudom.
Időtlen fényörvény otthonom.
Elmaradtál mellőlem
Elmaradtál mellőlem
Szerelmed súlya édes volt
Most fáj
Éva éneke
(Schmidt Éva emlékére, általa)

Én szólok, Hét Ölű Medve-Szellem Asszony
Én szólok, Hat Ölű Medve Szellem Asszony
Jéghegy csúcsáról, ím, visszanézek
Jéghegy csúcsáról, ím, énekem mondom

Sok-Élet-Sodró-Folyón
Én, Hét Ölű Medve-Szellem Asszony
Én, Hat Ölű Medve-Szellem Asszony
Könnyű csónakomon suhanok

Vörösfenyőből faragott evezőm
Ősi jelekkel színesen festett evezőm
Jobbra simítja a vizet
Balra fodrozza a vizet

Sekély partot keresek
Szívemnek tetsző öbölbe vágyom
De kikötőm szürke szikla
De kikötőm hűvös szikla

Én, Hét Ölű Medve-Szellem Asszony
Én, Hat Ölű Medve-Szellem Asszony
Kilépek túlsó partra
Lábam a nyugodt homokba teszem

Kezem a nyugodt homokba teszem
Arcom a csendes homokba teszem
Szívem az élő homokba teszem
Lelkem a fényes homokba teszem

Magam nyomát követem
Ősök hangját követem
Követem hű ősök hangját
Odaátról szól ideát

Tükör mögötti képen
Harci dalom meghallottam
Harci dalom meghallottam
Harci dalom megtanultam

Én, Hét Ölű Medve-Szellem Asszony
Én, Hat Ölű Medve-Szellem Asszony
Kies csúcsra kapaszkodom
Kies csúcsról rugaszkodom

Mennydörgő vas-madár elragad magával
Gyomrában rejtezem, nem tudom, hová visz
Mennydörgő vas-madár világokon repül
Gyomrában rejtezem, medveboccsá válok

Nagy, sötét erdőbe félve ereszkedem
Nagy sötét erdőbe bátran ereszkedem
Ifjú vadász-asszony házáig elérek
Ifjú vadász-asszony hű társammá válik

Hegyek között búvó alig-látott város
Időtlen ideig otthonommá lészen
Hegyek mögött fénylő égigérő város
Időtlen időkig ajándékoz engem

Időtlen időknek első esztendején
Tágra nyílt lélekkel ámulatba esek
Nyérc, medve, ágancsos, lépteim figyeli
Vörösfenyő testvér jó barátja leszek

Időtlen időnek második évében
Szentvárosi Öreg híre megérkezik
Híre megérkezik, történetét hallom
Szentvárosi Öreg maga mutatkozik

Időtlen időnek harmadik évében
Közeli barlangot távol megtalálok
Havas-sötét éjjel északi viharban
Távoli barlangot közel megtalálok

Időtlen időnek hetedik évében
Asszony-testvériség medvebőrbe bújtat
Asszony-testvériség medvebundát ad rám
Lelkem medve-erő erővel kitölti

Én, Hét Ölű Medve-Szellem Asszony
Én, Hat Ölű Medve-Szellem Asszony
Ember erőm elengedem
Honnan jött, visszaengedem

Közeli jövendő nagy harcához
Medve maszkom magamra öltöm
Hanti s magyar népem jöttem segíteni
Én, Hét Ölű Medve-Szellem Asszony
Én, Hat Ölű Medve-Szellem Asszony
Hallgasd
Hallgasd, üzennek a patakok
Tiszta légy és kövesd szíved szavát

Hallgasd, üzennek a folyamok
Békességhez vezet a tisztulás

Hallgasd, üzennek az őseink
Menedék minden bölcs tanítás

Hallgasd, üzennek gyermekeink
Légy szerény, kerüljön önámítás

Hallgasd, üzennek a csillagok
Lelked mélyén találd meg a tüzet

Hallgasd, üzennek az állatok
Legyen benned részvét, szeretet

Hallgasd, üzennek az őseink
Menedék minden bölcs tanítás

Hallgasd, üzennek gyermekeink
Légy szerény, kerüljön önámítás
Már nem létezem
Feloldódtam tekinteted óceánjában
Szívemben a remény virága nyílt
Már nem létezem
Minden változik
Napsütötte ég
Vihar elkerül, hittem
Minden változik
Tengerkék égen
Tengerkék égen lángol
Ébredő Nap-vezér
Felhőhíd boltívén táncol
Lélekút hozzá elér

Tengerkék égen járok
Végtelen átölel
Isten szép szívében szállok
Végtelen s oly közel
Elengedés
Születés, halál
Küszöb és eresz
Gondjaim engedem
Tűz tisztává tesz
 
Születés, halál
Küszöb és eresz
Bajaim engedem
Víz tisztává tesz
 
Belsőmben szusz
Külsőmben isz
Egy: kettő, kettő: egy
Istenhez elvisz
Gyere át
Széttép, szétmar
darabokra szabdal
Magamra hagy
igaz magammal

Gyere át…
Gyere át…

Állok, állok
utat találok
Erdőben eredő
ösvényen járok

Gyere át…
Gyere át…

Szállok, szállok
madarakat látok
Tengerkék égen
felhőben járok

Gyere át…
Gyere át…

Égek, égek
széllel zenélek
Teremtő Istenhez
újra visszatérek

Gyere át…
Gyere át…
Kék tóban
Kék tóban megfürödött
Nap Atyánk az égen
Göncöl táltos vezette őt
Csillagos szekéren

Napnyugtával pihenni tér
Láthatatlan útra
Pirkadatkor visszaér
Lelkeinkbe újra
Kilenc baba babana
Kilenc baba babana
Elindultak nagy útra
Háram hegyet átmenni
Háram vizet átlépni

Háram nap átszámítni
Boldogasszonyhoz menni
Tőle tanácsát kérni
Jövőben mit kell tenni

Kilenc baba babana
Tátosakval utána
Jó a rasszból tanulva
Továbbmennek nagy útra

Kilenc vízből ivánok
Kilencszer nyugovánok
Hatszar dudókat kapva
Háram álom aluva

Kilenc baba babana
Tátosakval utána
Érkeznek a nagy hegyhez
Ős egy gyülekedéshez

Ezer tátosak jönnek
Minden szót megértenek
Kilenc baba babana
Rég szellemik dudóba’

Regvel mindenki várja
Meglássa a nogysága
Ő már meg fog jelenni
Kilenc babánok szólni

Tátosak reménységbe
Felveszik figyelembe
Nagyasszanynak a szavát
Édes tiszta tanácsát

-Kilenc baba babana!
Lélek legyen tisztulva
Rassz jóba takarítva
Legyetek boldagulva

Boldag csak az tud lenni
Ki fel fog takarítni
Rasszt a rasszval kivenni
És jóba takarítni

Tátos névben maradni
És boldaggá úgy válni
Tátosaktól tanulni
Tudjatak boldagulni

Tűz, láng, napi fényiben
Megjelen a képiben
A népnek szellemiben
Megtisztelt eleiben

Csak a kilenc babana
Tudja, hogy ő ki vala
Imádva tátosaknak
A honn maradatoknak

Ezereken nagy babák
Szüvelendő babonák
És a kilenc babana
Hozza a kénycset haza
Látomáskeresés
Szétszakad az ég ma éjjel
Villámok a földbe szúrnak
Csendhasító mennydörgésben
Lélekhangok megkondúlnak

Szétszakad az ég ma éjjel
Óriás dobon dobolnak
Dobverő Isten kezében
Égi igék földre hullnak

Jaj, titkos félelmeim!
Haj, édes szeretteim!
Jeges vihar markol, markol
Miért vagyok itt?

Szikla szorít
eső áztat
szél kiszárít
Nap perzsel
Nap perzsel
Nap perzsel

Megnyílik az ég ma éjjel
Világok közt hidak nyúlnak
Csillagképek tiszta fénnyel
Lelkeinkhez elindulnak

Megnyílik az ég ma éjjel
Szívemben nagy tüzek gyúlnak
Kétség-ölő öleléssel
Galaxis örvénnyé forrnak

Jaj, titkos félelmeim!
Haj, édes szeretteim!
Végtelen kék árban úszom
Ki vagyok én?

Szikla támaszt
eső enyhít
szél símogat
Nap tüzel
Nap tüzel
Nap tüzel
Meg nem írt verseim
Meg nem írt verseimről
most megemlékezem
rímből faragott kopjafát
állítok a tavaszi napban
lelkem sűrű fájdalom-,
s öröm-hegyláncai
létet formálnak hangtalanul

Meg nem írt verseimből
mint mohaölelte kövekből
égbefutó várat építek
büszke emlékül
hol a végtelen tornyok
szabadon szálló
szavaim visszhangozzák

Meg nem írt verseimre
szívszorító szeretettel gondolok
mint lelkem útvesztőiből
fénnyé vált igékre
melyek minden rózsasziromban
rámmosolyognak
csendesen
Merülés
…és elmerültem hófödte hegylánc
bölcs tisztaságában
ahogy hallgatagon s mégis
jó tanáccsal telve
lelkem emelte

párás völgyek óvó ölében
védetten szertelen szelek
lélekszorító hűvösétől

s magányos óriás tölgy
rendíthetetlen erejében
átérezve, ahogy egyenes derékkal
s biztos gyökerekkel égre tör

és elmerültem tenger partján
koccanó kavicsokban
amint a kinyúló víz
színüket s hajszál-rajzaikat
újra élénkké mossa

és futó felhők
fehér, szürke, arany párnáiban
ahogy a láthatatlant
láthatóvá festik
a végtelen kék vásznon

és elmerültem rengeteg erdő
rejtélyes hangjaiban
kutatva önmagam lélektámaszait
hogy ködös félelem  homályos álarcait
örökre összetörjék

Ó, láthatatlan erők égi rajzait követő
szélben hullámzó szárnyasokat
követtem révületben
csodálva kérlelhetetlen kitartásuk
az Élet Ösvényén…

…s megláttam magam odalenn…
…elmosolyodtam…
és a lét apró sejtjeként
köszöntem meg Istennek
hogy része lehetek
Négy Irány
Legyen velem tisztaságod
Útmutató látomásod

Legyen velem pirkadásod
Égbe törő szárnyalásod

Legyen velem égő erőd
Jelenítsem múltat, jövőt

Ősök szava megmaradjon
Sötétségben reményt adjon
Puhány idők
Nézzetek ránk
Szilaj ősök
Mi ez itt?
Alig vannak nem-szájhősök
Az Istenit!
Rejtett nyomban
Rejtett nyomban vár
Hóban búvó farkaspár

Lelkük összeér
Vérük kettőből lesz egy vér
Nászukból születik jótestvér


Cserjés dombon jár
Erdőfutó szarvaspár

Lelkük összeér
Vérük kettőből lesz egy vér
Nászukból születik jótestvér


Szikla szirtre száll
Szélben élő sólyompár

Lelkük összeér
Vérük kettőből lesz egy vér
Nászukból születik jótestvér
Sólyomhívó
Szíjja-szíjja-szíjja hóh-hó
szíjja-szíjja-szíjja-háá
Szíjja-szíjja-szíjja hóh-hó
szíjja-szíjja-szíjja-háá
Hangomat elküldtem
Szívemet elküldtem
Dalomat föladtam
Hitemet föladtam
Ködfelhő előttem
Jégeső előttem
Hómező alattam
Szakadék alattam
Szarvasok népe
Széthasadt az égi fátyol
Elpihen Göncöl Szekér
Pirkad már, az égen lángol
Bíborfényű Nap-vezér

Szarvasok nyomában járunk
Íjunk húrja megfeszül
Forrásnál reájuk várunk
Csendben, rendületlenül

Óriás bikával élen
Feltűnik a büszke had
Figyelnek ugrásra készen
Elpusztul, ki lemarad

Szarvasok nyomába vágyunk
Szarvasokká így leszünk
Négy patán fut izmos lábunk
Ágancsot hordoz fejünk

Vágtatunk felhő ösvényen
Elsimul a földi táj
Nap szívébe jutunk mélyen
Éget, éget, mégse fáj

Átvonulunk másik létbe
Jelnek követ állítunk
Jövőnek legyen emléke
Szarvasok Népe vagyunk
Szőke mezőkön
Szőke mezőkön, haj, vágtatnék szabadon
Tenger, tenger sárga árjába merülnék
Kalászok ringása simítaná arcom
Éneklő fecskeként szélre ráfeszülnék

Szőke mezőkön, haj, vágtattam szabadon
Tenger, tenger sárga árjába merültem
Kalászok ringása simította arcom
Éneklő fecskeként szélre ráfeszültem
Tovább
Vert úton vér virít
tompa magányban
Maghasadt köveken
botorkál lábam
Porral és homokkal
fedett itt minden
Megszületett, elmúlt
tovább kell vinnem
Vagyok hetedjére
Keleten magasló tengerkék hegyeken
Nyugaton nyugodó, ölelő tengeren
Dél deli erején derűsen, aranyban
Észak álom-jegén csontba maró fagyban

Tüdőt szétszakító szabad, zengő égen
Föld húsába nyúló tölgyek gyökerében
Születtem, felnőttem s vagyok hetedjére
Innen indulok el világ közepébe
Vérben verdes
Vérben verdes a szárnyaival
Vörösen verdesek én is
Összetör áldás-álmaival
Verselek, verselek mégis

Révület-örvény roppant
Feszülő bőr dobom hátán
Mellkasomon nagyot dobbant
Nem maradok sose árván

Mag repül énekeimből
Tiszta mezők befogadják
Öntözi könny szemeimből
Napsugarak aranyozzák

Fénylő fa fölfut az égre
Válaszul gyengülő hitnek
Itt vagyok, itt vagyok végre
Ahol a szívemnek hisznek
Álomidő
Álomidő
Hét fehér csikó szekerén
Tátos erő
Húzza csillagok tengerén
Minden világon
Hétszer tisztulva halad át
Túl hét határon
Ragyogja Jótengri szavát


Fényszőttesen
Ritmusra szárnyaló szekér
Nyíl-hegyesen
Forrás forrásáig elér
Onnan merülve
Hozza az élet italát
Fényre derülve
Mutatja: ITT VAN ODAÁT
Emitt kerekedik
Emitt kerekedik
szép Fehér Tó szállás
Fehér Tó szállásban
dióárnyas kis kert

Dióárnyas kertben
virágfényes kis ház
Virágfényes házban
Meleglélek Asszony

Meleglélek Asszony
domború fészkében
Élet apró magja
lágyan kapaszkodik

Lágyan kapaszkodik
életre vágyódik
Életre vágyódik
egyre gombolyodik…
Fordulat előtt
Jó lelkek szaporodnak
Nehézség sűrűsödik
Erős lelkek szaporodnak
Nehézség sűrűsödik
Tiszta lelkek szaporodnak
Nehézség sűrűsödik

Nagy segítség érkezik
Ártó erőket felismeri
Nagy segítség küzd
Ártó erőkkel harcol
Jó erők küzdelme
Reménnyel tölti a lelkeket

De hátulról hirtelen
A mélyen ülő tekintetű
Leveti álarcát
s nagy erőkkel a jóra támad
Rossz küzdelem indul
Minden veszni látszik
Noha a tiszta erők
Hatalmasan, önfeláldozóan harcolnak
Ártány győzni tűnik

De végül egy jól irányzott csapás
megállítja a mélyen ülő tekintetűt
Ereje aprózódik
Ártó erők elhagyják megszállt lelkét
Fény tölti
Isten mosolya
mindenkié lesz…
Fuss velem
Ússz velem
Tengereken, óceánokon át
Ússz velem
Mélyeken, tisztítsd meg lelked templomát
Érezd a víz ölelését
Befogadását, bölcsességét
Növények és állatok végtelen világát


Fuss velem
Réteken, Nap-járta mezőkön át
Fuss velem
Szélsebesen, éld át, hogy nincs semmi gát
Érezd a föld ölelését
Befogadását, bölcsességét
Növények és állatok végtelen világát


Szállj velem
Kék egeken, csillag-örvényen át
Szállj velem
Fényesen, énekeld léted dalát
Érezd az ég ölelését
Befogadását, bölcsességét
Múlandó és jövendő végtelen világát
Hét napja
Egy napja nem ettem
Kertemből kijöttem

Két napja nem ettem
Erdőbe rejtőztem

Három nap nem ettem
Fényösvényt követtem

Négy napja nem ettem
Hegyek fölé nőttem

Öt napja nem ettem
Szélben megfürödtem

Hat napja nem ettem
Napban erősödtem

Hét napja nem ettem
Istennel egy lettem
Kezdetlen kezdődött
Kezdetlen kezdődött
Végtelen ér véget
Isten örök tüze
Csillagokba éget
Kilépés
Hogyan lehet kilépni valamiből
ami határtalan?

Ha eggyé válsz véle.
Megérkeztél
Megérkeztél.
Már születésed pillanatában.
Tíz éve.
Tavaly.
Tegnap.
Most.
Megérkeztél.
Megérkeztél.
Megérkeztél!
Most
Tegnapra emlékszem:
küzdelmes
Holnapot vágyom:
békés
Most
boldog vagyok.
Szél fújja
Nincs miért várjak
hogy égre szálljak
itthagyom, ami visszatart
Sárból kilépek
indulok égnek
elcsitul, ami felkavart

Szél fújja tollaim
Szél fújja gondjaim

Nincs mitől félnem
bátran kell élnem
ajándék minden pillanat
Szállok a Napba
szabaddá szabva
szívemben hajnali pirkadat

Szél fújja tollaim
Szél fújja gondjaim

Égbe kilépek
kettős örvénynek
végtelen ereje elragad
Kötél lehullik
kötés elmúlik
én vagyok, aki megmarad

Szél fújja tollaim
Szél fújja gondjaim

Göncöl szekéren
múltam megértem
jégkori álom képein
Kristály-fehérben
csillagos kéken
Napot segítték lépteim

Szél fújja tollaim
Szél fújja dalaim

Göncöl szekéren
jelenem értem
mi fűti vándor lelkemet
Aratta bölcse
Nimród erkölcse
súg nékem ősi éneket

Szél fújja tollaim
Szél fújja dalaim

Göncöl szekéren
Isten tenyéren
jövendőm arca felragyog
Szívemből minden
születő kincsem
tátos szekérre felrakok

Szél fújja tollaim
Szél fújja dalaim
Találd meg
Ismerd meg
Hogy föladhasd
Találd meg
Hogy elveszíthesd
Tépjen szél
Tépjen szél, mosson eső
Förgeteg törjön elő
Verjen jég, hózivatar
Érezzem, ölni akar

Nem megyek el, itt maradok
Bennem Isten Napja ragyog
Nem megyek el, itt maradok
Szívem hazámért dobog

Ösvények rejtőzzenek
Örvények kerítsenek
Sírjon a föld lábam alatt
Szabdalják szép szárnyamat

Nem megyek el, itt maradok
Bennem Isten Napja ragyog
Nem megyek el, itt maradok
Szívem hazámért dobog

Marjon tűz, emésszen el
Testem kard négyelje fel
Hold és Nap elbújjanak
Csillagok kihúnyjanak

Nem megyek el, itt maradok
Bennem Isten Napja ragyog
Nem megyek el, itt maradok
Szívem hazámért dobog
A pillanat
Nem láthatod
nem tudhatod
a domb mögött mi vár

Az életünk
ha kell nekünk
nem egy kerékre jár

A színeket
a szíveket
nyílt lélekkel fogadd

Hogy légy készen
teljességben
szeretni másokat

Ha hirtelen
reménytelen
mit látsz magad körül

A bizalom
mint irgalom
segítőn rádterül

Ha süt a Nap
áldva fogadd
mert gyorsan itt az éj

Bút feledve
énekelve
boldog mosollyal élj

Nem láthatod
nem tudhatod
a domb mögött mi vár

A pillanat
ha elmarad
reménye messze száll
Alant rí
Csobog, fordul, zúdul a köveken
Habzik a fodra, messzire követem
Sziklának csattan, maron szelídül
Kavicson árad, part ívén perdül

Forrásból érré, érből patakká
Tovább erősödik, naggyá, nagyobbá
Patakból folyó, folyóból folyam
Tengerként égbe, világgá rohan
Aranyszárnyú Ősök
Aranyszárnyú Ősök
Tűzben megszületők
Vizekben merülők

Bársonylelkű Ősök
Vízben megszületők
Parázsban perzselők

Útatok áldása
Bátor kitartása
Fáklyaként világít

Bölcs szavaitokban
Tanításitokban
Fáklyaként világít

Reménytelenségből
Ösvény vesztésétől
Minket megóvjatok

Lélek-porladástól
Hívás nem hallástól
Minket megóvjatok

Éledjen új erő
Szerelmes, ölelő
Boldogasszony szerint

Éledjen új erő
Szerelmes, ölelő
Naporcájú szerint
Augusztus 20.
Mi hallgatunk ilyenkor
Kinn torát üli a hazugság
Jelmeze pompás, hívogató
Ez a „normális” manapság

Mi hallgatunk ilyenkor
A fák csak mosolyognak
Tudják, mit gondolunk
Tisztulást hozzon a holnap

Mi hallgatunk ilyenkor
Kinn mintha minden igaz lenne
Áhítat, mögötte ármány
Álarc, csak vakhit benne

Mi hallgatunk ilyenkor
Pedig tán jobb volna szólni:
Istent keresd, ne a hatalmat
Csak Ő tudhat válaszolni

Hallgatunk, remélve mégis
István, Koppány kezet fog újra
S egy táborrá kovácsol népünk
Közös jövője, jelene, múltja
Az éj tovatűnt
Az éj tovatűnt
Vörösen kél a Nap
Új fény születik
Lángoló pirkadat

Szívem kinyitom
Hevítsd át Tengri Úr
Kék ég elborít
Végtelen rámsimul

Szárad arcomon
Tisztító zivatar
Otthon öléből
Szélvihar kitakar

Szállok szabadon
Hetedik égen túl
Nimród nyila visz
Fölrepít ősi húr

Nincs már félelem
Hatalom, kétkedés
Eltölt bizalom
Éntelen ébredés

Minden bennem él
Mindenhol ott vagyok
Létem születő
Csillagként felragyog
Édesapa üzenete László fiához
Kezed elengedtem
de a szíved soha
ahová most mentem
nem jöhetsz még oda

Kisboldogasszonykor
boldog útra léptem
ahogy közöttetek
ott sem leszek tétlen

Tetteim értelme
folytatódik benned
kövesd az útadat
hisz van még mit tenned

Közelben, távolban
lelkedben maradok
mikor hozzám fordulsz
jó tanácsot adok

Szeresd szeretteink
szépen, türelemmel
ölelő hitvesed
örök szerelemmel

Most követem apám
s te is engem egyszer
sírj, mosolyogj, nevess
ezerszer, ezerszer

Áldás reád, fiam
Ég hét sátora
Repülök feljebb
Feszülök szélnek
Első ég-sátorig
Szárnyalva érek
Első ég-sátorban várnak rám az Ősök
Nem láttam Őket, mégis ismerősök
Első ég-sátorban megkérdezik tőlem
Van-e még gyökered, hiszel-e a földben
Választ szívből hozok, Ősök ülnek körben
Őrizem gyökerem, van hitem a földben

Repülök feljebb
Feszülök szélnek
Második ég-sátorig
Szárnyalva érek
Második ég-sátorban várnak rám az Ősök
Nem láttam Őket, mégis ismerősök
Második ég-jurtban megkérdezik tőlem
Léted termékeny-e, virágzik-e ölben
Választ szívből hozok, Ősök ülnek körben
Százszor adom tovább, amit örököltem

Repülök feljebb
Feszülök szélnek
Harmadik ég-sátorig
Szárnyalva érek
Harmadik ég-sátorban várnak rám az Ősök
Nem láttam Őket, mégis ismerősök
Megkérdezik tőlem harmadik ég-jurtban
Leltél-e nyugalmat belső egyensúlyban
Ősök körben ülnek valóság-álomban
Megleltem nyugalmam belső egyensúlyban

Repülök feljebb
Feszülök szélnek
Negyedik ég-sátorig
Szárnyalva érek
Negyedik ég-sátorban várnak rám az Ősök
Nem láttam Őket, mégis ismerősök
Negyedik ég-jurtban megkérdezik tőlem
Útadat járod-e igaz szeretetben
Választ szívből hozok, Ősök ülnek körben
Nehéz úton járok, igaz szeretetben


Repülök feljebb
Feszülök szélnek
Ötödik ég-sátorig
Szárnyalva érek
Ötödik ég-sátorban várnak rám az Ősök
Nem láttam Őket, mégis ismerősök
Megkérdezik tőlem ötödik ég-jurtban
Igénk idézed-e léleknyitó dalban
Ősök körben ülnek valóság-álomban
Ősök szavát küldöm léleknyitó dalban

Repülök feljebb
Feszülök szélnek
Hatodik ég-sátorig
Szárnyalva érek
Hatodik ég-sátorban várnak rám az Ősök
Nem láttam Őket, mégis ismerősök
Megkérdezik tőlem hatodik ég-jurtban
Látsz-e világokat jövőben és múltban
Ősök körben ülnek valóság-álomban
Látok világokat jövőben és múltban

Repülök feljebb
Feszülök szélnek
Hetedik ég-sátorig
Szárnyalva érek
Hetedik ég-sátorban várnak rám az Ősök
Nem láttam Őket, mégis ismerősök
Hetedik ég-jurtban megkérdezik tőlem
Hiszel-e magadban és a Teremtőben
Választ szívből hozok, Ősök ülnek körben
Világgá olvadok Világ-Teremtőben
Égi ménes
Ég ég az égi ménes
Vágtat lelkemen át
Tűzcsóva perzsel végig
Ég szüli fehér fiát

Ég ég az égi ménes
Elragad felhők fölé
Éji égen szikrát szór
A Holdsarló köré

Ne kövess, reménytelen
Ha félelemben élsz
Adj föl minden ragaszkodást
És vélem az egységbe érsz
Életem apró kavicsai
Életem apró kavicsaival játszom
rakosgatom őket színes mozaikká
hátha egy-egy égi repülésem során
kirajzolódik a kép.

Kis kövek, létem történései
hullámzanak látszólag szertelenül
lelkem ecseteivel festetten

Égő vörösek:
Fájdalmak, szerelmek
Narancsszín parázslók:
Boldogság megélt pillanatai
Sűrű napsárgák:
Magam fölött aratott békés győzelmeim
Nyugtató zöldek:
Az otthont adó természet lágy szeretete
Fényes kékek:
Teremtő teremtő szavai
Mélykékek, mint az éjjeli ég:
Rejtett üzenetek csalogató titkai
S teljesség-fehérek:az Út letisztult reményei

Koccannak kis kerek kavicsok
ezer ütközéstől lesimultak
Karcolnak pengeélűek
harcokban csorbítatlan lendülettel
mély sebet tépve
elfutó hetek éktelen egyhangúságába

Mutatkoznak hangosan törekvők
s tanítanak az emlékezés bölcsességére
Bújnak hangtalan rejtezők
szerénységet, alázatot adva példaként

Életem apró kavicsaival játszom
szeretem őket, egyenként mind-mind
Isten-adta létem fontos alkotói
általuk, általam teljes a világ
Elfutó idő
Az elfutó idő vagyok
a nem létező

Ha szemembe nézel
láthatod
a Kezdetlen Kezdetet
s a Végtelen Véget

Láthatod, ahogy az Egység
Kettősségbe hullt
Kettősségbe emelkedett
Láthatod az ölelő Örvényt,
a mindenben örvénylőt,
a forrongó Forrást,
a mindenben pezsdülőt

Láthatod vulkánok tüzét
csillagok bíztató ragyogását
lélekutunk útjelzőit

Láthatod a bizalommal teli földet
mely megtart és otthont ad
a csodadús megnyugvást

Láthatod szállását széljáró szárnyasoknak
a tüdőt tágító térben
szabadság szilaj szenvedélyét tanítva

Láthatod a világ tavaszi születését
duzzadó rügyek pattanását
megfogant magvak csírázását
a szirmukat táró
szélben mulató virágokat

Láthatod a nyár nemes delelését
a lét mindent elborító erejét
kalászok selymes, arany ringását
büszke vadak égre nyúló agancsait
burjánzó zöld önzetlen szeretetét

Láthatod ősz bölcsülő színpompáját
a teljessé vált élet földre símulását
a halál köztes útján evező utazókat
okamúlt lázadás diadalmas elcsendesülését

S láthatod a tél tisztaságát
csontig csiszoló törvényeit
az újjászületés reményének
hó alatt megbúvó, ritmusos szívverését
az alvó fák ágain kapaszkodó
kristálypalotákat

Ha szememben nézel
letéve múló gondokat
valóság-álarcba rejtőző
valótlan gátakat
ha a hétköznapok ködén át
igazán engem látsz:
meglátod önmagad

Mert én nem vagyok
ahogy nincs idő
s te sem vagy
csak a Mindenben Létező
sugárzik múlandó öröklétünkön át
s mosolyog
szeméből boldogan csorog
az öröm könnye

Az elfutó idő vagyok
a nem létező

Ha szemembe nézel
láthatod
a Kezdetlen Kezdetet
s a Végtelen Véget
mely benned izzik
s engem is éget
Fehér Sólyom
Égen száll
A fehér madár
Égen száll
A fehér madár
Hall jó hírt
Mint gyógyírt
Szert adó
Tengri vár

Égből száll
A fehér madár
Égből száll
A fehér madár
Mond jó hírt
Hoz gyógyírt
Szomjazó
Szívem vár
Haikuk
Szálltam virágról virágra
Kerestem élet ízét
Hozzád megérkeztem

Kezdete vulkán
Vége végtelen
Örök szerelem

Egy nap nélküled
Ezer bús esztendő
Mosolyognék…

Ujjaid bársonya
Simít kérges létet
Életem repedéseit

Mandula ívű szemed
Szemembe égett
Jeled büszkén viselem

Kelő Napban közeledsz
Boldogság végigborzol
Tudom, most hozzám érsz

Hársfa dombrámon küldöm
Szerelmes énekem feléd
Mily kevés a szó…

Szemedben új világ nyílt
Titkok végtelen kertje
Minden pillanat felfedezés

Vágyam benned öltött testet
Naphosszat csókolnálak
Hogy visszatérjek önmagamhoz

Ha elsodor egymástól az élet
Szerelmünk szövete összetart
Akkor is egyek vagyunk

Nélküled sehová
Veled bárhová
Így akarom

Ezüstnyár földre hullott levelei
Molyhos hómező
Tiszta út Feléd

Fehér tó lelked
Barna bársonyba öltözött
Elmerülök Benned

Útam szép állomásán
Isten mosolyogva várt
Az ajándék Te vagy

Illatozó sziromszöveteid
Remegve rojtozom
Úton az égbe fel
(2007)

Elértem éneklő csúcsaid
S barlangod zenéjét
Belülről hallgatom
(2007)
Hajnalodik
Hajnalodik.
Beszűrődnek halkan
az utca zajai.
A város szürke ereiben
újra elindul az élet.

Forgolódom ágyamban.
A párna sehogy sem jó,
valahol mindig nyom egy kicsit.

Még élnek bennem
az éj álmainak
megtisztító üzenetei,
még emlékszem
a csend símogató hullámaira,
még alig csitultak
a levegő langyos áramai,
melyeket a lélekmadarak
szárnycsapásai keltettek…

De ereimben már forrón lüktet a vér
szívem szorgosan dobolja
a remény ritmusát.
S minden sejtemben
máglya ég
nagy, óriás lánggal nyúlik az égig
újra s újra kinyújtva
napszínű karjait:
futnék feléd!

Kitárva Nap-karjaim
futnék feléd
Izzón ölelnélek
szorosan
gyönyörűn,
míg kimondott szavainkba,
megtett tetteinkbe
belepirulnánk
s Isten-énjeink összeolvadva
egy új galaxist nemzenének
szárnyaló, szilaj szerelemmel
Hódolat a Nőknek
Könnyű illatú leányok
Jaj, tiutánatok vágyok
Bársonyos, fényes bőrűek
Szerelemben gyönyörűek

Fürtös hajatok fodrait
Fogaitok gyöngysorait
Kitáruló karjaitok
Harmatozó kapuitok

Szemeitek ragyogását
Örömötök kiáltását
Álmaitok puha csendjét
Őrizzétek világ rendjét

Édes illatú asszonyok
Szépségetek rabja vagyok
Bársonyos, fényes bőrűek
Szerelemben gyönyörűek

Nemesek hitben, tartásban
Ölelő vígasztalásban
Bátorító bíztatásban
Mosolygó megbocsátásban

Bolond férfinak születtem
Gondoltam, a sors kegyetlen:
Utánatok űz, hajt mindig
Megszületéstől a sírig

De e sors nem kegyetlenség
Hiszen a szerelem: Egység
S kétségbe szakadva, vágyunk:
Egymásban Istent találjunk

Bódulunk bolondul, szépen
„Hiába minden szemérem”
Hiába álarcos törvény
Elragad öröklét-örvény

Ölelő asszonyok, lányok
Teremtő vigyázzon Rátok
Adjon sok szerelmet, mélyet
Szenvedélyben izzó éjet

Tartson meg jó egészségben
Boldogságban és szépségben
Isten-szerelmetességben
Világot szülő hűségben
Jaj, belehalok a csendbe
Jaj, belehalok a csendbe
Ölelnélek felnevetve
Hangunk hallatszana égig
Csillagokon futna végig

Jaj, belehalok a csendbe
Magadba szépen eressz be
Boldogan, lángolón, sírva
Tudom, hogy így van megírva

Jaj, belehalok a csendbe
Menjünk dalolva a mennybe
Énekünk Istenig érjen
Örök Létbe mélyen égjen
Jóslat
Tétova tavaszi szélben
Kövekkel kirakott úton
Kerestem, merre tovább

Hirtelen egy cigányasszony
Lila-zöld-tarka ruhában
Éppen előttem megállt

Bal tenyerembe merülve
Kártyalapokat forgatva
Mondta, mit hoz a jövő

„Lottózzon a héten, kedves
Nagybeteg van a családban
Közeleg egy esküvő”

Hittem is, nem is, mit mondott
- Ez a jóslás sem a régi -
Mentem volna onnan el

Mikor ajtó üvegében
Rajtam kissé mosolyogva
Láttam, négy szempár figyel

Valóban volt min nevetni
- Behúztak újra a csőbe -
De engem nem érdekelt

Hanem az egyik tekintet
Villámként szívem elérte
S lelkemben életre kelt

Nem láttam még olyan kéket
Parázsa égszínben izzott
Álom ez, vagy látomás?

Mindegy, hisz amit megéltem
Isteni egységbe vitt el:
Tengerben felolvadás

Köszönöm fényszemű tündér
Hogy előttem megjelentél
Váratlan üzenetként

Kiléptem barlang-homályból
Valaki közel van immár
Életem szép társaként
Magból magosba
Apró mag megkapaszkodik
Földanyából táplálkozik
Burka hasad, héja szakad
Rögök között följebb halad

Föld kérgén át előtűnik
Napvilágra megszületik
Szárba szökken, szélben táncol
Ezer ág lesz egy szárából

Rügyet fakaszt, bimbó pattan
Virágot bont számolatlan
Levél-sátor átöleli
Piros gyümölccsé neveli

Húsa érik, megédesül
Megéve vérré testesül
Csont-magja magára marad
Elalszik az avar alatt
Már hallak
Már hallak
már látlak
már vágyom utánad

Kezemben
kezeddel
érezlek, csodállak

Megpihen
bőrödön
aranyló Nap fénye

Csillogó
szemeid
hívnak föl az égre

Repülünk
messzire
szédítő magasan

Ne szálljunk
egyedül
„deresen, havasan”

Szavaim
nem tudják
lelkemet követni

Nem aka-
rok mást csak
nevetni, ölelni
Nap Lova
Nap Lova szabadon száll
Nyergébe minket vár
Nap Lova előttünk áll
Nyergébe minket vár

Nap Lova szilajon száll
Tisztaság a kantár
Kengyele a hűség
Zablája egyszerűség
Napjaim Nélküled
Napjaim Nélküled
céltalan vándorok
minden perc erőtlen
lábakon vánszorog

Szívem dobbanását
porvihar elfedi
dobom dobbanását
ködfolyó ellepi

Napjaim Nélküled
kietlen fennsíkok
magányos éjeken
álmomban felsírok

Minden gondolatom
körötted hullámzik
lelkemben égető
hiányod villámlik

Napjaim Nélküled
fél-emberként telnek
ahová elrepülsz
magamban követlek

Mégsem visz keservbe
messzeséged kínja
Isten szép szerelmünk
sejtjeimbe írta
Öröklét
Berkek mélyén
Lápok szélén
Ős-zsarátnok lángra gyúl
Ének csendül
Dobszó dördül
Csillageső egyre hull

Hajrá testvér
Megérkeztél
Nincs előtted
Szűk határ
Múlt emléke
Jövő reménye
Igaz jelenben
Ránk talál

Égig érő
Fénybe lépő
Életfa dús rejtekén
Ami elmúlt
Sosem múlik
Ami él, örökké él

Áldás testvér
Felébredtél
Köd-világnak
Meghaltál
Megtaláltad
Amit kerestél
Százezer éve
Itt vagy már
Repülő szőnyeg
Isten bíztató mosollyal
mélybe taszított
létem szőnyegét szőjem újra
szálakat bontsak
rostot rostáljak
minden fölös nyűgtől
megszabaduljak

Lássam, ami fontos
létem szerves része
biztos alapot hordjak
ősök tanításaiból
saját tapasztalásból

Őrizzem, mi támaszt
igaz keretet ad
jelen életem belső ösvényén

Arcok jönnek
Száll a szál
Vígy magasba
Lélekmadár

Emlékek jönnek
Száll a szál
Szitálj bennem
Lélekmadár

Érzelmek jönnek
Száll a szál
Moss át mélyen
Lélekmadár

Isten bíztató mosollyal
lecsupaszított
ki vagyok hát
s útam merre
szálakat tisztítsak
rostot erősítsek
tétován ne álljak
arra, vagy erre…

Szálakat tisztítsak
szőjem szeretettel
kék égben repülő
lélekszőnyegemmé

Arcok jönnek
Száll a szál
Vígy magasba
Lélekmadár

Emlékek jönnek
Száll a szál
Szitálj bennem
Lélekmadár

Érzelmek jönnek
Száll a szál
Moss át mélyen
Lélekmadár

Isten bíztató mosollyal
feladatot rejtett sejtjeimbe
lét örök szikrájában
világot találjak
Rózsaszirom kapuid
Rózsaszirom kapuid közepébe
Vágyom, azóta, hogy megláttalak
Álmaid áradó kék tengerébe
Fogadd be lángoló álmaimat

Rózsaszirom kapuid közepében
Elmerülök, hova szél szava hív
Szárnyalok régen az ősi regéken
S élvezem, édesem, illataid

Rózsaszirom kapuid közepéből
Földi világ zaja nem hallható
S elszabadultan a test kötelétől
Útra kel vélünk a szellemhajó
Szerelem szerében
Szerelem szerében
szállunk fenn az égen
hol a Hold s a Nap vár
ránk kéz a kézben

Szerelem szerében
aranyban, fehérben
repülünk, merülve
Vénusz tengerében

Szerelem szerében
felizzó reményben
olvadunk Istenné
lángolón, merészen
Utolsó érintés
Aranyszín felhőkbe mártottam
kóbor tollamat
s Neved lelkembe
azzal írtam

S hogy szaladva széllel
világgá ne kiáltsam
- mindenki hallja -
alig bírtam

Máglyaként égett bennem
bíbor mosolyod
de zaboláztam
izzó vágyam

S elmerültem göndör fürtjeid
súlytalan hullámzó
selymes
játékában

Törékeny vállaidra
meleg köntösként
nagy, barna szárnyam
reáborult

De láttam, nem érzed
s lelkem összerándulva
szárnyaszegetten
elkomorult

Virágos mezőt idéző
mozdulataid
illata körém napfényes
álmokat szőtt

De a levegőt markoló
nyirkos magány
fájdalmas, gomolygó
árnyékká nőtt

Bármerre fordultam
Rajtad keresztül 
láttam e szenvedő
szép világot

De e magam-festett vásznat
darabokra tépted
hoztál csitító, vén
józanságot

Aranyszín felhőkbe mártottam
kóbor tollamat
s Neved lelkembe
azzal róttam

De kitörölted onnan,
a tinta eltűnt
s utunk egymástól
eloldottam
Vártalak
Vártalak.
Fájdalmas szárazságban meghasadt földrögként
hajnaltól alkonyatig
alkonyattól pirkadatig
figyeltem az eget
mikor jössz végre
mint enyhítő esőt hozó felhő
hogy életet adó könnycseppjeidben
mosolyogva feloldódjak.

Vártalak.
Mint gáttal kerített part
mely évszázadok óta kéri hangtalan
hogy a vihar korbácsolta hullámok
elárasszák s megérezze
a tenger hűs símogatását.

Vártalak
mint koldus a falat kenyeret
s korty vizet.

Vártalak
mert bennem megszülettél
s őrjítő erővel lángolt fel a vágy:
testet öltve is megtaláljalak.

Vártalak.
Fűszálak minden apró mozdulásában
Téged láttalak.

Megfáradt napok után
lelket próbáló harcok után
Te adtad nékem az erőt
hogy megjelensz,
öledbe hajthatom fejem
s álomba ringatsz.

Vártalak.
A tengernyi hánykolódásban
viharos küzdelemben
feltörték kezem az evezők.
De töretlen hittel
figyeltem a látóhatárt
várva feltűnő partjaid.

Isten szép ajándékokat adott.
Eltöltött gyönyörrel, szeretettel.
De ha jössz, felismerlek majd
fénnyel, örömmel, szerelemmel.
Visszatérés
Barlang örvény odú gyökér
Sötét éjen mélyen elér

Csonthéj kéreg avar levél
Fáradt sárban földön alél

Törik borul hullik hajol
Sápad szakad szakít tarol

Korhad porlik őszül szárad
Ereszt zuhan veszít vágyat…
Zúgó életemnek
Zúgó életemnek zengő húrja rezdül
Szerelem áramlik szívemen keresztül
Féktelen viharként, szilajon és vadul
Testem, lelkem újra Istenné szabadul

Sejtjeim lángolnak, robbanni akarnak
Falak romba dőlnek gátjaként a dalnak
Pillanat kitágul, öröklét befogad
Magamba tekintve meglátom arcodat

Úszom tested ívén, szédít érintésed
Karjaid szomjazom, vágyom ölelésed
Örökké csókolnám ajkaid lágy dombját
Símogatnám sírva hajad barna lombját

Zúgó életemnek zengő húrja rezdül
Szerelem áramlik szívemen keresztül
Féktelen viharként, szilajon és vadul
Testem, lelkem újra Istenné szabadul
Álomőrző
Jaj, csak kicsi lányom nehogy fölébredjen
Csillagos álmait semmi ne zavarja
Lepedője síma gyöngyház vászon legyen
Lelke utazását tollpaplan takarja

Jaj, csak kicsi lányom nehogy fölébredjen
Csillagos álmai meg ne szakadjanak
Hallja, mit súg néki éjszaka az Isten
Aranyszőrű csikók hozzá szaladjanak

Jaj, csak kicsi lányom nehogy fölébredjen
Hétköznapi világ zaja meg ne sértse
Tiszta szíve sebtől, jaj, csak ne vérezzen
Jövőnk szép reményét dalolja az égre

Tudom, kicsi lányom messze jár fölöttünk
Ágya körül halkan, lábujjhegyen járjunk
Elment, honnan egykor mindannyian jöttünk
Hol helyettünk tovább ő álmodja álmunk
Az Őrizőkről
Mogyoróba
se csalánba
nem csap bé a
ménkű

Ne féltsetek
nem megyünk el
dolgunk vége
’nékű’
Az Ősök hangja szól
Erdőben eredő erekben
Domb mögött rejtező berekben
Hegyormon őrt álló sziklában
Sziklán kapaszkodó szilfában

Barlang elmosódó rajzában
Sztyeppén hallgató kőoltárban
Csillagtűz fényszülte szikrában
Holló hívó károgásában

Selymesen símuló füvekben
Rókának otthona üregben
Sasok süvítő sívásában
Farkas nyúló vonyításában

Szarvas ágazó agancsában
Források forrongó fodrában
Tavak terülő nyugalmában
Dióban, szőlőben, almában

Az Ősök hangja szól…

Tölgy terebélyes gyökerében
Törzsét körbeóvó kérgében
Égre nyújtózó karjaiban
Csillagok lágy sóhajaiban

Hold ezüstös hullámaiban
Nap aranyló sugaraiban
Kéklő ég tisztító mélyében
Havas hegycsúcsok tetejében

Kumisz fehér pezsdülésében
Bor újjászülető szerében
Életfán lengő szalagokban
Kopjafán búvó alakokban

Égi király igaz íjában
Derekát övező szíjában
Ikrei suhanó nyilában
Üldözte ünő hívásában

Az Ősök hangja szól…
Csak átkarolni
Csak átkarolni összegömbölyödve…
csak magamhoz ölelni…
csak elmerülni hajad illatában…
és érezni az élet szárnyalását
aranyszínű bőröd érintésében.

És vágyni arra, hogy ajkadhoz érjek
hogy lássam szemed szívárványán
az Istennővé válás fényeit.

És vágyni hangod
mely oly messziről jön
s mégis oly közelről
hogy lelkem legmélyén már
dallá fordul e dallam.

És csókolni nyakad ívét
füled rejtett zugait
melleid forró gömbjét
köldököd kedves gombját
combod feszes bársonyát
és mindent, amit adsz nékem.

Mert az eggyé-válás ős-szerében
megszűnik a félelem és a kétség
s öled gyémánt-kapuján át
újra értelmet nyer a lét
s az élet megszületik.
Érints meg
Érints meg mélyen
a szavak mögött
magány árkába
ne meneküljek
Mélyből kitépve
felhők fölött
szíved Napjába
belemerüljek

Érints meg forrón
oly izzó tűzzel
hűvös homályba
vissza ne hulljak
Szemed tükrének
lángolásában
földi rögöktől
felszabaduljak

Érints meg tisztán
bársony-arcoddal
simuljunk eggyé
időtlenül
S hajunk hullámzó
fény-tengerében
létünk határa
alámerül
Fehérben, feketében
Fehérben, feketében
világosban, sötétben
fehérben, feketében
remegve, kint a fényben

Bánatban és örömben
szomorú, szép gyönyörben
bánatban és örömben
mosolyok forró könnyben

Napfényben, csendes éjben
tomboló szenvedélyben
napfényben, csendes éjben
ezeregy mély mesében

Hegyre föl, zuhanásban
üvöltő, bús magányban
hegyre föl, zuhanásban
Istent meglátva másban

Szabadság rabságában
jégesőben a nyárban
rabság szabadságában
hűtlenül, hű hazában

Belül izzó parázsban
fuldokló kiáltásban
belül izzó parázsban
örökös lángolásban
Feltűnz, eltűnsz, kecsesen
Szép vagy
vad vagy
szabad vagy
Napra forgó
csillag vagy

Vadra váró
jó vadászok
mind utánad
szaladnak

Feltűnsz
eltűnsz
kecsesen
tested oly
könyörtelen

Íjat ajzó
üldözőknek
nyila saját
szívükben

Elfutsz
megállsz
hívogatsz
szemeiddel
símogatsz

Megpördülve
megfordulva
-itt sem voltál–
elszaladsz
Hazám
Fenn, a kéken égő égen
Csillagutak tengerében
Merre ősök tüze ég
Ott találom a hazámat

Kinn a széles rónaságon
Fenyves ölelte tisztáson
Fénylő hegyek tetején
Ott találom a hazámat

Karod óvó oltalmában
Szemed boldog mosolyában
Miben megtisztulok én
Ott találom a hazámat

Szívem legmélyebb zugában
Lelkem felsejlő titkában
Ahol Isten fénye él
Ott találom a hazámat
Iminek
Könnyeimnek dúló záporában állok
Keserűség, bánat mossa végig arcom
Erdei állatok vadcsapásán járok
Alvó fák álmodják mindig izzó harcom

Fel, fel, fel szüntelen, mászom egyre feljebb
Nyirkos, hűs sziklákon kapaszkodom
Felordító csendű barlangokba beljebb
Vágyaktól szakadok, már nem ragaszkodom

Fel, fel, fel még tovább, szállok föl az égnek
Világfa ágain Hozzád emelkedem
Úttalan utasa csendes nagy kékségnek
Segítőm lámpásként, óvva szárnyal velem

Megyek, mert Te vársz ott, hófehér ruhában
Tenger lágy fodraként hullámzó szép hajjal
Égi nagy vászonnak szabad mámorában
Festesz naplementét vöröslő olajjal

Fess, csak fess még, kérlek, áldott tehetséggel
Álmaid titkait rajzold csillagútra
Világíts felettünk igaz szerénységgel
Ami sosem halt meg, támadjon fel újra

Fess zúgó folyókat, vadregényes parttal
Párnákat, melyeken éjszaka pihentél
Fess vágtató lovast, rendbe font varkoccsal
Szűk párizsi utcát, merre sokszor mentél

Fesd ki a világot álmaiddal végre
Légy a szürkeséget boldogsággá festő
Fesd ki nagy szívedet arannyal az égre
Minden festők között számomra az első

Közülünk elmentél, nem vagy messze mégse
Felhő-ecseteddel napra nap dolgozol
Csillagos szemünkkel nézünk égi képre
Szívünkbe ott mindig új örömöt hozol

És ha csendes éjen, megpihenő tájon
Susogó mezőre halkan kisétálok
Fölémborul védőn aranypettyes vászon
Megtalállak Téged, új csillagot látok
Jégeső
Jégeső
jégeső
zivatar
zivatar
fázom
égek
fázom
égek, égek
Markoló viharban
járok az avarban
mezítláb
múltam foszló emlék-levelei között
barnák, rozsdák, zöldek, sárgák
halványulva is lángvörösek…

S csak hull a
jégeső
egy pillanat is száz év
borsónyi jégszemek csapódnak arcomba
úgy fáj
egy is száz kardcsapás…

Fázom
égek
nem látok
kiserken a vérem
forró vér
hideg jég

Ott a nagy tölgyfa alatt megpihenek
erős gyökerei közé kuporodom
ősök
segítsetek
kiszakad egy ének
ősök
segítsetek
fázom, de nem félek
ősök
segítsetek
örvénylik az ének
ősök
segítsetek
megfagyok, elégek

Mennem kell tovább
köpenyem takaróm
takaróm köpenyem

Nem süt, nem süt, nem süt
a Nap
csak a felhők fölött
hát odaszállok
hát odaszállok
hej-hej-hej

takaróm köpenyem
köpenyem szárnyam

felengedek, felolvadok
Napban megfürdök
erőre kapok
erőre kapok
sólyom vagyok
erőre kapok
sólyom maradok
sólyom maradok

De most még vissza kell mennem
vándorlok szárny-köpenyemben
megpihenve tölgyfa alatt
űzök őzet, kecses vadat

Űzök őzet, kecses vadat
kecses vad megéget
megéget
elérhető, megfogható
vagy délibáb csak végtelen rónán?
Délibáb csak?

Fehér köpenyem szárnya lendül
át kell vágnom csaliton keresztül
világtalan erdőn
ingoványos lápon
fáklyaként lobogjak
ezen a világon.
Készülj
Készülj, ha lelked igaz útjára lépsz
Készülj, ha Isten felé indulsz

Mert az első lépést
mely tiszta és könnyű
feketére festik
sárral piszkítják
s a kínokhoz vezető fénynyelő útat
mutatják Néked aranyban

Készülj
mert a félelem
gyakran szorítja szíved majd
s vélt barátaid közül
alig lesz
ki megfogja kezed

Készülj
mert sokan hagynak el.
Lesz, ki némán, zavaros csendben
lesz, ki hangosan
vádakat szórva rád.
Lesz, ki mosolyog, ha látod
de mikor elfordulsz
hazugság záporát zúdítja

Készülj
mert megmentők tűnnek eléd
kik maguk is tudatlanok
s csak a véred, lelked szívják
vagy a pénzedet akarják.
S az igazi mestert
ki egyszerű, tiszta szavakkal
látható tettekkel vezetne
felismerni nem engedik

Készülj
mert keresve gyenge pontjaid
onnan ér támadás
hol védtelen vagy.
Védd magad!
Biztonság csalfa reménye
kényelem gyilkos vágya
kiölheti belőled az erőt

Készülj
Jönnek majd édes arccal
hogy figyelmed eltereljék
útad céljáról
jönnek rikítóan
hogy egy óvatlan pillanatban
hívogató, hamis célokat
fessenek eléd

Készülj
Lesznek, kik napos ligetben
elsuhanó madarak szárnycsapásai között
fák mögül lépnek eléd
s majdnem igazat szólnak
a majdnem-igazat mondják
s így rejtik el az ösvényt
hol minden igaz

Készülj
mert tévelygő keresők
megszállt bizonytalanok
rontó kárörvendők
akaszkodnak rád
hogy visszahúzzanak, ha
szállni készülnél hegy tetejéről

Készülj
mert szürke anyagiasok
kibúvót kereső tompa realisták
gúnyolnak majd
felsőbbrendűségük hazug tudatában
s átlátszó álsajnálattal
nevetségessé tesznek

Készülj
mert önmagaddal vívott harcaid során
ha nem találod elsőre a jó választ
lesznek, kik harsányan
kéjes kárörvendéssel
kiáltják világgá hibáid
és sajnálkozva fordulnak el tőled
saját gyengeségüket álcázva ezzel

Készülj
mert eljön az idő, mikor
mindent le kell tenned
mindent vissza kell adnod
mindentől meg kell tisztulnod

öröm és bánat
vágy és keserűség
éntudat és félelem
társak és magány
célok és céltalanság
bizalom és hírnév
keresés és összeomlás
biztonság és kényelem
napsütötte, vagy tüskés kapuin kell átlépned
s már a kapukat is feledni kell

Ez vár rád
ha lelked igaz útjára lépsz
Ez vár rád
ha Isten felé indulsz

S mégis:
ha tiszteled életed áldását
ha élni akarsz a szabadsággal
s a választás lehetőségével
melyet kezedbe adott a Teremtő
nem térhetsz ki

a Teljesség vár

Készülj
Legnagyobb vadász Isten előtt
Egyszer volt, hol nem volt
Írott idők előtt
Éle a legnagyobb
Vadász Isten előtt

Íjat feszítette
Vadat megcélozta
Sosem tévesztette
Közibénk lehozta

Egyszer volt, hol nem volt
Írott idők előtt
Éle a legnagyobb
Vadász Isten előtt

Íjat feszítette
Igét megcélozta
Sosem tévesztette
Utunk megmutatta

Egyszer volt, hol nem volt
Írott idők előtt
Éle a legnagyobb
Vadász Isten előtt

Égigérő tornyot
Égig építette
Köré Föld népeit
Letelepítette

Egyszer volt, hol nem volt
Írott idők előtt
Éle a legnagyobb
Vadász Isten előtt

Hunor s Magyar fiút
Utódul nemzette
Ágát árasztotta
Két rokon nemzetre

Egyszer volt, hol nem volt
Írott idők előtt
Éle a legnagyobb
Vadász Isten előtt

Ikreit elküldte
Csillag-szarvast űzni
Fény ösvényén járva
Fénymagba merülni

Egyszer volt, hol nem volt
Írott idők előtt
Éle a legnagyobb
Vadász Isten előtt

Nimród Atyánk ma is
Fönn csillog az égen
Ikrek szarvast űznek
Ahogy tették régen

Beragyogják nékünk
Követendő utat
Lelkünk igazuljon
Mutatják magukat
Maradunk magyarnak
Elárultattál
Cserben hagytak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!

Mázos-szép szavakkal
Kiforgatnak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!

Kezeid kötözik
Arccal a falnak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!

Mindent feledve
Megtagadnak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!

Kínodon nevetve
Megtaposnak
Kiáltanak rád:
Maradj magadnak!
Maradj magadnak!

Remény veszni látszik?
Nincs ideje annak!
Szólítanak ősök:
Maradj magyarnak!

Viharfelhők gyűlnek?
Semmi az a Napnak!
Halld meg ősök hangját:
Maradj magyarnak!

Ármány vasmarkával
Szíveink dacolnak
Gyermekeink szólnak:
Maradj magyarnak!

Csillagtüzes égen
Zászlóink lobognak
Egy az út előttünk:
Maradunk magyarnak!
Maradunk magyarnak!
Mindenkié lehetnék
Mindenkié lehetnék
Senkié leszek
Öregisten vezet rég
Fogja kezemet

Ő lelkével gondolok
Nézek szemével
Nappal Ő Napja vagyok
Csillaga éjjel

Senkié sem lehetek
Mindenki vagyok
Szívemben ott lüktetnek
Tüzes ritmusok

Őserővel lobban fel
Vulkánok tüze
Dobom Isten hangszere
Kezem Ő keze

Gátló erők ha húznak
Földmocsár felé
Izzásomtól pusztulnak
Szállok fölfelé

Mindenkié lehetnék
Senkié leszek
Öregisten vezet rég
Fogja kezemet

Ő lelkével gondolok
Nézek szemével
Nappal Ő Napja vagyok
Csillaga éjjel
Nincs rossz
Nincs rossz, nincs jó
Csak Isten, táncolható
Nincs csend, nincs szó
Csak Isten, dalolható

Nincs kint, nincs bent
Mindkettő Istent jelent
Nincs Te, nincs Én
Csak Mi látjuk a Végtelent
Odaadsz mindent
Odaadsz mindent. Miért?
Tétova két kezemért?
Odaadsz mindent. Miért?
Vágyakozó szememért?
Odaadsz mindent. Miért?
Ölelő karjaimért?
Odaadsz mindent. Miért?
Becéző szavaimért?

Odaadsz mindent. Miért?
Simító ujjaimért?
Odaadsz mindent. Miért?
Torkom láng-húrjaiért?
Odaadsz mindent. Miért?
Lelkem mélységeiért?
Odaadsz mindent. Miért?
Istenért. Csak Istenért.

Odaadsz mindent, tudom.
Pihenj meg vállaimon.
Odaadsz mindent nekem.
Maszkját levett Istenem.

Odaadsz mindent.
Mi marad?
Üressé tisztult
Önmagad.
Oly egyszerű
Mikor a hajam fújja a szél
Mikor rámmosolyog a Nap
Mikor arcom mosom egy patakban
Mikor hallom egy sólyom vijjogását
Mikor megsimítom a füvet
Mikor csak úgy fekszem a földön
Mikor leülök egy fa tövébe
Mikor szétnézek domb tetejéről
Mikor elmerülök a csillagokban
Mikor merengek a tűz mellett
Mikor énekelek…

Akkor érzem tisztán
Istent, a Teljességet.
Könnyezem.
Hisz oly egyszerű…
Percre perc
Percre perc, napra nap
Száz év is
Csak egy pillanat
Láthatatlan hótükörben
Szemléled
Örök önmagad

Hétre hét, hóra hó
Ezer év is
Csak villanó
Ezredévnyi fájdalom
Egy mosolyban
Feloldható
Szabadon, mégis kolostorban
Szabadon, mégis kolostorban
Szárnyalón, mégis térdig porban
Könnyedén, mégis súlyos kőként
Elsőként, mégis utolsóként

Fehérben, fedve szürke kosszal
Reményben, verve fájdalommal
Rohanva, mégis helyben állva
Repülve, mégsem, mégsem szállva

Ragyogón, mégsem láthatóan
Örökké, mégis meghalóan
Felállva, mégis meghajolva
Ölelve, mégsem hozzád bújva

Hangosan, mégsem hallhatóan
Üvöltve, mégis hallgatóan
Napfényben, mégis bőrig ázva
Melegben, mégis nagyon fázva

Egészben, mégis darabokban
Máglyában, mégis megfagyottan
Mosollyal, mégis belül sírva
Egyedül, Istent mégsem hívva



Egyedül, Istent mégis hívva
Egyedül, Istent hívva ríva
Egyedül, mégsem magányosan
Ölelve, egybe forradóan

Szomorún, mégis mosolyogva
Csendesen, mégis dalt dalolva
Fájóan, mégis jó reménnyel
Sötétben, mégis telve fénnyel

Meghalón, mégis örök létben
Sárosan, mégis szép fehérben
Hajolva, mégis egyenesen
Közösen, többé nem kevesen

Viharban, mégis kitartóan
Hazában, otthon maradóan
Tépetten, mégis büszkeséggel
Kétkedőn, mégis reménységgel

Szavakkal, szívből feltörővel
Fohásszal, égbe emelővel
Énekkel, dallal messze szállva
Ráfeküdve a szivárványra
Visszavárnak a csillagok
Szerelemben úgy lesz részem
Ha magam vagyok egészen
Ha magam végre megtalálom
Felismerem majd a párom

Igen, vagyok
és nem vagyok
szemem tükrében szemed ragyog
Igen, vagyok
és nem vagyok
arcom tükrében szép mosolyod

Boldogságban úgy lesz részem
Ha magam vagyok egészen
Ha magam végre megtalálom
Átölel majd boldogságom

Igen, vagyok
és nem vagyok
szívem tükrében Isten ragyog
Igen, vagyok
és nem vagyok
visszavárnak a csillagok

Voltam, leszek
Voltam, leszek
Nem vagyok
Befogadnak
Csillagok

Tested által
Testetlenné
Hangtalanná
Olvadok

Voltam, leszek
Nem vagyok
Örök létem
Felragyog

Lelked által
Minden terhet
Vas-nehéz súlyt
Elhagyok

Múlt nem múlik
Jelenben
Ősöktől rótt
Szívemben

Holddal ékes
Boldogasszony
Születik az
Ölemben

Jövő szépül
Jelenben
Maggá tisztul
Énbennem

Naporcájú
Teremtővé
Válhatok az
Öledben
Add, Uram
Add, Uram, Nap sóhajában
Mosolyodra ismerjek
Dúdoló Szél játékában
Veled énekelhessek

Add, Uram, hogy álmaimból
Szavad értve ébredjek
Magamon, hogy így segítsek
S másnak is segíthessek

Add, Uram, hogy lelkem lángja
Nap tüzéből lobbanjon
Szívem minden dobbanása
Mindenkiért dobbanjon

Add, Uram, bármerre járok
Sok örömöt láthassak
Égre nézve, csillagokból
Öntött úton járhassak
Általad élek
Barlangodban izzik
Dagadó gyümölcsöm
Magját ha emészted
Újra s újra töltöm

Barlangod mélyében
Felébred egy lélek
Általam tovább élsz
S én általad élek
Ami felépíttetett
…mert ami felépíttetett
lebontatik
ami összerakatott
szétszedetik
ami összeköttetett
feloldatik
ami megszületik
meghal

Tisztúl, tisztúl, nagy vizeken által
mindent sodor tisztuló magával
széttöretik, szétszedetik
porba hull, vízbe hull, égbe száll

s ami meghalt
megszületik
ami feloldatott
összeköttetik
ami szétszedetett
összerakatik
ami lebontatott
felépíttetik.
Áldás által.
Amit nappal fölépítünk
Amit nappal fölépítünk
Éjjel le ne döntsük
Amit éjjel fölépítünk
Nappal le ne döntsük

Amit nappal megszentelünk
Éjjel ne sározzuk
Amit éjjel megálmodunk
Nappal is álmodjuk

Amit nappal tisztán látunk
Éjjel se veszítsük
Amit éjjel lelkünk üzen
Nappal se felejtsük

Amit nappal szépnek látunk
Éjjel is becsüljük
Amit éjjel átölelünk
Nappal is öleljük

Éjre nappal, nappalra éj
Kint és bent forognak
Megmutatják, mit ér a múlt
És mit hoz a holnap

Amit nappal fölépítünk
Éjjel le ne döntsük
Amit éjjel fölépítünk
Nappal le ne döntsük
Nappal le ne döntsük
Aranyló nap fakadjon
Szárnyalva fenn az égen
Nézd, hozzád fordulunk
Könnyítsd meg szívünk terheit

Szárnyalva ezer éven
Még mindig itt vagyunk
Segítsd meg lelkünk lépteit

Aranyló Nap fakadjon
Sötétben is maradjon
Fényesítse át félelmeink

Aranyló Nap fakadjon
Jó utat megmutasson
Örömben járjuk útjaink
Eggyé válok
Eggyé válok, ha az erdő mélyén hangtalanul járok
Eggyé válok, ha a patak partján elmerülve állok
Eggyé válok, ha az áldó Napban kitárom a szívem
Eggyé válok, ha a fénylő égben sólyomszárnyon szállok

Eggyé válok, ha magam szemlélve semmit sem teszek
Eggyé válok, ha mit épp cselekszem, arra figyelek
Eggyé válok, ha a szerelembe beléolvadok
Eggyé válok, ha Isten szavának útat engedek
Együtt
Ha majd karjaim erőtlenné válnak
az alázat fájdalmai miatt,
emléketek izzó sugarai
akkor is táplálják lelkem tüzét.
Ha majd botladozva, bizonytalanul járok
a bejárt utak vasbilincsei alatt,
szívem örökké kitárt ablakán át
mosolygó arcaitok látom.
Ha sorsom sebei meggörbítik
hátamon a csontot,
tartásom akkor is büszke lesz
jótetteitek miatt.
Csak ne hagyjatok cserben.
Csak ne engedjétek el a kezem,
ha keserű pillanataimban
a máslét könnyebbsége felé indulnék.
Egyedül, mégis együtt vagyunk.
Együtt, ha egyedül is.
Egy.
Isten.
Éjfél után
Éjfél már régen elmúlt
Az álom ma újra messze jár
Ismét nehéz sötétbe tompult
Napok között a szűk határ

Órám csendesen botorkál
Jelölve minden pillanatot
Lassan halad, alig poroszkál
Hallgatom, s még mindíg ébren vagyok

Pihennék, de álmok elkerülnek
Valami bújkál, valami bennem sajog
Fájdalmaimban, örömeimben
Előtted, Uram, egyedül vagyok
Engedj
Talán elhibáztam
Talán nem
Belül nagyon fáztam
Bár lángolt szivem

Engedj elrepülnöm
Várnak odaát
Engedd énekelnem
Életem dalát

Rosszat nem akartam
Rosszat nem tettem
Tested, lelked által
Istent szerettem

Engedj elrepülnöm
Várnak odaát
Engedd énekelnem
Életem dalát

Állok s újra látom
Nap tűz-szekerét
Égesse szívembe
Szabadság jelét

Engedj elrepülnöm
Várnak odaát
Engedd énekelnem
Életem dalát
Fogadd el, Uram
Íme, kiszakított szívvel
állok a domb tetején
karom az ég felé nyújtom.

Ég felé nyújtott karomban
szívem, és szívemmel én
indulok isteni úton.

Uram, kiszakított szívem
számodra most fölajánlom
lámpása legyek világnak.

Világot világló tűzzel
fényhozó utadat járjam
részeként az Égi Lángnak.

Fogadd el, kérlek, a lelkem
hiszen ez tőlem a legtöbb
mit színed elé adhatok.

Fogadd el, emelj föl engem
hiszem, a legtöbb a földön
ez, amit Tőled kaphatok.

Uram, szívem szakítottam
távolodom földi léttől
utam Fehér Sólyom útja.

Fehér Sólyom szép szemével
átlátok múló világon
s nézek e világon túlra.
Görbe hátú ember
Vicsorog a trónon
görbe hátú ember
botladozó szóval
megszólalni hogy mer

Láncon, dróton rángva
azt gondolja, fontos
ahogy sápadt arccal
előttünk bolondoz

Világ menetéről
fülébe nem súgnak
még a ma sem számít
mit neki a holnap

Feltámadó szélben
trónusáról pottyan
segít a Jóisten
Jót küld majd, ha rossz van
Így jó
Így jó
Lelkünk egymásba így merüljön el
Így jó
Ez a pillanat sosem múljon el
Így jó
Szerelem fészked mélyen átölel
Így jó
Ez a pillanat sosem múljon el


Így jó
Álljunk együtt tisztán egymás elé
Így jó
Szálljunk együtt a Végtelen felé
Így jó
Álljunk együtt a Teremtő elé
Így jó
Szálljunk együtt a Végtelen felé
Indulsz
Indulsz.
Karom még feléd nyúl
görcsösen, remegve kapaszkodik,
de már csak a levegőt markolja,
a szeleket,
szerelmünk szomorú szemtanúit.

Indulsz.
Ahogy hátrafordulsz
szemem kétségbeesve keresi tekinteted.
Emlékeimből kicsordul,
ahogy Akkor néztél rám
átadva nékem testedet.

Indulsz.
Ringó melleid utolsó intése
édes sebet tép arcomon.
Jaj, bársonyos párnáid közt
nem pihenek többé
tapadva forró bimbóidon.

Indulsz.
Csípőd kedvesen hullámzik,
hallhatatlan zenét sző a térbe.
De ölembe fájdalmasan mar
távolodó öled
utolsó nevetése.

Indulsz.
Szoknyádon még átsüt a Nap,
combod, térded égi íve villan.
De jaj, nem felém, nem felém lépsz
szaladnék utánad,
de a remény elillan.

Indulsz.
Utolsó csókod íze
még bennem lángol, véremben ég.
Ne sírj, Isten megáldott.
Veled a Föld, és
Veled az ég.
Kezdet
Mert mi az élet
Csak egy keskeny fűszál az esőben…
Csak egy vízcsepp, mely elpárolog az ébredő Napban…
Csak egy halvány hajnali fénysugár
Mely megtörik a szikla repedésein…

Nyúlok feléd
Nyúlok feléd, de karjaim szívembe markolnak
Hol vagy?
Csak bennem élsz?
Vagy létezel s csak én nem értelek, nem látlak igazán?
Tükör vagy lelkem rejtelmeihez

Fáradt vagyok, pihennem kell
Ma hajnalban nem hallottam a rigókat
Fáradt vagyok
Örömöm bánatom is egyben
Minden elmúlik

A szeretetem igaz s én hamis vagyok?
A szeretetem hamis? Nem.
Felperzsel. Mar. Szívem szorul.
Engedj, szállnom kell

Most becsukom nem létező ajtóim
Kezdődik…
Legyen
Legyen a hó újra fehér
Legyen a fű újra zöld
Legyen az ég újra kék
Öleljen át újra a föld


Legyen a szó újra igaz
Legyen a szél símogató
Jöjjön a tél után tavasz
Legyen a tűz égre futó
Magyarnak lenni
Ködből előtűnő fenyőfaként állok
Szelekben hajlik bús fejem
Örvénnyel dacolva érzem, hogy mily nehéz
Magyarnak lenni, Istenem

Ködből előtűnő fenyőfaként állok
Viharban őrizem helyem
Szakadó esőben érzem, hogy mily nehéz
Magyarnak lenni, Istenem

Ködből előtűnő fenyőfaként állok
Földrengés tépi gyökerem
Porladó rögök közt érzem, hogy mily nehéz
Magyarnak lenni, Istenem

Ködből előtűnő fenyőfaként állok
Lángnyelvek feszülnek nekem
Vöröslő máglyában érzem, hogy mily nehéz
Magyarnak lenni, Istenem

Napfényre nyújtózó fenyőfaként állok
Szelek símogatják fejem
Örvényben repülve érzem, hogy milyen szép
Magyarnak lenni, Istenem

Napfényre nyújtózó fenyőfaként állok
Vihar nem mossa el helyem
Tisztító esőben érzem, hogy milyen szép
Magyarnak lenni, Istenem

Napfényre nyújtózó fenyőfaként állok
Föld öleli át gyökerem
Tápláló rögök közt érzem, hogy milyen szép
Magyarnak lenni, Istenem

Napfényre nyújtózó fenyőfaként állok
Lángnyelvek mesélnek nekem
Égre futó tűzben érzem, hogy milyen szép
Magyarnak lenni, Istenem
Mai szólás
Egyik kezével segít
A másikkal sem.
Még másképp
Még másképp süt a Nap
a hullámok hangja még idegen
körben a hegyek üresen néznek
és szokatlan az ételek íze.
A pálmafák égre emelt tenyerei
még furcsa árnyakat vetnek az útra
s a parti kavicsok meséit nem értem.
De a gyengülő délutáni fény
már izzítja lelkem parazsát.
Tudom, a holnapi napnyugta
otthon ér.
Megjöttünk
Nem mentem el
Megjöttem
Gyökértől indultam
Szívet szívhez kötöttem
Fényedig jutottam

Nem mentél el
Megjöttél
Gyökértől indultál
Szívet szívhez kötöttél
Fényemig jutottál

Nem mentünk el
Megjöttünk
Gyökértől indultunk
Szívet szívhez kötöttünk
Istenhez jutottunk
Megtehetem
Megtehetem
Mosolyog Jóisten
Megtehetem

Tisza holt ágán csónakom siklik
Kéklő víztükörben úszom az égig

Megtehetem
Mosolyog Jóisten
Megtehetem

Aranyló avarban puhán lép a lábam
Csendülve megállok erdő templomában

Megtehetem
Mosolyog Jóisten
Megtehetem

Hallgatag fák között átölel az Isten
Szűkségem áldásban, szeretetben nincsen

Megtehetem
Mosolyog Jóisten
Megtehetem

Örvénylő lélekkel folyópartra ülök
Eláraszt a béke, szinte elszédülök

Megtehetem
Mosolyog Jóisten
Megtehetem

Levegő illata édesen simogat
Szarvasúton járok, látom nyomaikat

Megtehetem
Mosolyog Jóisten
Megtehetem

Napnyugta rámterül bíbor takaróban
Tölgyfát átölelek állva hóka hóban

Megtehetem
Mosolyog Jóisten
Megtehetem

Előttem, mögöttem ismert hangok szólnak
Megiszom értelmét minden fénylő szónak

Megtehetem
Mosolyog Jóisten
Megtehetem
Megtisztulok, Atilla szól
Énrólam mi rossz leválik
Énrólam mi árt elmarad
Lelkem tükrében önmagát
meglátó ármány elszalad.

Énelőttem sötét tűnik
Énelőttem kard kicsorbul
Elapadni látszó forrás
megújult erővel indul.

Kezemben parázs tűzre vált
Torkomban mi ének, lángol
Körülöttem minden igaz
még erősebben világol.

„Ostor csattan, nem szeretnek
kiknek a lét arany csupán
Csillogó serlegek között
nemesen szolgál fakupám.

Pöröly fordul, félnek tőlem
kik saját vágyuk foglyai
Érthetetlen hangok nékik
lelkiismeret hangjai

Övemen igazság kardja
meglendül, ha jön az idő
Általam köttetik össze
igaz múlt és igaz jövő.”

Énrólam mi rossz leválik
Énrólam mi árt elmarad
Lelkem tükrében önmagát
meglátó ármány elszalad.

Énelőttem sötét tűnik
Énelőttem kard kicsorbul
Elapadni látszó forrás
megújult erővel indul.

Kezemben parázs tűzre vált
Torkomban mi ének, lángol
Körülöttem minden igaz
még erősebben világol.

Körülöttem minden igaz
még erősebben világol.
Miért vannak a hegyek
Miért vannak a hegyek
Ha nem másszuk meg őket
A sas miért tekint magasról
Ha szemével nem láthatunk
Miért bársonyos a fű
Ha talpunkat nem símogatja
Miért ömlik az eső
Ha általa meg nem tisztulhatunk

Miért a szív, ha nem szeret
Miért a kar, ha nem ölel
Miért a szó, ha nem igaz
Miért a boldogság, ha nem jön el
Mosolyog a Hold az égen
Mosolyog a Hold az égen
Körülötte csillagok
Mosolyog a lelked nékem
Ha melletted ott vagyok

Mosolyog a Nap az égen
Uszálya kéken ragyog
Mosolyog a lelked nékem
Bár tőled távol vagyok

Szél is, tűz is mosolyognak
Amikor együtt vagyunk
Földbe ahogy víz beolvad
Egymásban felolvadunk
Mosolyt az arcodon
Mosolyt az arcodon
Hej…
Hej…
Csak ennyi, mit akarok
Csak ennyi kell nekem
Nem tudom, milyen a mennyország
Nem tudom, milyen a mennyország.
Fényesebbek ott a csillagok?
Kékebb az ég? És e kékségben
Napunknál ragyogóbb Nap ragyog?

Nem tudom, milyen a mennyország.
De mikor velem vagy, kedvesem,
Sem csillag, sem felhő, sem a Nap
Nem ragyog, mint Te, oly fényesen.
Nimród éneke
Fény-nyilaimat ma újra kilövöm
Égi Íjásza vagyok a világnak
Fény-nyilaimat ma újra kilövöm
Ősi lángom messze jut


Fény-nyilaimmal száll a szeretet
Félelem sötétjét tűzben elégeti
Fény-nyilaim hozzák az életet
Ármány tőlem messze fut
Öreg Tétény Vezét
Öreg Tétény Vezér
letekint az égből
Bíztató melegség
árad nagy szeméből

Nézi az utódok
útja-keresését
Csillagos eget nem
látó szendergését

Reméli, hogy népe
álomból felébred
Tejútra találva
Isten felé lépked

Öreg Tétény Vezér
szeméből könny csordul
Szerelmetes szívvel
magyarokhoz fordul

Izzó két szemével
fölemel mindünket
Szeretet ösvényén
vezeti szívünket
Örökkön örökké
Ha egyszer följebb emelkedtél
följebb a háztetőknél
a templomok tornyainál
följebb a fák csúcsainál
s még a legmagasabb hegyeknél is följebb
Akkor tudod
onnan nincs visszaút

Nem azért, mert szép a táj
nem azért, mert messze láthatsz
nem azért, mert végre mélyet lélegezhetsz

Hanem
mert kivel egyesülsz,
önmagad vagy.
Te vagy odafönt
Örökkön örökké
Partján az tengernek
Lakom partján az tengernek
Hol hullámok énekelnek
Rájuk fekszem, felrepülök
Égre dőlve elrévülök

Átölelnek néma hegyek
Rajtuk sziklák, szürke hegek
Fenyőfák fölém hajolnak
Hallhatatlan dalt dalolnak

Lakom partján az tengernek
Idegenek beszélgetnek
Utam célját sosem kérdik
Szívemben a szót nem értik

Sziklás hegyek körbevesznek
Gátjai ismert szeleknek
Fenyőfák fölém hajolnak
Hűvös hangú dalt dalolnak

Laknék árva, szép hazámban
Őseim szent otthonában
Hol teremt a kimondott szó
Szárat ereszt magja-hullt jó.

Szelíd dombok hajlatában
Rámmosolygó éjszakában
Útamon kétségem sincsen
Magyarul áld a Jóisten
Sárban térdig
Sárban térdig
sárban térdig
hogyan szállhatok az égig
sárban térdig

Térdig sárban
térdig sárban
szárnyaim szürke mocsárban
térdig sárban
Sólyom, költözz lelkembe
Sólyom, költözz lelkembe
Tépd ki múló gondjaim
Szállj szárnyaló szívembe
Fénnyel áraszd napjaim

Öregisten áldását
Bús fejemre elhozzad
Engedd régmúlt látását
S lássam, mit hoz a holnap

Sólyom, költözz lelkembe
Erőd erőm lehessen
Szállj szárnyaló szívembe
Létem hozzád emeljem

Napba véled repüljek
Világ világosítson
Napból Földre merüljek
Ige megigazítson

Sólyom, költözz lelkembe
Tépd ki múló gondjaim
Szállj szárnyaló szívembe
Fénnyel áraszd napjaim
Szabólegény
Szabólegény ne szabódj
szabadon szárnyalni
Ollóddal a szürkeséget
szabaddá szabdalni

Kék vászonból, arany Napból
szabd szabadságodat
Csillagos ég-végtelennel
borítsd be ágyadat

Szabólegény, jó testvérem
segíts nékem, kérlek
Ne próbáljam megmérni
a világmindenséget

Úgy tudhassam szóba szabni
az alig kimondhatót
Szavak szövete idézze
meg a Mindenhatót
Tenyeremben csókod
Tenyeremben csókod
Karod körülöttem
Előttem mosolyod
Sikolyod mögöttem

Melled melegíti
Még ziháló mellem
Combod remegését
Combjaim közt érzem

Őrült érintésünk
Nyomai bőrünkön
Perzselő szenvedély
Nyomai szívünkön

Lángoló ajkaid
Újra csókra várnak
Áldozzunk oltárán
A Nagy Boldogságnak
Tested bilincse
Tested bilincse, ha rámszorul
Úgy hittem, a földhöz köt csupán
Édesen, szelíden és vadul
Áldozunk vágyaink oltárán

Tested bilincse, ha rámszorul
Lelkünk a mosolygó égre ér
S onnan is feljebb, magasabbra
Míg az egész világ belefér

Tested bilincse, ha rámszorul
Letépi súlyos, nagy láncaim
S végre visszavonhatatlanul
Életre kelti az álmaim

Rámsímul tested szép bilincse
Szabadulni sosem akarok
Karoddal felölelsz a mennybe
És szabad, szabad, szabad vagyok
Valaki néked teremtett
Valaki néked teremtett
Megtalált részeddé váljak
Valaki nékem teremtett
Benned magamra találjak

Valaki néked teremtett
Szemed tüzében, hogy égjek
Valaki nékem teremtett
Lángolva szálljak az égnek

Valaki néked teremtett
Lelked hogy lelkemhez bújjon
Valaki nékem teremtett
Tested testemhez simúljon

Valaki néked teremtett
Legyen az Ő neve áldott
Valaki nékem teremtett
Nékünk adta a Világot

Valaki néked teremtett
Vigyázni, szeretni Téged
Valaki nékem teremtett
Megélni a mindenséget
Valaki oson előttem
Valaki oson előttem
csábító mosolya gyakran dereng át
az éjszaka ködén
Hív
Néha úgy érzem, felismerem
Mintha látnám arcát
mintha már láttam volna…

Valaki oson előttem
bíztat, kezével int, kövessem
s megkötöz
a szabadság láncaival

Valaki oson előttem
hátrafordul
fekete selyemruháján
elvész a fény
szája ívében elveszek

Ki Ő?
S én ki vagyok?

Hosszú utazásra indulok magamba
Segíts, Uram.
Vihar
Ne szólj, ha látod: indulok tovább
Ne kérj meg arra, maradjak Veled
Eső nem folyhat csatornákon át
Hullámokat megfogni nem lehet

Zúgó szélvihar nem csendesedhet
Ha útjába vékony háló feszül
Láncok, kötelek, lám, szakadnak el
Kötés csalfa vágya rabságot szül

De ha láng leszel, együtt éghetünk
Tomboljunk együtt, mint dúló vihar
Tisztítsuk meg e fájó világot
Szabadság nehéz, bús dalaival
Volt egy kincsem
Volt egy kincsem
felragyogott
mikor sűrű
ködben jártam

Fájdalomban
erőt adott
enyhet hideg
éjszakában

Mellettem volt
mikor léptem
bizonytalan
útra tévedt

Fényösvényen
megsegített
meglátni a
mindenséget

Óvva ölelt
szélviharban
sötét erő
ne tépázzon

Fölém hajolt
nagy esőben
árva lelkem
meg ne ázzon

Szíve szabad
nevetése
szívem égre
fölemelte

Gondok húzta
ráncaimat
simította
derűs kedve




Rengetegben
ösvények közt
felvilágló
jót kerestük
Szerelmünk szép
gyümölcsfáit
kis kertünkben
elültettük
Volt egy kincsem
felragyogott
elvesztettem
nem találom
Fénye megtört
a lelkemben
ami elmúlt
minden álom
Ami elmúlt
minden álom?
Ahol földre ér az ég
Hogyha oda mehetnék
Ahol földre ér az ég
Keresnék egy
nagy-nagy sziklát
S tetejére leülnék

Nyújtózkodnék egy nagyot
Örülnék, hogy ott vagyok
És kezemmel
ölbe vennék
Minden egyes csillagot

Hogyha oda mehetnék
Ahol földre ér az ég
Lábaimat
jól megvetném
S fenyőfává változnék

Nőnék, nőnék magasra
Szálasodnék szálasra
Sok szép ágam
mindenkinek
Menedéket nyújtana

Hogyha oda mehetnék
Ahol földre ér az ég
Odavezető
út szélén
Nagy máglyákat gyújtanék

Minél többen jöjjenek
Egymás köré gyűljenek
Igaz dallal
igaz tánccal
Életnek örüljenek

Hogyha oda mehetnék
Ahol földre ér az ég
Nem törődnék
búval, bajjal
Nevetnék, csak nevetnék

Nem törődnék
búval, bajjal
Nevetnék, csak nevetnék
A hírnök szava
Egy másik világból közétek eljöttem
Aranyos agancsba kapaszkodva szálltam
Világok kapui megnyíltak előttem
Égigérő Fának ágai közt jártam

Egy másik világból jöttem el közétek
Repültem szarvasom nyakát átölelve
Régen élt Nagy Ősök zúgó énekének
Hívó hangját hozom, üzenetük zengve

„Vagyunk végtelenben, testtől eloldottan
Figyelünk égi szép csillagok képében
Erőt erősítjük lelkes utódokban
Kik ismernek minket Csillagok Népében

Vagyunk időtlenben, tértől szabadultan
Égi szép csillagok képében figyelünk
Tudatos lélekkel, kétségtől fosztottan
Aki minket olvas, eljöhet mivelünk

Eljöhet mivelünk világba, hol nincs tér
Ahol múlt és jövő mind jelenné válik
Ami lesz, elmúlik, ami volt, köztünk él
Milliárd évekből jöttünk mostanáig.”

Egy másik világból közétek eljöttem
Aranyos agancsba kapaszkodva szálltam
Világok kapui megnyíltak előttem
Égigérő Fának ágai közt jártam

Egy másik világból jöttem el közétek
Repültem szarvasom nyakát átölelve
Régen élt Nagy Ősök zúgó énekének
Hívó hangját hoztam üzenetük zengve
Csukott szemmel
Csukott szemmel közelítek Feléd
hogy lássalak
Kezemmel nem érintelek
hogy érezzelek
A csend énekét keresem
hogy halljalak
Akaratom köddé oszlatom
hogy megtaláljalak magamban

Ó, Istenem
Ajándék minden pillanat
Mikor élővé válik bennem a szó:
Minden a rokonom
Egek kapui
… és megnyíltanak egek láthatatlan kapui
s azon végtelen fényesség beáramlott vala
gomolygó sötét felhők mind szertefoszlának
s Tengri, Öregisten tüze e földet béragyogta

ott Földanyánk termékeny erővel termékenyült
nászból lelkünk megszületett, testünk testet öltött
s bérótták ízeinkbe világ örök folyását
szerelem s hű szeretet megtartó erejét

s a fény őrzésére őrzőket választottanak
őket szelíd halhatatlansággal védelmezték
őket harcos halhatatlansággal védelmezték

őrzők örökkön örökké őrködnek közöttünk
bennük világ világol gyúltatlan, oltatlan

Teremtő Tengri, Öregisten törvényeit
keressétek, tiszteljétek
Termékeny Földanya, Bódogasszony törvényeit
keressétek, tiszteljétek
Tudásőrzők széláldotta szavaira figyelmezzetek
Egek kapuinak nyílása
tükröződjék lelketekben
Szerelem révületében, szeretet józanságában
bátran elmerüljetek
Halljátok ősök hangját
Így áldás lesz kísérőtök útatok teljességében

Szólottam
Engedd, hadd történjen
Engedd, hogy az inged alá
könnyű szél befújjon
Hajad hosszú fürtjei közt
játékosan bújjon

Engedd, hegyi patak vize
arcod megsimítsa
Mélyről bukkant hűvösével
lelked szomját oltsa

Engedd kelő Nap korongját
szemedben csillanni
Tüzesedő vörös fényét
véredbe olvadni

Engedd, hogy a föld alattad
támaszod lehessen
Lábad hóban, selymes fűben
útjára mehessen

Engedd magad friss erdőben
szűz ösvényen járni
Nem gondolni semmire sem
semmire sem várni

Engedd, szikla repedésén
ujjad mohát érjen
Szemlélni csak a világot
s hagyni, hadd történjen
Fohász a Hősök lelkéért
Fényes ösvényen az ég tengerén
Túl magas Kárpátok bérceinél
Őriznek minket jó hőseink
Csillag tüzek körül
S őrizzük mi bátor tetteik
Rendületlenül

Kézzel, verítékkel építettek
Vérrel és fegyverrel védelmeztek
Békében éltek, büszkén haltak
Ha látták, halni kell
Áldozattá szépült életük
Nem felejtjük el

Kérem, Öregisten, áldásodat
Mennyei Országban tartásodat
Tisztító vízen túl magasló
Lélekőrző Fán
Békében szálljanak lelkeik
Jó Hadak Útján

Nemzetem emelkedj sólyomszárnyon
Kárpát-hazában fuss szarvaslábon
Kiáltsuk: Éljen Magyarország
Sosem adjuk fel
Hősök vérével áldott földünk
Sosem adjuk el
Gyökér nélkül
Gyökér nélkül semmit sem érek
Gyökér nélkül kidől a fa
Gyökér nélkül nem szól az ének
Gyökér nélkül nincs korona

Gyökér nélkül múltam rekesztem
Gyökér nélkül kidől a fa
Gyökér nélkül jövőm elvesztem
Gyökér nélkül nincs korona

Nimród űzi Szarvast                
Szarvas fut Nyilasnak                
Égi körkoronán                    
Tizenketten laknak
                
Tizenketten laknak                
Forognak, forognak                
Lelkedbe, ha nézel                
Ott utat mutatnak                

Nimród űzi Szarvast                
Szarvas fut Nyilasnak                
Égi körkoronán                    
Tizenketten laknak                

Széleit hidalja                    
Fehér csillag-folyó                
Ahogy fenn az égen                
Földön is ragyogó                

Gyökér nélkül semmit sem érek
Gyökér nélkül kidől a fa
Gyökér nélkül nem szól az ének
Gyökér nélkül nincs korona

Gyökér nélkül múltam rekesztem
Gyökér nélkül kidől a fa
Gyökér nélkül jövőm elvesztem
Gyökér nélkül nincs korona

Nimród űzi Szarvast
Szarvas fut Nyilasnak
Égi körkoronán
Tizenketten laknak

Valahányan vannak
Ragyognak, ragyognak
Útat nem találnál
Útat megmutatnak

Nimród űzi Szarvast
Szarvas fut Nyilasnak
Égi körkoronán
Tizenketten laknak

Valahányan vannak
Néked világolnak
Szűkségben, kétségben
Igaz választ adnak
Jön az ördög zöld sipkában
Jön az ördög zöld sipkában
fülig ér a szája
vékony testén szürke ing van
szandálban a lába

Napszemüveg ül az orrán
nagy, hegyes az orra
csontos karját felemeli
és felém kinyújtja:

„Add a kezed, édes testvér
kössünk szövetséget
feküdjünk rá a világra
szítsunk sötétséget!”

Úgy látom, hogy a rusnyának
nő az önbizalma
világ fénye törni látszik
bővül a hatalma

De ott nem válaszolhattam
mellettünk játszótér
gyerekhangra köddé foszlott
kár is minden szóér’
Követheted
Követheted
El sohasem éred
El sohasem éred
Hogyha nem reméled
Madarak az égen
Madarak az égen kőröznek, szitálnak
Lássátok, lássátok, ágakra leszállnak
Csíjjognak, víjjognak tarka tollú lények
Segítő szándékkal lelkünkig elérnek háhéééj

Héjjáhééjj, héjjáhóó…
Héjáhéjáhéjá héjájjáhóó…

Szellemek a szélben szállanak, beszélnek
Halljátok, halljátok hívását a szélnek
Susognak, suttognak láthatatlan lények
Segítő szándékkel lelkünkig elérnek háhéééj

Héjjáhééjj, héjjáhóó…
Héjáhéjáhéjá héjájjáhóó…
Mikor átlépek csendben
Mikor átlépek csendben
Hiszen ez lesz a vége
Titkolt álmaimnak
Tűnik menedéke

Titkolt álmaimnak
Nem-élt életemnek
Nem-mondott szavaknak
Maradt félelemnek

Mikor átlépek csendben
Hiszen ez lesz a vége
Valósult álmomnak
Tűnik menedéke

Valósult álmomnak
Megélt életemnek
Kimondott szavaknak
Eltűnt félelemnek

Mikor átlépek csendben
Hiszen ez lesz a vége
Mindent itt kell hagynom
Mindenért cserébe

Mindent, ami múlott
Kiürült tartalma
Mindent, minek többé
Nincs rajtam hatalma

Mindent itt kell hagynom
Mindenért cserébe
Új testet, új álmot
Kapok kölcsön érte

Kölcsön testet öltök
Kölcsön álmot élek
Kölcsön kapott úton
Kölcsön dalt zenélek

Dalom mégis szívből
Lángoló lélekből
Áramlik világon
Szakít félelemtől:

„Ujjaim közt pereg
Tengerparti homok
Egyszer egy homokszem
Máskor az ujj vagyok”
Minden kérdésedre
Minden kérdésedre
Ugyan az a válasz
De azt sehol sem
Soha sem hallod
Naptánc
Uram, hitem próbájaként
nem ettem, nem ittam
tűző napon, világ-körben
táncoltam, forogtam

Uram, hitem próbájaként
másoktól zárkóztam
forróságban porrá váló
földdel mosakodtam

Figyeltem az égi igét
megüzenő sólymot
kezemben volt foltos szárnya
hallgattam, mit mondott

Napra járva, égtájaknál
karom fölemeltem
négy irány ős-jelképében
utadat tiszteltem

Telihold kerek arcának
szívem felmutattam
dob dobbant a csillagokban
föld rengett alattam

Kör közepén ezüst nyárfa
ágai hajoltak
nem kutattam, ami elmúlt
s ami eljön holnap

Uram, hitem próbájaként
magam elfeledtem
minden vágyam és reményem
színed elé tettem

Adj erőt, hogy deli Napban
végleg megtisztuljak
tűz, víz által, föld, lég által
hogy megigazuljak       
Rajtad múlik
Egy égen egy csillag
Két égen ég kettő
Három csillag után
A negyedik feljő

A negyedik feljő
Fényesül ötödik
Hatodik felcsillan
Eléd áll hetedik

Eléd áll hetedik
Tükröt mutat arca
Rajtad múlik: maradsz
Vagy lépsz túloldalra

Tükrön ha nem lépsz át
Lábad földig érjen
Víz tisztítson gyakran
Párnád remény légyen

Tükrön hogyha átlépsz
Felejts el remélni
Repülj tér-időn át
S ne félj porrá égni
Sárga hasú fecske
Sárga hasú fecske
Megpihen a dróton
Társa mellé ül, hogy
Adjon Istent mondjon

Odaszáll veréb is
Billegeti farkát
„Én vagyok az úr itt!”
Hallatja a hangját

Messzebb varjú károg
Szűk tán a dolmánya?
Csőrét kemény csontú
Dióbélbe vájja

Csókák cseverésznek
Nagy ricsajjal vannak
Csöndet aki vágyja
Rossz napja van annak

Harkály fát kopácsol
Férgektől tisztítja
Vörös sapkás párját
Lakomára hívja

Fészke magasában
Kelepel a gólya
Parázsszín a csőre
Nincs szüksége orr-ra

Csak a sas magányos
Ahogy száll az égen
Minden ugyanúgy lesz
Ahogyan volt régen
Süvít a szél
Süvít a szél
Rámsímul ma a holnap
Süvít a szél
Tollaim meghajolnak
Ne várj, ne várj
Innen nincs visszaút
Ne várj, ne várj
Utam már égi út

Süvít a szél
Széllé olvadok lassan
Süvít a szél
Magasan, magasabban
Ne várj, ne várj
Szíved össze ne törjön
Ne várj, ne várj
Mert nincs ki visszajöjjön

Süvít a szél
Vele szárnyalok én is
Süvít a szél
Vagyok s eltűnök mégis
Ne várj, ne várj
Nincs többé, kire vársz
Ne várj, ne várj
Mindenhol megtalálsz
Tenger fodra, kopja hegye
Tenger fodra voltam volna
Hajad fodrozgattam volna
Habfehéren, földi égen
Tenger fodra voltam volna

Nap sugara voltam volna
Bőröd símogattam volna
Aranysárgán, lelked házán
Nap sugara voltam volna

Hold udvara voltam volna
Néked udvaroltam volna
Ezüstkéken, esti égen
Hold udvara voltam volna

Sudár fenyő voltam volna
Néked enyhet adtam volna
Árnyékomban hűsöltél, ha
Sudár fenyő voltam volna

Fecske szárnya voltam volna
Boldogan repültem volna
Szíved szelén kifeszülve
Fecske szárnya voltam volna

Hegyi patak voltam volna
Kertedet locsoltam volna
Száradástól megóvtam, ha
Hegyi patak voltam volna

Kopja hegye voltam volna
Népem védelmeztem volna
Ezüst fénnyel, éles éllel
Csatában zúdultam volna

Nyílvessző ha voltam volna
Ármányt űztem, szúrtam volna
Sívó hanggal, száz-magammal
Süvítve suhantam volna

Lobogó ha voltam volna
Magasan lobogtam volna
Földet éghez kell emelnem
Porba sose hulltam volna
Vállaink ha összeérnek
Vállaink ha összeérnek
Lelkeink együtt zenélnek
Karunk összekapaszkodik
Égiekhez magasodik

Szívünk egy erőre dobban
Egymás felé nyílunk jobban
Lábaink ha együtt lépnek
Célhoz előbb odaérnek

Szertelenből szerbe váltunk
Szeretetlenné nem válunk
Égi rendet földön viszünk
Örök törvényekben hiszünk

Vállaink ha összeérnek
Gátját vetik a sötétnek
Karunk összekapaszkodik
Magasodik, magasodik
Végtelen út végén
Hosszú útról jöttem
Út-poros vagyok
Keresni szegődtem
Fénylő csillagot

Mély, sötét erdőben
Kellett átvágnom
Sok ösvény között a 
Jót megtalálnom

Sok ösvény közt
Jóra találtál
Útad végén
Valaki rád vár

Lesz ő néked
Fényes csillagod
Szíved szívén
Elnyugtathatod

Hosszú útról jöttem
Út-poros vagyok
Keresni szegődtem
Fénylő csillagot

Örvénylő zúgókon
Kellett átjárnom
Sok forrás között a 
Tisztát találnom

Sok forrás közt
Tisztát találtál
Útad végén
Valaki rád vár

Lesz ő néked 
Fényes csillagod
Szíved szívén
Elnyugtathatod

Hosszú útról jöttem
Út-poros vagyok
Keresni szegődtem
Fénylő csillagot

Felhők fedte bércre
Kellett felhágnom
Kopár hegycsúcsok közt
Dúsra találnom

Sok hegycsúcs közt
Dúsra találtál
Útad végén
Valaki rád vár

Lesz ő néked
Fényes csillagod
Szíved szívén
Elnyugtathatod

Hosszú útról jöttem
Út-poros vagyok
Keresni szegődtem
Fénylő csillagot

Egek hét sűrűjén
Kellett felszállnom
Apró tűzszikrák közt
Fáklyát találnom

Sok szikra közt
Fáklyát találtál
Útad végén
Valaki rád vár

Lesz ő néked
Fényes csillagod
Szíved szívén 
Elnyugtathatod



Hosszú út végére
Ha megérkezem
Öledben fellángol
Parázsló ölem
Testünk, lelkünk kétség
Nem gyötri tovább
Rajtunk Isten játssza
Végtelen dalát
Víz, égi víz
Víz, égi víz szállj alá
Víz, földi víz, szállj alá
Most moss, tisztíts hűsen
Most moss, tisztíts hűsen

Tűz, égi tűz szállj alá
Tűz, régi tűz szállj alá
Most moss, tisztíts hűen
Most moss, tisztíts hűen
Zokogj az örömtől
Zokogj az örömtől
Nevess fájdalmasan
Szerelem-szél szárnyán
Repülj hatalmasan

Könnyeid hulljanak
Szomjazó földemre
Öled ráboruljon
Szomjazó ölemre

Hajad ráomoljon
Hullámzó hajamra
Ajkad rásimuljon
Lángoló ajkamra

Zokogj az örömtől
Nevess fájdalmasan
Szerelem-szél szárnyán
Repülj hatalmasan

Könnyeid hulljanak
Szomjazó földemre
Öled ráboruljon
Szomjazó ölemre
Tüzet rakok
Tüzet rakok, mellé ülök
Vörös fényben elrévülök
Lángok szirmában elégek
Megyek égnek, megyek égnek

Tüzet rakok, mellé állok
Dobom hátán messze szállok
Pirkadó ég lelkem hívja
Alig bírja lovam szíja

Tüzet rakok, körbe állom
Szemem előtt éber álom
Múlt és jövő jelenedik
Háromból egy kerekedik

Tüzet rakok, körbe járom
Táncba repít bíbor lángom
Lelkem időből kimozdul
Múlt s jövő jelenbe fordul

Tüzet rakok, körbe járom
Táncba repít éber álom
Lángok szirmában elégek
Megyek égnek, megyek égnek
Válaszúton
Útra kelek ifjú hévvel
Fogyhatatlan szenvedéllyel
Tátos útra rátaláljak
Kérdésemre választ várjak

Megérkezem válaszútra
Jobbra menjek-e, vagy balra
Válaszom földön nem lelem
Szemem égre fölemelem

Csillagövű Nimród apám
Bölcs mosollyal tekint reám
Hallhatatlanul megsúgja:
„Se nem jobbra se nem balra

Mindkét ösvény oda vezet
Hol kérdésre nincs felelet
Ha igazi válaszra vársz
Olyat csak az égen találsz

Fehér folyót mikor látod
Őseidet megtalálod
Tőlük megkapsz minden tudást
Útadhoz iránymutatást”

Nem indúlok jobbra, balra
Indúlok szép égi útra
Hófehér hátasom hátán
Múlt emlékén, jövő álmán
Világ örök útja
Az út, melyen járok
Világ örök útja
Reggel fényesedik
Este beborúla
Délben erősödik
Éjjel mosnak álmok
Világ örök útja
Az út, melyen járok
Ahol épp vagy
A világ legszentebb helye:
Ahol épp vagy.
A világ legszentebb dolga:
Amit épp teszel.
Tanítód az
Kivel épp beszélsz.
Legfinomabb étel:
Amit épp eszel.
Legszentebb szerető:
Akit épp ölelsz,
Ha, mi bennetek ég:
Isten, Isten, Isten.
Legszentebb úti cél:
Megélni halálod,
S megtudni, hogy halál:
Nincsen, nincsen, nincsen.
Álarcomat jég kövéből
Álarcomat jég kövéből
Előveszem rejtekéből
Megtisztítom fehér fényben
Hadak útján téli égen

Álarcomat melengetem
Hét rőt tűzben felengedem
Perzselődik, vére indul
Arca arcomra rásímul

Álarcomra írott díszek
Ősök közé visszavisznek
Rajta agancs, gímszarvas csont
Rejtett nyelven rege-hírt mond

Régi törvény ma is élő
Örök erőkről beszélő
Álarcom ha nem is hordom
Őseim törvényét mondom
Csapás a hóban
Követem a csapást a hóban
Alattam ezüst hó roppan
Köröttem suhognak szárnyak
Valahol valakik várnak

Követem a csapást a hóban
Jövő rejtőzik a nyomban
Arcomat fölsebzik ágak
Valahol valakik várnak

Követem a csapást a hóban
Vajon az út vége hol van
Előttem rég volt, hogy jártak
Valahol valakik várnak

Eltűnt a csapás előlem
Hangok távolodnak tőlem
Sötétben csendsólymok szállnak
Valahol valakik várnak

Valahol valakik várnak
Csillag vagyok
Csillag vagyok a csillagok között
Fényem fényetekkel végül összefut
S mélykék partoknak ágazó medrében
Áramlik általunk a Végtelen Tejút
Égi víz
Víz, égi víz
Szállj alá
Víz, földi víz
Szállj alá
Most moss
Tisztíts hűsen
Most moss
Tisztíts hűsen
Holnap ma lesz
Ha arra gondolok, hogy holnap reggel
A dombtetőn ülve a mába révedek
Nem tudom, ma holnap van-e
Vagy holnap ma lesz
S így mindig most van
Vagy tévedek?
Jóisten kertjébe'
Jóisten kertjébe’
Életfa közepébe’
Állok négy szegletébe’
Állok négy szegletébe’

Napkelti sarkában
Vérrel áldott leány van
Boldogasszony karjában
Boldogasszony karjában

Napdeli sarkában
Aranyhajú leány van
Világ sárga hajában
Világ sárga hajában

Napnyugvó sarkában
Múlt-éneklő leány van
Ősök hangja hangjában
Ősök hangja hangjában

Éjszaki sarkában
Csillagszemű leány van
Tejút fényű ruhában
Tejút fényű ruhában

Jóisten kertjébe’
Életfa közepébe’
Állok négy szegletébe’
Állok négy szegletébe’
Kelek és nyugszom a nappal
Kelek és nyugszom a Nappal
Fényt hozó útja enyém
Éjjel a völgy mélyén járok
Nappal a hegy tetején
Koppány éneke
Testem néggyé négyeltétek
Erőm megnégyszereztétek
     Jannanhaj…
Vágjatok ezer darabba
Ezerszer éledek újra

Lelkem kútba kötöztétek
Kőfallal körülvettétek
     Jannanhaj…
Kőfalak porban hevernek
Útját nem állják lelkemnek

Dalom elhallgattattátok
Túl igaznak találtátok
     Jannanhaj…
Igazam időt kiállta
Forrásként forr igazsága

Testem néggyé négyeltétek
Erőm megnégyszereztétek
     Jannanhaj…
Vágjatok ezer darabba
Ezerszer éledek újra

Egyik részem ment északnak
Hol tisztító esők laknak
     Jannanhaj…
Északról visszaérkezem
Zivatarok jönnek velem

Másik részem ment keletnek
Hol a lelkek megszületnek
     Jannanhaj…
Keletről visszaérkezem
Gyermekeink jönnek velem

Harmadik részem ment délnek
Máglyatüzek hol zenélnek
     Jannanhaj…
Délről ím visszaérkezem
Izzó lángot őriz kezem

Negyedik rész ment nyugatnak
Hol hűs földdel betakarnak
     Jannanhaj…
Nyugatról visszaérkezem
Újjáéledek földemen

Testem néggyé négyeltétek
Erőm megnégyszereztétek
     Jannanhaj…
Vágjatok ezer darabba
Ezerszer éledek újra

Vágjatok ezer darabba
Ezerszer éledek újra
Kupavár
Távolban morajlik fekete Balaton
Hangok erősödnek sötétlő habokon
Vihar ha elindul, mennydörgés ha zúdul
Régiek regélnek napkorong dobokon

Somogyvári dombon rejtett falak állnak
Som és bodza bokrok otthonává váltak
Óvnak hideg széltől bókoló füveket
Kik ősi szent helyen életet találtak

Kőfalak közepén ráccsal fedett vájat
Feneketlen kőkút, feledett lejárat
Évszázadok óta őriz kötött lelket
Börtönét nem hagyja, Istenhez nem szállhat

Harsányok, igricek, regősök, bölcs vének
Ajkatokról zengjen dicsőséges ének
Négy rész eggyé váljon, négy rész eggyé váljon
Teljességet adjon Koppány Úr lelkének

    Kútból lélek előtörjön
    Fehér Ló hátára üljön
    Kötésből ím szabadulva
    Tátos úton elrepüljön

Tátosok, magosok, rejtezők és látók
Úgy-e látjátok azt, amit én is látok
Négy rész eggyé válik, négy rész eggyé válik
Átok mondójában megszakad az átok

Kőfalak közepén ráccsal fedett vájat
Feneketlen kőkút, feledett lejárat
Évszázadok óta őrzött kötött lelket
Ki most fényben járva Tejút felé árad

Somogyvári dombon rejtett falak állnak
Som és bodza bokrok otthonává váltak
Óvnak hideg széltől bókoló füveket
Kik ősi szent helyen életet találtak

Távolban megcsillan ezüstkék Balaton
Hangok elcsitulnak símuló habokon
Vihar ha szelídül, mennydörgés ha múlik
Régiek regélnek napkorong dobokon
Napvárás
Tiszta vízzel megmosdottan
Házam elé állok
Lelkem elrévülök
Napba elmélyülök

Kelet felől megszületik
Boldogságos Isten
Vörös hajnal-nászban
Fényszülő fohászban

Kelet felől megszülető
Boldogságos Isten
Magadhoz emelj fel
Fénysugár kezeddel

Tiszta tűzzel megmosdottan
Sárarany burokban
Indúlok utamra
Indúlok utamra
Ne szólj
Ne szólj, ne szólj
a szavak összetörnek
szárnyaló lelkemnek
szárnyait szegik
maradjon szerelmünk
hallgatag-öröknek
első felsírástól
a koporsószegig
Soha utol nem érsz
Soha utol nem érsz
Ha jössz vas kereszttel
Ősök hű éneke
Soha nem ereszt el

Süvítsetek sípok
Dobbanjatok dobok
Szívem hangján szóltok
Véletek egy vagyok

Soha utol nem érsz
-Keríts ingoványba-
Szarvassá változom
Nem érhetsz nyomába

Süvítsetek sípok
Dobbanjatok dobok
Szívem hangján szóltok
Véletek egy vagyok

Soha utol nem érsz
-Jöjj hegy tetejéig-
Arany Nap-kötélen
Jutok fel az égig

Süvítsetek sípok
Dobbanjatok dobok
Szívem hangján szóltok
Véletek egy vagyok

Soha utol nem érsz
-Jöjj gyors paripával-
Táltos lovam fényes
Égi úton szárnyal

Süvítsetek sípok
Dobbanjatok dobok
Szívem hangján szóltok
Véletek egy vagyok

Soha utol nem érsz
-Keríts föl sziklára-
Sólyommá változom
Nem érhetsz nyomába

Süvítsetek sípok
Dobbanjatok dobok
Szívem hangján szóltok
Véletek egy vagyok
Sólyom szállj fel
Sólyom szállj fel a Naphoz a kék égre
Büszke énekünk vidd tovább
Sólyom szállj le a Naptól a földünkre
Urunk áldását hozd reánk
Szállnék, szállnék karjaidba
Szállnék, szállnék karjaidba
És öledben megpihennék
Ahogy végül visszatérnek
Tavasszal közénk a fecskék
Szellemszarvas
Visz, visz az úton a Szellemszarvas
Erdőkön, réteken, folyókon át
Teste a testemmel, lelke a lelkemmel
Összeforrt, kétségből egységgé vált

Visz, visz az úton a Szellemszarvas
Agancsom ágai fák között suhannak
Nem nézek közelbe, nem nézek távolba
Futásom áldozat a Láthatatlannak

Visz, visz az úton a Szellemszarvas
Eltűnik alólam tápláló föld
Csillagok az égen, Nap, Hold eltűnnek
Éjjeli ködben elborít a csönd

Igen, ez itt a cél, igen, ez itt a cél
Időtlen időkről beszél a szél
Igen, ez itt a cél, igen, ez itt a cél
Mindenben élek és minden bennem él
Szerelem, szerelem
Szerelem, szerelem
Áldás és áldozat
Ölés és ölelés
Öröm és kárhozat

Szerelem, szerelem
Partja-tűnt óceán
Szakíts szét, eméssz föl
Minden jó ezután
Túl a vízen
Túl a vízen nyírfa áll
Arra indul egy madár
Túl a vízen nyírfa áll
Arra indul egy madár

Vidd el az én lelkemet
Élethez szerelmemet
Vidd el az én lelkemet
Élethez szerelmemet

Túl a vízen fehér nyírfa
Lélekmadár fészkel arra
Túl a vízen fehér nyírfa
Lélekmadár fészkel arra

Fészekből ha majd kiszállok
Újra reátok találok
Fészekből ha majd kiszállok
Újra reátok találok
Föld és föld
Föld és föld és kövek
Gömbölyű kavicsok
Ágaskodó füvek
Bennetek ott vagyok

Fák és fák és felhők
Elmondják, mit tegyek
Csillagok, rejtezők
Ott vagyok bennetek
Intés István katonáihoz
Ne bántsatok minket                     
István katonái                        
Vagyunk igaz Isten                    
Hírvivő szolgái                            

Hírvivő szolgái                    
Élő Úr-Istennek                    
Hű megőrizői                        
Örök törvényeknek                    

Ne bántsatok minket
István katonái
Vagyunk magyaroknak
Gyógyító szolgái                    

Gyógyító szolgái                    
Fakadó sebeknek                    
Jó vígasztalói                         
Szakadó szíveknek                    

Áldott berkeinket                    
Föl ne égessétek                    
Figyelő szikláink                    
Földre ne döntsétek                    

Tisztító vizeink                    
Gáttal ne fojtsátok                    
Éltető tüzeink                        
Soha ne oltsátok                    

Égigérő Fának                        
Ágát ne metsszétek                    
Ne ontsátok vérét                    
Árpádok népének                    

Idegen kezére                        
Földünk ne adjátok                    
Mert országotokban                    
Nem lészen hazátok

Nem vagyunk mi latrok
Új hit katonái
Vagyunk igaz Isten
Hírvivő szolgái

Hírvivő szolgái
Élő Úr-Istennek
Hű megőrizői
Örök törvényeknek

Nem vagyunk mi latrok
Új hit katonái
Vagyunk magyaroknak
Gyógyító szolgái

Gyógyító szolgái
Fakadó sebeknek
Jó vígasztalói
Szakadó szíveknek

Áldott berkeinket
Gonddal ápoljátok
Regék tanítását
Épen átadjátok

Tisztító vizeink
Medrét gondozzátok
Éltető tüzeink
Lángját tápláljátok

Égigérő fának
Tövét öntözzétek
Sebesült testvérnek
Sebét kötözzétek

Idegen kezétől
Földünk megóvjátok
Ne foghasson rajta
Kard, rombolás, átok

Ne bántsatok minket
István katonái
Vagyunk igaz Isten
Hírvivő szolgái

Hírvivő szolgái
Élő Úr-Istennek
Hű megőrizői
Örök törvényeknek

Ne bántsatok minket
István katonái
Vagyunk magyaroknak
Gyógyító szolgái

Gyógyító szolgái
Fakadó sebeknek
Jó vígasztalói
Szakadó szíveknek
Mandulavirágok
Ó, balga méhek!
Hogy lehettek oly vakok,
hogy nem látjátok, hol ragyog
a rét legszebb gesztenyevirága?
Röppentek virágról virágra
- mint tettem én is a Nagy Vihar idején -,
s közben ott nyílik a tavaszi napban
létetek jövendő boldogsága.

Isten kertjében kizöldült
S szívemben célba ért egy ág
Átkarolt, összetört, fölemelt
A Mindenség-Illatú Mandulavirág

Bolondság ez, jaj, édes játék
Mégis újra s újra rádtalálnék
Ezer évig is reád várnék
Általad Istennel eggyé válnék

Mert fél-embernek teremtett az Isten
Fojtatlan vággyal Véle eggyé válni
Ki magányban, ki a szerelemben
Tudja a Végtelent végül megtalálni

Az Öröklét Hegyén az Időtlen Szerelem Templomában jártam.
Mécsest és füstölőt gyújtottam az Istennő lába előtt.
Nyakát fehér selyembe fontam s áldoztam Néki friss gyümölcsökkel.
Összefutó könnyeink tiszta tóvá duzzadtak, hogy a keserű szívű vándorok fájdalmát enyhítsék…
Útam messze visz.
De visszajövök, tudom.

Hogyha oda mehetnék
Ahol földre ér az ég
Énekemmel megnyitnám az
Égbolt mélykék köntösét
Felölteném ruhának
Láthatatlan ott várlak
Ölelésed titkos ösvényt
Készít lélek-csodának

Hogyha oda mehetnék
Hol szerelmes szíved ég
Örömödben záporozó
Könnyeidben fürdenék
Tested áldott oltárán
Titkaidat feltárnám
Együtt kelnénk égi útra
Isten égő égboltján
Nap Párduca, Urunk
Nap Párduca, Urunk
Égi jelt küldj nekünk
Ezer év múltával
Erősödjön hitünk

Táltos csillag útja
Turul-sólyom röpte
Őseink tudását
Jelenhez kötözze
Sárgarigó dallal
Sárgarigó dallal
Mit hoz el a hajnal?
Árnyékol felhővel?
Bearanyoz Nappal?

Bearanyoz Nappal
Árnyékol felhővel
Testem, lelkem egy a
Világ Teremtővel
Szellemek a szélben
Madarak az égen
Kőröznek, szitálnak
Lássátok, lássátok
Ágakra leszállnak
Csíjjognak, víjjognak
Tarka tollú lények
Segítő szándékkal
Lelkünkig elérnek
Hahééj…

Szellemek a szélben
Szállanak, beszélnek
Halljátok, halljátok
Hívását a szélnek
Susognak, suttognak
Láthatalan lények
Segítő szándékkal
Lelkünkig elérnek
Hahééj…
Énekeidben elégnék
Hajnali hang-óceánban
Páratenger kék ködében
Éji úttól megfáradtan
Megpihentem nyír tövében

Ültem és csodáltam táncod
Álomúton könnyen jártál
S ha nyújtózó fák lábánál
Hervadó virágot láttál

Lágyan letérdeltél hozzá
Lelkeddel lelkét ölelted
S forrón hulló könnyeiddel
Újra életre keltetted

Csak egy tétova érintés
Levetném bársonyruhádat
Megkésett, árva mosoly csak
Csókokkal borítanálak

Pillantás, ködben elvésző
Szemed tavában fürödnék
Távoli hangok, hívások
Énekeidben elégnék

Levetném bársonyruhádat
Szemed tavában fürödnék
Csókokkal borítanálak
Énekeidben elégnék

Énekeidben elégnék…
Fényörvény
Sólyom, szállj a szélben
Isten kék egében
Útunk tiszta légyen
Fényes ébredésben
Fiam..., fiam...
Fiam…, fiam…
Csak halk hangokat hallok körülötted…
Talán szárnysuhogás (?)

Egyedül vagyok, apám…
Egyedül…
Én…
Halálban születek
Halálban születek, születve meghalok
Egyszerre kigyúlnak, kihúnynak csillagok
Keletről jön a fény, nyugaton megpihen
Minden lét elmúlik, s nem múlik semmi sem
Hegyi ösvényeken járok
Hegyi ösvényeken járok
Szél rejti lépteim nyomát
Suhanó sólymokat látok
Hallgatom fenyvesek dalát

Hegyi ösvényeken járok
Harci dal - súlyos a hangom
Őseim szavára várok
Visszhangra lélek-barlangon

Hegyi ösvényeken járok
Hitemet keresem híven
Őseim szavára várok
Rejtekre szivárvány íven

Hegyi ösvényeken járok
Kutatok igazi törvényt
Harci dalt már nem kiáltok
Csak járom a hegyi ösvényt
Ima
Köszönjük jó Urunk
hogy velünk maradtál
testünknek, lelkünknek
ételt, italt adtál

Lélekvesztő ártól
épségben megóvtál
szerető hitedben
minket megtartottál
Karod óvó kosarában
Vadló ha száguld a szélben
hullámzón lobog sörénye
patája hangosan dobban
felszabadult nyerítése

Patak ha zúdul a hegyről
ki fékezhetné folyását
tükrében napkorong csillan
ki törné meg ragyogását

Szemednek fénye ha izzik
elhamvaszt minden sötétet
fáradó lelkemnek mindíg
te nyújtasz jó menedéket

Örvénylő viharok dúlnak
hegyek közt, amerre járok
útak után nyugovást csak
ölelésedben találok

Karod óvó kosarában
enyhül bús szívem fájdalma
homlokom válladra hajtom
s hajtod homlokod vállamra
Mutasd az utat, dobom
Mutasd az utat dobom
Agancsos, patás hátasállatom
Mutasd az utat dobom
Agancsos, patás hátasállatom


Hívj, hívj, örvénylő mélybe le
Oda, hol dobog Földanyám szíve
Hívj, hívj, a fényes ég felé
Vigyél éltető Nap-apám elé
Szarvastánc
Kelő Nap sugara, hűs forrás illata
Éleszti lelkem dalát
Erdei tisztáson, bozótos csapáson
Lélekzem Uram szavát

Heja hó
Feszülő izmokkal futok tovább
Heja hó
Feszülő izmokkal futok tovább

Delelő napfénnyel, Isten szent tüzével
Érkezem hegycsúcsra fel
Hétágú agancsom ágai közt hozom
Vigyázom, nem hagyom el

Heja hó
Feszülő izmokkal futok tovább
Heja hó
Feszülő izmokkal futok tovább

Égből alászállok, szentülök, meghálok
Alkonyat völgy szállásom
Apáink tudását, anyáink tudását
Hűen őrzi áldásom

Heja hó
Feszülő izmokkal futok tovább
Heja hó
Feszülő izmokkal futok tovább


Álomba megtérek, ősregét megélek
Határtól szabadúlok
Látatlan átfolyó, szívemet átmosó
Igazat megtanúlok

Heja hó
Feszülő izmokkal futok tovább
Heja hó
Feszülő izmokkal futok tovább
Teremtő Istenem
Teremtő Istenem, küldj, üzenj, mondj jó hírt
Hitetlenül hívő, remélő világnak
Csüggedő erőnket élesztve adj gyógyírt
Egymásnak okozott sebeink úgy fájnak

Láthassunk meg Téged rejtek-önmagunkban
Akadjon segítőnk nem várt nagy bajunkban
Forró verítékünk ne céltalan hulljon
Elfutó életünk nyom nélkül ne múljon

Szívünk ne érezzük sohasem üresnek
Halljuk, a hallgatag erdők mit üzennek
Csodálhassunk sokszor eget, ahogy pirkad
Érezzük, hogy minket vigyáz minden csillag

Gyermekeink szeme napfényben ragyogjon
Apáink, anyáink szava megmaradjon
Irígység, rossz szándék lelkünk ne gyengítse
Alázat, kitartás lábunk erősítse

Teremtő Istenem, küldj, üzenj, mondj jó hírt
Hitetlenül hívő, remélő világnak
Csüggedő erőnket élesztve adj gyógyírt
Egymásnak okozott sebeink úgy fájnak
Vörösen hajnallik
Vörösen hajnallik hegyek lánca mögűl
Világ fényesedik, sötétség rövidűl

Sötétség rövidűl, álmok elszállanak
Napot megköszöntő hangok hallatszanak

Lelkes élet indúl sátrak sűrűjében
Éles gondolat gyúl két testvér szívében

Két testvér szívében egy szándék születik
Magát föláldozó gím nyomát követik

Vadra elindulnak deli, szép legények
Gondolván, estére dúsan hazatérnek

Dúsan hazatérnek elejtett szarvassal
Szívét keresztezett nyílvesszőhegy vassal

Hullámzó mezőkön, erdők tengerében
Űzzük jövőnk egyre fényben és sötétben
Hullámzó mezőkön, erdők tengerében
Űzzük jövőnk egyre fényben és sötétben

Könnyű járásával lelkünket igézi
Szólatlan szavakkal őseink idézi
Könnyű járásával lelkünket igézi
Szólatlan szavakkal őseink idézi

Látnak bölényt, őzet, erős gazdagságban
Rókát kölykeivel, mézevőt odvában

Mézevőt odvában, szürkeárnyú farkast
Végre észre vesznek Napagancsú szarvast

Cserkészik a gímet, várnak hosszú lesben
Sebesen vágtatnak, szélnél sebesebben

Szélnél sebesebben, villámnál gyorsabban
Közelebb kerülni mégsem tudnak jobban

Fáradó karukkal íjat feszítenek
Szökkenő gímszarvas vezeti léptüket

Vezeti léptüket távoli országba
Havas hegycsúcsokkal körülölelt tájra

Hullámzó mezőkön, erdők tengerében
Űzzük jövőnk egyre fényben és sötétben
Hullámzó mezőkön, erdők tengerében
Űzzük jövőnk egyre fényben és sötétben

Könnyű járásával lelkünket igézi
Szólatlan szavakkal őseink idézi
Könnyű járásával lelkünket igézi
Szólatlan szavakkal őseink idézi

Tisztásról sűrűbe, sűrűből tisztásra
Követik a gímet, nem is néznek másra

Nem is néznek másra, csak száz szép leányra
Kik ejtik szívüket szerelem-fogságba

Égi jelt követve megérkeznek végül
Hová kies sztyeppe hívogat vendégül

Hívogat vendégül, marasztal vígsággal
Lélekből áradó igaz imádsággal

Vidd el jó hírünket, sólyom szárnyán vidd el
S térj vissza Urunktól fénylő híreiddel

Fénylő híreiddel népünknek, világnak:
Nyilas csillagaid otthonra találtak

Hullámzó mezőkön, erdők tengerében
Űzzük jövőnk egyre fényben és sötétben
Hullámzó mezőkön, erdők tengerében
Űzzük jövőnk egyre fényben és sötétben

Könnyű járásával lelkünket igézi
Szólatlan szavakkal őseink idézi
Könnyű járásával lelkünket igézi
Szólatlan szavakkal őseink idézi
A gyógyító szarvas regéje
Távolból felhangzik hívogató ének
Szűkségben szenvedő emberek szólanak

Igéző dalukkal engem megidéznek
Igéző dalukkal útra szólítanak

Útra szólítanak mélybe ereszkednem
Ezüstléptű forrás forrásáig látni

Útra szólítanak Tetejetlen Fához
Tetejetlen Fának gyökeréig járni

Útra szólítanak ideje indulnom
Lélekkel átlépni szikla repedésén

Mélybe lezuhannom mélybe leutaznom
Szárnyatlan szállani Anyánk szívverésén

Föld alatti ösvény végére érkezem
Föld Anyánk testében szívének hangjára

Tetejetlen Fának állok gyökerénél
Kihez eljutottam dob dobbanására

Hej…

Tetejetlen Fának erős gyökerénél
Erős gyökerénél Legalsó Világban

Látok gyökér végét rágó sötét férget
Nedveket emésztő fekete ruhában

Nedveket elszívó betegítő lélek
Gyökértől távozz el szabadulj utadra

Tetejetlen Fának ne okozz kétséget
Indulj szép utadra egészséget hagyva

Gyökérnek végeit immár tisztítottam
Gyökérnek tövéhez tovább elindulok

Örvénylő örvényben forgószél közepén
Szárnyatlan repülve egyre följebb jutok

Legalsó Világból szállva emelkedek
Minden irány felől gyökerek érkeznek

Fű alatt föld alatt szépen összeérnek
Forrás színe körül összeölelkeznek

Forrás forrásánál látok gátló gátat
Áramlást elfojtó sziklafalak nyomát

Kavicsot elhordok sziklafalat bontok
Végre kitisztítom életforrás útját

Hej…

Gyökérnek töveit immár gyógyítottam
Tetejetlen Fának immár szárához indulok

Örvénylő örvényben forgószél közepén
Alsó mély világból középsőbe jutok

Tetejetlen Fának száradó száránál
Szikkadó ereket vízzel felélesztek

Esővel locsolok szomjúságot oltok
Patakok medrében életet ébresztek

Tetejetlen Fának áldott köldökénél
Immár gyógyítottam tovább elindulok

Örvénylő örvényben forgószél közepén
Halkuló lüktetést fáradt dobot hallok

Dobogó Kő dobog kősziklaszék alatt
Tetejetlen Fának napvirág szívénél

Szent helyet szentelek súlytól szabadítok
Füsttel megfüstölök lelke közepénél


Léleknek forrását immár tisztítottam
Tetejetlen Fának törzsén emelkedem

Örvénylő örvényben forgószél közepén
Ágak hol ágaznak éneklem énekem

Ágak hol ágaznak éneklem énekem
Gyógyító dalaim torokba torkollnak

Torok odújában szelek megszületnek
Lelket lelkesítő dalok megszólalnak

Hej…

Tetejetlen Fának karjaihoz értem
Középső Világból felsőbe átlépek

Ágak közt lombok közt jövőm felidézem
Köröttem kőröznek eljövendő képek

Jósoló jó álmok értését köd fedi
Jósoló jó álmok értetlen szólanak

Tüzeket megrakok párát fölszárítok
Homlokból képeink értőn szólaljanak

Ágak közt lombok közt immár gyógyítottam
Korona csúcsáig szárnyatlan fölszállok

Örvénylő örvényben forgószél közepén
Tetejetlen Fának legtetején állok

Ágaknak végében kristályrügy rügyezik
Fénylő fénysugarat magasból lehozza

Igének ösvényét igen megtisztítom
Rügyből nőtt virágot őstudás porozza

Hej…

Távolból felhangzott hívogató ének
Szűkségben szenvedő emberek szólottak

Igéző dalukkal engem megidéztek
Igéző dalukkal útra szólítottak

Mélybe ereszkedtem magasba fölszálltam
Gyökeret koronát egymással kötöttem

Örvénylő utakat gyógyítva bejártam
Szivárvány hét színe ragyog körülöttem

Hej…

(1998)
Hogyha tegnap meghalok
Hogyha tegnap meghalok
Ne vigyetek innen
Éji égen csillagok
Legyenek az ingem

Hajladozó fűszálak
Legyenek nadrágom
Délről jövő meleg szél
Köpenyemmé váljon

Hej…

Lábaimat hajnali
Ködfelhő borítsa
Fényből szövött patakból
Legyen kesztyűm ujja

Fejemre hósüvegként
Förgeteg omoljon
Tetteim regőseként
Sólyomszárny suhogjon

Hej…

Hogyha tegnap meghalok
Hagyjatok itt engem
Kincsekért el nem hagyom
Füstté váló kincsem

Napkeleten születtem
Napnyugat emésszen
Hogyha tegnap meghalok
Hagyjatok itt szépen
Napköszöntő
Éjben megtisztulva várom szavad
Arcod ha meglátom, lelkem szabad
Tápláló fényeddel békítesz át
Újra megtérek jó Apám hozzád
Nehéz eső
Dörgő égben
Mély sötétben
Arcom nehéz eső mossa

Ég gyomrában
Szürke tájban
Szemem elhomályosítja

Erőm múlik
Karom hullik
Lábam útja egyre gyengül

Elvész hangom
Hű harangom
Körülöttem csendszó csendül

Elvisz engem
Kék egekben
Előtűnő kies tájra

Elvisz engem
Fellegekben
Várakozó fényvilágba

Eláll eső
Újra erő
Tölti testem minden részét

Érzem éltünk
Csodás létünk
Kimondhatatlan egészét
Teremtés
Hajat síkság dús füvéből
Homlokot kőből gyúrjatok
Szemet öntsetek tó vizéből
Szájnak barlangot fúrjatok

Arany NapApánk fölragyogjon
Égből hangozzék szólás
Dalok mélyről szakadjanak
Mint hétágú tiszta forrás

Test sziklából testesüljön
Kart fűzfából fűzzetek
Erekből erek eredjenek
Lábnak cserefát tűzzetek

Arany NapApánk fölragyogjon
Égből hangozzék szólás
Dalok mélyről szakadjanak
Mint hétágú tiszta forrás

Szívet Napból formázzatok
Lelket létező leheletből
Inat csonthoz csomózzatok
Ízt hozzatok felhők felől

Arany NapApánk fölragyogjon
Égből hangozzék szólás
Dalok mélyről szakadjanak
Mint hétágú tiszta forrás
A keringő sólyom éneke
Hová vezetnek el a kövek az úton
Fák lombos ágai, ó, merre intenek
Milyen szél szólamlik árvalányhaj húron
A felhők fejemre mily könnyet hintenek

Hová hív a hűvös patak csobogása
Hová a dombtetőn dalt vonyító farkas
Hová az esti tűz szirom-lobogása
Hová az erdőben eliramló szarvas

Mily köröket rajzol sólyom keringése
Sasok vijjogása mily fuvolán hangzik
Milyen világba hív moha érintése
Villámló mennydörgés mifelől hallatszik

Búslakodó bölény mit jelez szarvával
Bokrok susogása milyen tudást hordoz
Jószimatú medve mit mutat mancsával
Dalok dalolása mily kötéstől oldoz

Hajnali napfényben miért jó fürödni
Déli sugarakból milyen erő árad
Lenyugvó fény-körben mért szép gyönyörködni
Csillag eget nézve milyen érzés támad

Hová szólítanak hóköpenyes hegyek
Hová ködrejtette, sötétlő barlangok
Hová a csendesen tanító rengeteg
S tenger hullámából előtörő hangok

Hozzád vezetnek el a kövek az úton
Fák lombos ágai, lám, feléd intenek
Rólad mesél a szél árvalányhaj húron
Örömükben sírnak esőt a fellegek

Hozzád hív a hűvös patak csobogása
Dalodat énekli dombtetőn a farkas
Esti tüzek szirma – szíved lobogása
Elrejtő erdőben feléd fut a szarvas

Hozzád szólítanak hóköpenyes hegyek
Hozzád ködrejtette, sötétlő barlangok
Hozzád a csendesen tanító rengeteg
S tenger hullámából előtörő hangok

Te ösvényed járom völgyek, hegyek között
Hajnali párában Te napkeltéd várom
Sólymod kering körbe fehér felhők fölött
Virágzó dombok közt Te ösvényed járom

(1997)
Hangot hallok
Őseink nyugodni térnek
Megpihennek hívó szóra
Tudói ősbölcsességnek
Térek velük nyugovóra

Hangot hallok kő torkából
Csillag - tüzek ropogását
Hetedik ég távolából
Táltos lovak dobogását

Megmos eső, megdörzsöl hó
Szél megszárít, kéreg bújtat
Égi tüzek közt ragyogó
Éji dobom csendben hallgat

Hangot hallok kő torkából
Csillag - tüzek ropogását
Hetedik ég távolából
Táltos lovak dobogását

Másik földnek, másik égnek
Ismerői hangozzatok
Része vagytok zúgó szélnek
Világot virágozzatok

Hangot hallok kő torkából
Csillag - tüzek ropogását
Hetedik ég távolából
Táltos lovak dobogását

Vörös folyam ereinkben
Szarvas-erőnk áradjatok
Agancsos fény-erdeinkben
Erősen áramoljatok


Hangot hallok kő torkából
Csillag - tüzek ropogását
Hetedik ég távolából
Táltos lovak dobogását

Hangot hallok kő torkából
Csillag - tüzek ropogását
Hetedik ég távolából
Táltos dobok dobogását
Hét csillag
Hét csillag, hét vezér
Hét szállásunk Te legyél
     Heja…
Megpihenjünk hét szálláson
Szivárványszín szivárványon
     Heja…
Hét csillag, hét vezér
Hét szállásunk Te legyél
     Heja…
Megpihenjünk hét szálláson
Szivárványszín szivárványon
     Heja…
Első csillag egyet lépő
A második kettőt lépő
     Heja…
A harmadik hármat lépő
A negyedik négyet lépő
     Heja…
Az ötödik ötöt lépő
A hatodik hatot lépő
     Heja…
A hetedik hetet lépő
Folyóközben sátrat verő
     Heja…
A hetedik hetet lépő
Megérkező, megérkező
     Heja…
Hét csillag, hét vezér
Hét szállásunk Te legyél
     Heja…
Megpihenjünk hét szálláson
Szivárványszín szivárványon
     Heja…
Hét csillag, hét vezér
Hét szállásunk Te legyél
     Heja…
Megpihenjünk hét szálláson
Szivárványszín szivárványon
Isten Ajándéka
Ó, Isten Ajándéka, te
Két Lábbal Földön Álló !
Vér Között Született !
Megbabonázó !
Ha nézem arcod,
ezer máglya lángja hevít,
ha látom arcod,
falom annak mozdulatait !
Ha elfordulsz felőlem,
jéggé válik lángom,
ha távolodsz tőlem,
kialszik világom !

Ó, Isten Ajándéka, te
Halksuhogású Éji Madár !
Első Hajnali Fény !
Lengőszoknyájú !
Ha sötét erők
ostromolják várad,
válaszolsz szavaid
millió nyilával !
Ha lengetik előtted
zászlóit a tettnek,
válaszolsz szavaid
sugaras dalával !

Ó, Isten Ajándéka, te
Bársonyosabb A Korai Fűnél !
Rózsaszivárvány !
Telihold Ölű !

Légy a Föld,
ahol a mag gyökeret ereszthet,
mint hontalan végre otthont talál !
És én a Nap leszek,
fényemmel virágot fakasztok,
s meleget fagyott szívekből !

Légy a Felhő,
mely, ha szárazság gyötör,
magából enyhet ád !
És én a Szél leszek,
hogy elvezesselek,
hol szükség van reád !

Légy Esthajnal csillagom,
hogy partoktól távol,
csendes, tomboló vizeken
utam tehozzád igazítsam !
S én Esthajnal csillagod leszek .

Varázsigéd leszek,
mit ha szorúlt helyzetben
magadban szólva suttogsz,
onnan kimentelek én !
Légy te is, légy te is a varázsigém !

Légy nyugvóhelyem, hűs,
hogy vad csaták után,
mit önmagammal vívok,
Benned találjak nyugodalmat !
S nyugvóhelyed leszek, szép álmot adó .

Hullámot törő parti sziklád leszek,
ha magányra vágysz, mint a tenger,
melletted csendes őrt állhassak .

Ó, Isten Ajándéka, te
Titkos Sejtelem !
Világi Vonzó Erő !
Gyönyörű Rejtelem !
Bár tetteim virágoznának,
hogy lelkednek adjam
az Örök Mosolyt !
Lekaszált fűben
Lekaszált fűben ne keress virágot
Lekaszált fűben ő halottan fekszik
Lekaszált fűben ne keress engem
Lekaszált fűben halottan fekszem

Lekaszált fű alatt kutass, egyre kutass
Lekaszált fű alatt mit érez kezed
Lekaszált fű alatt kutass, egyre kutass
Lekaszált fű alatt halott kisfiam

Lekaszált fű alatt keress, egyre keress
Lekaszált fű alatt kaszálatlan nő
Lekaszált fű alatt keress, egyre keress
Lekaszált fű alatt kisfiam születik
Ébredés
és nem gépek zajára
de patakcsobogásra
és nem szobám falára
de széles határra
és nem fojtó gázokra
de tested illatára

de mikor
Gátak
A ki nem mondott gondolatoktól
szétreped már a fejünk
A be nem tartott ígéretek
felsértik életünk
Az át nem látott összefüggések
közénk hegyeket hordanak
A fel nem fogott jelentések
eltorlaszolják az utakat

Mikor járhatunk végre
egyenes derékkal?
Gyere, menj
Szél simítja arcom
puhán hajamba kap
szárítsd meg szálait – könny
hagyj, kell, hogy hagyj – jöjj
gyere, menj

Barna szél
barna fák
barna világ
fekete, zöld, színes, szürke, szennyes világ
hej
gyere, menj

Futok, hogy hozzád érjek
fuss
semmit nem érek el
(senkit?)
fuss – futok
hej
gyere, menj
menj, menj
gyere, menj

Ha víz
húz, hív
ússz
zuhatag-csepp pattanjon bőrödön
fényes, síkos bőrödön
merülj újra a hűvösbe
ússz
gyere
gyere, gyere, gyere, menj, menj
gyere, menj

Fekszem a parton
hang – toll – csend
karomon hangya bóklász
mász-kál
csavarog, szimatol, körbe-körbe néz
hasamon tücsök cirren
homok-takaróm langy-hidege ölel
gyere, menj
gyere, gyere, gyere,
menj, menj, menj,
gyere, menj
gyere, menj, gyere, menj, gyere, menj…
Ha rátalálsz
Ha rátalálsz szétszórt darabjaimra
fordítsd el fejed
Ha rátalálsz elhullott csontjaimra
meg se állj
E tépett világban tépettnek lenni
nem nagy szó
E tépett világban tépettnek lenni
nagyon fáj
Könnyek
Egy természetvédelmi területen ücsörgünk bambán
és vágyainkból lassan csak a szánalom marad
és a könnyek.
Róka foga
róka foga
vas fakutya
szivárványszínű zongora
ülj ide a fűbe mellém
csípődet úgy megölelném

fehér karod, fehér karom
édes öled kitakarom
betakarom
E ragyogó látvány
E ragyogó látvány
Beh’ dalra igéz!
Ennyi szép dalia
Talpnyalka vitéz!
Fekete tél
A városban a tél
de kibírhatatlan
Mocskos, fekete sár
nem lágy, fehér paplan
Félek
Félek.
Nem attól, hogy egyszer befejeződöm,
hogy csak a kilehelt levegő marad,
hanem attól, hogy vak leszek és süket,
hogy megváltozom
és az sem érdekel már,
hogy megváltoztam.
Hej, te kocsis
Hej, te kocsis, ülj a bakra
Csapj ostorral a lovakra
Vágtassunk el messze innen
Mert itt semmi dolgom nincsen

Idegen ez a föld nekem
Hazámba húz vissza szivem
Ott jó, ahol megszülettem
Hol gyerekből ember lettem

Barátaim mind ott vannak
Jó édes bort csak ott adnak
Csak ott látok szép lányokat
Elkapom a szoknyájokat
Isten ölében
Magányos éjeken, gyötrő vágyaktól dúlva
Arról álmodom, ha itt lennél végre
Áldó két karommal köszönnék az égre
És engednék Istennek öledre borúlva
Nem megyek
Ha már emésztő sárral megdobáltok
    és erdőszagú dalt nem énekelek
Ha már vakított szemmel semmit sem látok
    és röhögve rugdostok alvadt ösvényeken
Ha már leprás bénává tett a megverő átok
    és kettétört derékkal lábatoknál hörgök

Akkor se hívjatok

Nem megyek
A hegyen át
A hegyen, a völgyön,
a folyón át megyünk.
Messze még a nagy cél:
hogy EMBEREK legyünk.
Arcod
Arcod édes lenyomat
emlékeimben
megőrzöm szépséged
megőrizlek Téged
fáradt perceimben
arcod felidézem
gyönyörködve nézem
a világnak
emlékezetében
Arcod hófehér virága
Arcod hófehér virága
Csillagok halk súrlódása
Szikra szökik a szemembe
Sziromtejszín virágzása

Macskakövek réseiben
Összegyűlő alkonyeső
Talpam alatt bársonyodik
Tükörfényes sok macskakő

Mezőillatot éreznék
Hallgatnám, ha szelek zúgnak
Közelséged érezhetném
Mikor a fák összebújnak

Mi vagy, ha csend borong szobámban
Mi, ha színes dalok szállnak
Áttetsző bőröd moháján
Szürke szavak köddé válnak

Nyakadban kőnyaklánc
Tollkönnyű angyaltánc
Piros rózsa szirmaival
Földbe szúrva
Lóg
Az eredmény
Olyan fejlettek lettünk,
hogy nem maradt belőlünk semmi;
csak az eggyé kovácsolódott anyag
szétszakadt részecskéi
fröcskölődtek szét újra az űrben.
Csak a szeme
Ne a kezét nézd
sosem a kezét
csalhat a mozgása

Ne a száját nézd
ne halld, amit mond
hazudhatnak szavai

Csak a szeme igaz
csak az
mondhat bármit

És ha csöndben van
a szeme akkor is beszél
az sosem hazudik
Igaz örömökre vágyom
Igaz örömökre vágyom
nem csalárd, szétfoszló napokra
nem keserű, gyötrő bajokra
nem fájdalmas, üvöltő jajokra

De álomhalk lebegésre
önfeledt, szép nevetésre
puhaajkú ölelésre
Május
Ülök egy szobában
május van és süt a Nap
a tévé előtt rontom a szemem
alig szagoltam mezőt
nem tudom milyen
szabadban aludni
…mi ez?
Mindhiába
Oltalmába veszi
a kóborló vadat
a természetben élő
embereket.

Belelő az indiánba
Mindhiába

A messze parlagot
termékennyé teszi
kerítéseket emel
kisajátít.

Belelő az indiánba
Mindhiába

És szétveri
a lázadók fejét
de közben
magát veri szét.

Belelő az indiánba
Mindhiába

Megmérgez mindent
felrobbantja magát.

Nem lő már
az indiánba
belelőne
a halálba
mindhiába
belelőtt már
önmagába.
Ne tépd le a virágot!
Ha sziklák közt jársz
hol minden csupasz
s virágot találsz egy repedésben
egyedül van az apró résben
ne tépd le!

Ha mezőn jársz tavasszal
hol minden csupa virág
oly sok, mint íróasztalban a szú
mint őrült háború
ne tépd le!

Ha sziklák közt
ha mezőn
virágot találsz
NE TÉPD LE!
Olyan nehéz
Olyan nehéz
olyan nehéz
írni
De jó volna
de jó volna
sírni

Soha nem ért
soha nem ért
senki
El kellene
el kellene
menni

Hol van egy lány
hol van egy lány
nekem
Ki együtt lenne
együtt lenne
velem

Olyan nehéz
olyan nehéz
írni
De jó volna
de jó volna
sírni
Súlyom, mint ezer szikla
Súlyom, mint ezer szikla
Ki tudja, meddig bírom
Szél se rezzen
Testvérem töretlen áll
mozdulatlan, ha
szél se rezzen

Testvérem türelme már
lassan elfogy, mert
tehetetlen

Látta, sok barátja élt
álltak régen
ahogy most ő

Látta, sok barátja félt
nem lesz, holnap
nem lesz erdő

Testvérem öregen bár
de szálfaként áll
meg se rebben

Testvérem töretlen áll
mozdulatlan, ha
szél se rezzen

„Ma reggel nem kelt fel a Nap
Ma reggel nem volt reggel
Ma reggel sötét ég alatt
Keltünk és hideggel

Ó, hová lett ifjúságunk
Hová lett szép középkorunk
Mivé lettünk, ki mondja meg
Ki mondja meg, hogy mi vagyunk

Emlékszünk még szépségünkre
Emlékszünk szál-termetünkre
De ki ott jár, ahol álltunk
Szeme téved ezer tönkre”


Ó, miért…
    …miért…
        …miért…
            …miért…

Aszott gyökér
görcsbe rándult
merev teste

Tápláló nedv
a sejteket
úgy kereste, úgy kereste

Aszott gyökér
lelke felszáll
holtak kocsijára

Nem emlékszik
fák közt futó
szél fuvallatára

Illó szellő
eljátszana
fák leveleivel

Nem találja
már az erdőt
…nincs többé mivel

Körbefordul
egy öreg fát
lát a hegyek felől

De elkullog
elszökik a
sötét halál elől

Testvérem öregen bár
de szálfaként áll
meg se rebben

Testvérem töretlen áll
mozdulatlan … és
szél se rezzen…
Szerelmes vers
Hol vagy?
Tündöklő tóparton
Tündöklő tóparton ültem
Tükrére tűzött a Nap
Csendesen azon tűnődtem
Jaj, mi marad, mi marad…

Tündér-tavaink eltűnnek
Tűz lángol nádasokon
Kiszáradt tölgyek kidőlnek
Toportyán már nem oson

Vizeink visszahúzódnak
Apad a vízivilág
Nádszálból szomját nem oltja
Rét-kaszáló ifjúság

Ne tűrjük a tűrhetetlent
Védjük meg, amink maradt
Őrizzük szép földjeinket
Teremtő ege alatt
Vadhajtás
Beszéltem az Öreggel
aki már végigment egy úton.
Mesélt nekem életéről
és felismertem jó tulajdonságait.
Jó tulajdonságait, melyet
elnyomtak benne, elfojtották.

Beszéltem az Öreggel
aki már végigment egy úton.
És egyenesebb lettem.
És jobban hiszek.
Városi gyerek
Alig látsz a füsttől
Szívod a benzingőzt
Arcodra por tapad

Magas, szürke házak
Állják az utad
Neked hely nem marad

És igaz boldogságot
Csak álmodban láthatsz
De ellopják álmodat

Ha szólsz a tolvaj ellen
Téged bántanak
Elhúzzák lábadat

Ha csak itt tudsz, élj itt
De ne törj meg soha
Vigyázz, ne légy ostoba

Ha csak itt tudsz, élj itt
S bár életed mostoha
Ne törj meg soha
Amikor még kisgyermek voltam
Olyan vagy, mint a mesében
a királykisasszony.
Valahogy így képzeltem el
gyermekkoromban
Őt.

Olyan vagy, mint régen
álmaim tündére volt
Valahogy így képzeltem el
álomországban
Őt.

Szép vagy
Hetedhét országra szóló
Szép vagy
Érett gyümölcs.

Isten áldjon!
Egy városi fához
Ki nőni vágysz, de nem lehet
Mert az lenne a végzeted
Ki törten állsz ott, s tétován
És nem érted az életed

Ki nem érted az életed
Ki nem érted, hogy miért lehet
Hogy kerülnek s ostobán
Néznek rád az emberek

Ki el sem tudod hinni már
Hogy egyszer örök béke vár
S újra, mint egykor régen
A frissítő szél általjár

Szeretlek, mert a testvérem vagy
Fakó arccal
Fakó arccal ülünk
csak nézünk
érzékszerveink kis hatósugarúak
szemünk nem lát
fülünk nem hall
csak ülünk és nézünk.
Kevesen látnak át sűrű ködhályogon
ők szűk körökben
forradalmat szítanak
majd magukba roskadva
névtelenül halnak el.
Vagy ha ismerjük is nevük
nem értjük őket
nem tudunk mit kezdeni velük
vagy nem érdekel.
S mi
fakó arccal ülünk
csak nézünk
érzékszerveink kis hatósugarúak.
Örök vadászmezők
Ott az ember hallhatatlan
Ott az ember szabad
Sosem üldözi ellenség
S az erdőkben bő a vad.

Mint öreg bölcs
Ősz hajú vén
Mint apró sziget
Óceán közepén
Mint csendbe hatoló
Lágy furulyaszó
Sivatag közepén
Kanyargó folyó

Örök Vadászmezők

készítette | mézgeri | 2014    

TENGERJÓ ÁLDÁS
Visitor counter, Heat Map, Conversion tracking, Search Rank
A weboldal cookie-kat használ a látogatottság számolásához és a nyelvbeállításhoz.